Az egész világ feléledt
S az elérkezett tavasznak
Örömére minden örvend;
Csak az egy Vitéz nem örvend.

     Enyelegnek a juhnyájak,
Tehenek, lovak futosnak,
Danol a pacsirta s a pinty;
Az egész berek homályja
Zeneg édes énekekkel:
Egyedűl csak én kesergek.

     Ihon, a kinyílt mezőkben,
Ligetekbe, rétbe, kerten
Hiacintok illatoznak,
Tulipánok ékesednek,
Mosolyognak a virágok:
De mi kedven a tavaszban,
Ha az ő viráginál szebb
Lili nem virít ölemben?


Elemzések

A vers természettudományos szempontból nézve is megközelíthető, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy Csokonai Vitéz Mihály élete és működése a 18. században zajlott, így a mai természettudományos felfedezések csak kis mértékben kapcsolódnak ehhez a vershez.

Az első sorok arra utalnak, hogy a természet újra életre kel tavasszal. Ez összefüggésbe hozható a biológia és az ökológia területén végzett kutatásokkal. A mai természettudományos ismeretek alapján tudjuk, hogy a tavasz sok növény- és állatfaj számára a megújulás és a szaporodás időszaka. Ezt a növények virágzása és az állatok párosodási időszaka is megerősíti. Ezzel összhangban a vers említi a juhnyájak, tehenek és lovak mozgását, valamint a madarak dalolását, ami az állatok közötti kommunikáció része és segíti a párkeresést.

A versben említett virágok, mint például a hiacintok és tulipánok, a tavaszi természet szépségét és gazdag életét mutatják. Az utolsó sorokban található Lili virág utalás pedig az érzelmek és a természet közötti kapcsolatra utalhat, ami az emberek számára is fontos lehet. A mai kutatások alapján tudjuk, hogy a természet közelsége és a növényekkel való interakció javítja a hangulatot és a mentális egészséget.

Összességében a vers a természeti jelenségek és a tavasz szépsége kapcsán utal a természettudomány által felfedezett ökológiai, biológiai és pszichológiai összefüggésekre. Bár a pontosan naprakész kutatások Csokonai korában még nem voltak elérhetőek, a természettel való kapcsolat és az emberek boldogságát befolyásoló tényezők felismerése már akkor is aktuális és releváns volt.

A vers teológiai szempontból a tavasz érkezésének örömét és boldogságát állítja szembe a főszereplő, az egy Vitéz keserűségével. A versben a természet minden része ünnepli a tavaszt, de a főszereplő képtelen örülni ennek.

A bibliatudomány szempontjából a vers visszautalhat az emberi természet romlottságára és bűnre való eszmére. Az egy Vitézben megtestesülhet a bűnös ember, aki képtelen érezni az örömöt és a boldogságot, amit a természet kínál. Egyesek a bűnbeesés utáni természetromlottságot látják megjelenítve ebben a versben.

A patrisztika a keresztény egyház atyáinak gondolkodására utal és a vallási tapasztalatokra épül. Ebben az értelemben a versben az egy Vitéz hiteles képviselője lehet a lelki válsággal küzdő hívő embernek, aki úgy érzi, hogy nem képes részt venni a többiek örömében és boldogságában.

A skolasztika a középkori filozófiai irányzat volt, amely a teológiát és a filozófiát egyesítette. A skolasztika nézőpontjából a versben megjelenő ellentét lehet egy filozófiai probléma kifejeződése is. Például az igazság és boldogság keresésének nehézségét, a világi örömökrel való elégedetlenséget vagy valamiféle abszolút igazság hiányát.

Más szempontból nézve a versben az egy Vitéz helyzetébe mindenki be tud képzelni magát. Mindannyian átélhetünk olyan időszakokat az életünkben, amikor a körülöttünk lévő boldogság és öröm nem hat ránk, vagy nem tudjuk élvezni. Ez lehet konkrét okokból adódó (pl. szomorúság, kétségbeesés, veszteség), vagy akár általánosabb lelki állapotból származó (pl. depresszió, érzelmi hanyatlás). A vers tehát lehetőséget ad arra, hogy mindenki találjon benne valamit, ami rezonál a saját lelki állapotával, és talán ezáltal megértést, megnyugvást vagy reményt nyerjen.

Összességében a vers teológiai szempontból érzékeltetheti a bűnbeesés utáni természetromlottságot, a vallási tapasztalat és vallási válság képét, a filozófiai problémákat és a személyes lelkiállapotokat. A válasz részletesen kitérhet minden egyes szempontra, vagy koncentrálhat a legkifejezőbb vagy legérdekesebb szempontokra is.

A vers Csokonai Vitéz Mihály A tavasz című műve. A vers felépítése és tartalma egy tipikus voltaire-i pesszimista gondolkodást tükröz, amely a természet örömével és gyönyörével szembenállítja a költő belső lelki keserűségét és hiábavalóságát.

A vers kezdő soraiban a költő bemutatja az előrelátható tavaszi örömöket, amelyek a természet felébredésével járnak. Ugyanakkor rámutat arra, hogy ő maga, mint Vitéz, nem örül ennek a tavasznak. Ezzel egyértelművé teszi a paradoxonát, ahol a körülötte lévő boldogság és öröm nem található meg a saját magában.

A következő részben a költő a természet további jeleit írja le: a juhnyájak, tehenek, lovak mozgása, a pacsirta és a pinty dalolása. Kiemeli azt a tényt, hogy az egész berek zenél a madarak édes énekével. Azonban az ő szemszögéből nézve, ő az egyedüli, aki kesereg, aki nem örvend az éneknek és a természet szépségének.

A vers utolsó része a virágokkal foglalkozik, különös tekintettel a hiacintokra és a tulipánokra. Azonban a költő ezt a szépséget is elveti, és megjegyzi, hogy semmi értelme a tavasznak, ha nincs mellette a szeretett Lili. Ezzel a sorral a költő számára a szerelem, a szeretett személye a legfontosabb, minden más szépség és öröm emögött elhalványul.

Az irodalomtörténetben a vers a romantika koránt-szépírói irányzatba sorolható. Ez a stílusirányzat a 19. században alakult ki, és fő jellemzője a tanulságos tartalmak bemutatása és az egyéni érzelmek kifejezése. A vers nyelvezete egyszerű és közérthető, de mégis erős érzelmi tartalommal és hangulattal rendelkezik.

A verszetben szereplő motívumok, mint a tavasz, a virágok és a természet ébredése, gyakran előfordulnak a romantikus irodalomban. Ezek a motívumok a természet szépségének és az élet gyönyörének bemutatására szolgálnak. A versben található paradoxon és a költő belső konfliktusa a romantikus lírában gyakran megjelenő témák közé tartozik, amelyek a lelki és érzelmi küzdelemre, a hiábavalóságra és az élet értelmének keresésére utalnak.