Sírhalmok, óh köd-lepte kertek,
     Te szívborzasztó éjszaka!
     Te alvilág vakablaka!
Ti holtak, akik itt hevertek!
Ti múlandóság birtokának
          Setétes vőlgyei,
Ahol petécses fantomának
          Bóbiskolt Hervey!

Gyászhely! melytől lelkünk irtódzik,
     Hol minden érzésünk elhal,
     Fülünk csak csendességet hall,
Szemünk a semmitől kapródzik,
Csak kupressz árnyékát láthatja
          A holdnak fényinél,
Midőn azt bágyadtan ingatja
          Egy sír-fuvallta szél.

Szörnyű környék! hová a lélek
     Ha ólomszárnyakon repűl,
     Réműlve jár, alél, elhűl
S félholtan hátrál vissza vélek.
Szörnyű környék! kérkedj Youngoddal.
          Ki hantodon ragyog;
Isten veled s mord ánglusoddal!
          Én ánglus nem vagyok.

Mások siralmas énekekkel
     Bőgettessék az óboát,
     És holmi gyász-trenódiát
Ríkassanak jajos versekkel.
Én íly kedvetlen embereknek
          Nem lészek egyike,
Legyen jutalma bár ezeknek
          A kedves estike.

Nékem inkább oly bokréta
     Árnyékozza képemet,
Melyet nyér a víg poéta,
     Múlatván a szépnemet:
Ezt a vídámabb múzsáknak
S a mosolygó gráciáknak
Fűzzék öszve rózsaszínű újjai,
Élesztgessék borba ferdett csókjai.

Nem kell kupressz, mellyel Rácint
          Tisztelé Melpómene;
Egy kis rózsa, egy kis jácint
          Nékem jobban illene.
     Mert ez Lillám szép szemével,
     Az pedig tekintetével
Egyezvén, mindenkor lészen tűköröm;
S így mindég új dalra késztet új öröm.

Így veszem fel víg lélekkel
          Gyengén rezgő lantomat;
S majd Lillám új énekekkel
          Lelkesíti húromat,
     Míg leng a friss esti szellő,
     S szárnyán egy nárdust lehellő
Rózsában megszállnak a kis istenek
És mennybéli koncertecskét zengenek.

Lelkünkből e víg hangokkal
          Minden únalom kivész,
Mert megédesítjük csókkal
          Ott, hol tartós pauza lész.
     Bágyadt nótánk vég-szózatja
     A szép tájt elszunnyadtatja;
S addig andalgunk az esti hajnalon,
Míg egymás ölébe hullunk a dalon.


Stílusok

Sírhalmok, óh ködre borult reignek,
Te szívborzoló éjszaka!
Te alvilág vak batyus szekére!
Földön hevertek, szendergő délután,
Halálos éj birtokának sötét
Völgyei,
Ahol jelek hilója bóbiskolt Hervey.
Gyászhely! Ki minden erénytöld
Űzött,
Melyet érzelem már elholtnak vélt,
Fülünk csak a csöndet hallja,
Szemünk megkapródik a semmiből,
Csak a ciprus árnyékát láthatja,
A hold fényében,
Mikor azt bágyadtan ringatja
Egy sírhalál által fútt szél.
Szörnyű vidék! Hova a lélek
Ha ólomfoszlányokon repül,
Visítozva jár, elájul, reszket
S félig halva hátrángatja magát.
Szörnyű vidék! Most terítsétek ki pártosan a kötélt,
Ki előtted ragyogott síramagzat.
Isten legyen veled és hóbortos szellemkísérőddel!
Én magam nem vagyok szellemkísérő.
Mások siralmas énekeket,
Siralmas zengést, siralmas ködöket
Rejtsenek bukdába, siralmas versekbe.
Én nem leszek közöttük.
Legyen a jutalmuk a kedves esti idő.
Nekem inkább egy ilyen kis csokrot fűzztök,
Te víg poéták árnyékában,
Melyet a vidám poéta csokrába benne hagytak,
Pompásból, szépből vállvídám múzsa
És mosolygó grácia lógja össze
Rózsaszínű ujjakkal.
Öntsetek oldalt eresztett csókokat borral.
Nem kell magas ciprus, amely több szenvedélyt tartalmaz.
Egy kis rózsa, egy kis jácint
Jobban nekem illene,
Mert ez Lillámnak szép szemével,
Az pedig tekintetével egybehangzik,
Mindig tüköröm lesznem;
Így mindig új dalra késztet új öröm.
Ezért veszem fel vígan,
Gyengülő húrokon lengő lantháromat;
És majd Lillám új dalokkal,
Új ütemekkel lelkesíti azt,
Miközben a friss esti szellő leng,
S egy nárduszokkal megszállott rózsaillattal
Az istenek megélednek abban a rózsában,
És éneket zengenek, mint egy mennyei koncert.
Ezekkel a vidám hangokkal lelkünket
Mindennapi unalmaktól megszabadítjuk,
Mert a csók édessé teszi,
Ahol tartós csend támad.
Bágyadt nótám utolsó hangját
Kormánypálkánkkal kormányozzuk el a díszes tájon,
S addig mászkálunk az esti hajnalon,
Amíg a dalba egymás karjaival be nem hullunk.


