A vers Csokonai Vitéz Mihály A tavasz című műve. A vers felépítése és tartalma egy tipikus voltaire-i pesszimista gondolkodást tükröz, amely a természet örömével és gyönyörével szembenállítja a költő belső lelki keserűségét és hiábavalóságát.
A vers kezdő soraiban a költő bemutatja az előrelátható tavaszi örömöket, amelyek a természet felébredésével járnak. Ugyanakkor rámutat arra, hogy ő maga, mint Vitéz, nem örül ennek a tavasznak. Ezzel egyértelművé teszi a paradoxonát, ahol a körülötte lévő boldogság és öröm nem található meg a saját magában.
A következő részben a költő a természet további jeleit írja le: a juhnyájak, tehenek, lovak mozgása, a pacsirta és a pinty dalolása. Kiemeli azt a tényt, hogy az egész berek zenél a madarak édes énekével. Azonban az ő szemszögéből nézve, ő az egyedüli, aki kesereg, aki nem örvend az éneknek és a természet szépségének.
A vers utolsó része a virágokkal foglalkozik, különös tekintettel a hiacintokra és a tulipánokra. Azonban a költő ezt a szépséget is elveti, és megjegyzi, hogy semmi értelme a tavasznak, ha nincs mellette a szeretett Lili. Ezzel a sorral a költő számára a szerelem, a szeretett személye a legfontosabb, minden más szépség és öröm emögött elhalványul.
Az irodalomtörténetben a vers a romantika koránt-szépírói irányzatba sorolható. Ez a stílusirányzat a 19. században alakult ki, és fő jellemzője a tanulságos tartalmak bemutatása és az egyéni érzelmek kifejezése. A vers nyelvezete egyszerű és közérthető, de mégis erős érzelmi tartalommal és hangulattal rendelkezik.
A verszetben szereplő motívumok, mint a tavasz, a virágok és a természet ébredése, gyakran előfordulnak a romantikus irodalomban. Ezek a motívumok a természet szépségének és az élet gyönyörének bemutatására szolgálnak. A versben található paradoxon és a költő belső konfliktusa a romantikus lírában gyakran megjelenő témák közé tartozik, amelyek a lelki és érzelmi küzdelemre, a hiábavalóságra és az élet értelmének keresésére utalnak.