Mormolnak szelei a fagyos északnak,
A zsindelyre vastag jégcsapokat
raknak.
Ellepik a főldet sűrű fergeteggel,
A folyóvizeket megkötik hideggel,
Melyeket őszítnek a havak és derek,
Azok a tél fején fejérlő
púderek.
Zúzmarázos a Bak csillámló szakála,
Csörög a jég miatt minden szőri
szála,
Vége felé jár a didergő december,
Decembert hordoz már minden okos
ember.
Szellős volna nagyon az ing s a papucs ma,
Bezzeg becsbe is van a bunda s a
kucsma.
A vékony rokolyás leánynak s a pőre
Gatyájú legénynek feláll minden
szőre.
A farkasok, a medvék s rókák hébe-hóba
A sűrű erdőbe mennek
prédálóba.
A többi állatok merűlvén álomba,
Alusznak az ősszel készített
alomba.
A madarak nagyobb része elútaza,
Csak veréb, csak varjú maradt
idehaza,
Az is a városhoz közelébb szivárog
S a disznótorokba örömnótát
károg.
Komor minden, minden szomorúnak tetszik,
Mihelyt a tél borzas csillaga
feltetszik.
Mindent öszvebágyaszt és puhít ostoba
Levegő egével a befűtött szoba.
Csupán az örvendő fársáng víg zászlója
Lett az elcsüggedt szív jó
vígasztalója,
Mely, víg kiáltással felemelvén fejét,
Ugrál az új havon, nem találja
helyét.
Őltözik magára sokféle maskarát,
Ugrós kozák táncra billegteti
farát.
Víg ebédeket rak terített asztalán,
Markába pecsenye, kulacs az
oldalán,
Táncos szobájába víg muzsikát penget,
Kurjongat s a búnak ádiőt
izenget.
Szánkáz, s esik néha olyan is a szánba,
Amilyet nemigen tennének románba.
Követi sok gavar, csirippol utána
Sok öregbírótól irtózó
Susánna.