Elemzések

A vers elején Csokonai Vitéz Mihály a természettel kapcsolatos képekkel írja le a poézisát és érzéseit. A sírhalmak és köd-lepte kertek metaforái a sötétséget és a halált jelképezik, ami a vers hangulatát és témáját meghatározza. A versekben gyakran előforduló képek az alvilág és a holtak esztétikai és filozófiai szimbólumai, melyek kiemelik a múlandóság érzését és a természettel való kapcsolatot.

A versben megjelenik egy utalás a nemzetközi irodalomra is, amikor Csokonai említi Hervey-t, aki egyazon nevű angol költőről lehetett nevezve. Ez a kapcsolódás tovább erősíti a versek tematikájában a halál és a múlandóság jelentőségét, amely a romantikus irodalomra és az angol költőkre is jellemző.

A vers második felében Csokonai kritikát fogalmaz meg más költőkkel szemben. Kijelenti, hogy nem fog hasonló siralmas énekekről szóló verseket írni, hanem inkább vidámabb témákat és hangulatokat választ. Itt megjelenik a kontraszt a siralmas és a vidám hangvétel között, ami ismert szépirodalmi témakör volt a romantika időszakában.

A versben nagy hangsúlyt kap a szerelem témája és annak hatása a költőre. Csokonai azt mondja, hogy inkább szeretne vidám dalokat írni, melyekben a szeretett nő szépsége és tekintete inspirálja őt. A költő itt elmozdul a sötét témáktól és vágyakozik a boldogságra és a szépségre.

A vers záró sorai arra utalnak, hogy a költészet képes megidézni a vidámságot és eltéríteni a mindennapi problémáktól. A hangok és dalok képzeletbeli világa megszabadítja az embert az unalomtól és átvezeti a költőt és az olvasót egy boldogabb állapotba.

A vers tehát kifejezi a romantikus irodalom jellemzőit, amelyek közé tartozik a természet és az érzelmek fontossága, a kontrasztok kihasználása (sötét és vidám hangvétel), valamint az idealizált szerelmi élmények ábrázolása. Az alkotó a saját poétikai elveivel és stílusával kritizál más költőket, és hangsúlyozza a személyes élmények és az érzelmi kifejezés fontosságát a költői művészetben.

A vers egy sírhalmokkal és köd-lepte kertekkel teli tájról szól, amely gyászhellyé válik. A leírásban megjelennek a halottak, akik fekszenek, valamint a csend, a semmi és a sír-fuvallta szél. A versben említett "sírhalmok, óh köd-lepte kertek" természeti elemek, amelyek a természetben találhatóak és részei az ember által létrehozott temetőknek.

Az egyik természettudományos szempont, amely kapcsolódhat a vershez, az ökológiai hatások elemzése. A köd és a csendesség bepillantást nyújthatnak a környezeti feltételekbe, az időjárási viszonyokba és a táj ökológiai állapotába. A köd-eltepte kertek például arra utalhatnak, hogy a területen gyakori a ködösség, amely hatást gyakorolhat a növényekre és az állatokra az életciklusuk és viselkedésük tekintetében.

Egy másik természettudományos megközelítés a biológia lehet, mivel a versben említett holtak és petécses fantomok általában a biológiai folyamatokkal kapcsolatosak. A holtak és a múlandóság is összekapcsolható az élettani folyamatokkal, mint például a sejtek halála vagy az öregedés. A petécses fantomok arra utalhatnak, hogy a versben szereplő környezetben megtalálhatók bizonyos rovarok vagy más kisméretű állatok, amelyek biológiai folyamatokat hajtanak végre.

