Itt a liget. Zőld rejtekébe,
     Lillám, avégre hívtalak,
Hogy e cserfák setét enyhébe
     Velek szemközt állítsalak.

Ezek tanúk, ezek hallották
     Szerelmem gyászos énekét,
Gyakorta vissza is hangzották
     Búson a Lilla szép nevét.

Halld csak, Lillám! mi bágyadt szellő
     Sohajtoz fenn az ágakon.
Nézd, mint ingatja a zőldellő
     Levélt a gyenge lombokon:

Mind, mind az én sohajtozásim,
     Kik ott a fákon lengenek,
Kiket gyakor panaszkodásim
     Mellyemből feltekertenek.

Nézd, nézd, a rétnek bő harmatja
     Még mostanság sem szikkadt fel,
Bár reggel ólta szárogatja
     A nyári nap hévségivel;

Ezen magános rejtekemnek
     Mindennapos harmatjai
Az én kiszáradt két szememnek
     Saját könnyhullatásai.

Ezekkel e virágtölcsérek
     Megtelve vagynak úntalan.
Hogy e virágok íly kövérek,
     Ah, nékem az be sokba van!