A versben említett kupresszfa és rózsa biológiai jellemzőkkel rendelkező növények, amelyeknek különféle ökológiai adaptációik vannak. A kupressz az árnyékokat és a talajban lévő nedvességet preferálja, míg a rózsa az illatokkal és a virágzással vonzza a beporzókat.

Második részében a vers esztétikai élményekkel kapcsolatban beszél, beleértve a zenei és vizuális élményeket. Ezek a tapasztalatok összekapcsolhatók a hangfizikával, a zenei és vizuális elemekkel, valamint a művészeti elképzelésekkel. A zenei kifejezések, mint például a lantom, a húrok és a koncert, kapcsolódhatnak a hangrezgésekhez és az akusztikai jelenségekhez. A vizuális elemek, mint például a rózsák és a nárdus, hozzájárulhatnak a színek és az illatok vizuális érzékeléséhez.

Összességében a versben megjelennek olyan elemek, amelyek természettudományos szempontból értelmezhetők. Az ökológia, a biológia és a hangfizika néhány példa a természettudományos felfedezések és elméletek legfrissebb fejleményeire, amelyeket a versben felvetettek. A természettudomány és az irodalom találkozása izgalmas lehetőségeket kínál a kreatív gondolkodásnak és a természettudományos ismeretek alkalmazásának.

A vers első sorai sírhalmokra és ködbe burkolt kertekre utalnak, amelyek szívborzongatóan éjszakai és alvilági képet festenek. A holtak, akik itt hevernek, a múlandóság birtokán és a setétes völgyben vannak, ahol petécses fantomok bóbiskolnak. Ez az alvilági és halottak világa lehet metaforikus utalás az emberi élet múlandóságára és az elmúlásra.

Ez a versrész kapcsolatba hozható a bibliatudománnyal, amely a Bibliát és annak értelmezését tanulmányozza. A bibliai szövegek több helyen foglalkoznak a halállal, az elmúlással és a lélek utazásával az alvilágba. Például a Zsoltárok könyvében található Istenbe vetett bizalomra utaló szövegek vagy az Újszövetségben írtak, mint például Pál apostol levelének részei.

A patrisztika pedig az első öt század teológusainak és gondolkodóinak a tanításait és írásait foglalja magában. Ez a kor a kereszténység első századaitól a középkor elejéig tartott, és az egyház alapvető tanaival foglalkozik. A versben megjelenő alvilág kép kapcsolatba hozható a patrisztikus gondolkodással, amely szintén foglalkozik az emberi lélek sorsával a halál után.

A skolasztika pedig a középkori teológiai és filozófiai iskolák rendszerét jelenti. Ez a korszak a középkorban élt teológusok, mint Aquinói Szent Tamás, által kidolgozott gondolkodási rendszerekkel foglalkozik. A versben megjelenő halotti képek és a múlandóság motívuma kapcsolatba hozható a skolasztikus gondolkodással, amely szintén foglalkozott az elmúlással, a halállal és az emberi élet értelmezésével.

A vers másik része arról beszél, hogy a költő nem szeretne siralmas énekeket és gyászdalokat énekelni, mint mások. Ehelyett olyan dicsőséget és szépséget keres, ami a víg poéták és a mosolygó gráciák világához kapcsolódik. Ez a rész kapcsolatba hozható a klasszikus poétikával és a gyönyörűség esztétikájával, amelyek a szépséget, a harmóniát és a pozitív érzéseket helyezik előtérbe.

A vers végén a poézia és a szép dalok ereje megeleveníti az emberek lelkét, és felszabadítja őket az unalomból és a szomorúságból. Ez a rész kapcsolatba hozható a romantika és az expresszionizmus esztétikával, amelyek az érzelmek és a kifejezés intenzitását hangsúlyozzák.

Összességében a vers a halál és a múlandóság témáját boncolgatja, és különböző teológiai és filozófiai irányzatok nézőpontjait idézi. Ezek közé tartozik a bibliatudomány, a patrisztika és a skolasztika, valamint a klasszikus poétika és az expresszionizmus. A versben megjelenő képek és motívumok sokféle értelmezésre és összefüggésre utalnak, és a teológiai gondolatokon keresztül kifejezik az emberi létezés mélységeit és az élet értelmét kereső ember belső konfliktusait.