A napnak hanyatlik tűndöklő hintaja,
Nyitva várja a szép enyészet ajtaja.
Haldokló súgári halavánnyá lésznek,
Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek.
Az aranyos felhők tetején lefestve
Mosolyog a híves szárnyon járó estve;
Melynek új balzsammal bíztató harmatja
Cseppecskéit a nyílt rózsákba hullatja.
A madarkák meghűlt fészkeknek szélein
Szunnyadnak búcsúzó nótájok rendjein.
A kis filemile míg magát kisírta,
Szomorún hangicsált fészkén a pacsirta.
A vadak, farkasok űlnek szenderedve,
Barlangjában belől bömböl a mord medve. -
     Ah, ti csendes szellők fúvallati, jertek,
Jertek füleimbe, ti édes koncertek;
Mártsátok örömbe szomorú lelkemet;
A ti nyájasságtok minden bút eltemet.
Lengjetek, óh kellő zefirek, lengjetek,
Lankadt kebelembe életet öntsetek!
Mit érzek?...míg szólok, egy kis nyájas szellet
Rám gyengén mennyei illatot lehellett.
Suhogó szárnyával a fák árnyékinál
Egy fűszerszámozott theátromot csinál,
Melybe a gráciák örömmel repűlnek,
A gyönyörűségnek lágy karjain űlnek;
Hol a csendes berek barna rajzolatja
Magát a hold rezgő fényénél ingatja.
Egyszóval, e vídám melancholiának
Kies szállásai örömre nyílának.
     Késsél még, setét éj, komor óráiddal,
Ne fedd bé kedvemet hideg szárnyaiddal:
Úgyis e világba semmi részem nincsen,
Mely bágyadt lelkemre megnyugovást hintsen;
Mikor a világnak lármáját sokallom,
Kevélynek, fösvénynek csörtetését hallom,
Mikor az emberek körűltem zsibongnak,
S kényektől részegen egymásra tolongnak.
     Bódult emberi nem, hát szabad létedre
Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre?
Tiéd volt ez a főld, tiéd volt egészen,
Melyből most a kevély s fösvény dézmát vészen.
Mért szabtál hát határt önfiaid között;
Ládd-é már egymástól mind megkülönözött.
Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezet elűle.
Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált,
Per és lárma nélkűl annyi embert táplált,
S többet: mert még akkor a had és veszettség
Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség.
Nem volt még koldúsa akkor a törvénynek,
Nem született senki gazdagnak, szegénynek.
Az igazságtévő határkő és halom,
A másét bántani nem hagyó tilalom
Nem adott még okot annyi sok lármára,
Mert az elégség volt mindennek határa.
Nem állott volt még ki a kevély uraság,
Hogy törvényt hallgasson tőle a szolgaság;
S rozskenyérhéjból is karácsonyja legyen,
Hogy az úr tortátát s pástétomot egyen.
Nem bírt még a király húsz, harminc milliót,
Nem csikart ki tőlük dézmát és porciót,
Melyből boldogokká tudja őket tenni,
Azaz tonkin fészket legyen miből venni.
Nem bújt el a fösvény több embertársától,
Hogy ment legyen pénze a haramiától,
Akit tán tolvajjá a tolvaj világ tett,
Mert gonosz erkőlccsel senki sem született.
Nem is csuda, mert már a rétek árkolva,
És a mezők körűl vagynak barázdolva;
Az erdők tilalmas korlát közt állanak,
Hogy bennek az urak vadjai lakjanak;
A vizek a szegény emberekre nézve
Tőlök munkált fákkal el vagynak pécézve.
     Te vagy még egyedűl, óh arany holdvilág,
Melyet árendába nem ád még a világ.
Te vagy még, éltető levegő! amelyen
Indzsenéri duktus nem járt semmi helyen.
Téged még, óh legszebb hangú szimfónia,
Ingyen is hallgathat minden emberfia:
S titeket, óh édes erdei hangzások,
Hallhatnak a szegény pásztorok s munkások:
Mikor a mesterség gyáva hangjainál
A kényes nagyvilág fárasztó bált csinál.
     Óh, áldott természet! óh csak te vagy nékem
Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,
Melynek én örökös főldesura lettem,
Mihelyt teáltalad embernek születtem.


Elemzések

A vers természettudományos szempontból számos elemmel rendelkezik, amelyek a mai természettudományos felfedezésekkel összefüggésbe hozhatók.

A vers első részében a naplemente és az estve leírása található. Az estve kifejezés a naplementét jelöli, amelyet a versben egy tündöklő hintajhoz hasonlítanak. Az estve leírása során az aranyos felhők tetején lefestett képet említik, ami a szövegben a természet szépségét és állandóságát példázza.

A versben szerepelnek madarak, farkasok és medvék is, amelyek viselkedése és életmódja megfigyelhető és tanulmányozható a természettudomány szempontjából. Az említett madarak, farkasok és medvék viselkedése a mai kutatások szerint részben biológiai tényezőktől függ, mint például a táplálkozás, a fészkelés és a ragadozók közötti hierarchia.

A versben említést kapnak a természeti jelenségek, mint például a szellők és a zefírek, ami a légmozgásra utal. A légmozgásra vonatkozó kutatások a meteorológia és a szélenergia kutatásával kapcsolatban fontosak.

A versben szerepel egy szakasz, amely az emberi társadalom hatalmi viszonyaira utal. Az emberek közötti birtokviszonyok és hierarchiák kritikája a szociológiai és társadalomtudományok kutatási területéhez tartozik.

A vers folytatásában kritikát fogalmaz meg a természeti erőforrások elosztására és a gazdasági rendszerre. Az emberek közötti birtokviszonyok és hatalomkérdések korlátozzák a lehetőséget arra, hogy mindenki hozzájusson a természeti erőforrásokhoz. Ez a kérdés fontos téma a környezettudomány, az ökológia és a fenntarthatóság kutatásánál.

A vers végén hangsúlyozza a természet szépségét és fontosságát. Az élőlények és a természeti környezet kapcsolata, valamint az emberi élet és boldogság szorosan összekapcsolódik a természeti környezettel. Ez a téma fontos a biológia, az ökológia és a pszichológia kutatásainak szempontjából is.

Összességében a vers számos olyan elemmel rendelkezik, amelyek kapcsolatba hozhatók a mai természettudományos felfedezésekkel. A természeti jelenségek, az állatok viselkedése, a társadalmi hierarchiák és a környezet fontossága mind olyan témák, amelyek a mai természettudományos kutatásokkal is foglalkoznak.

A vers Csokonai Vitéz Mihálytől származik, és Az estve címmel fut. A vers a természet hangulatát és a költő belső hangulatát mutatja be. Irodalomtudományi szempontból a versben számos összefüggés található mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban.

Elsőként érdemes megemlíteni a szonettforma használatát a versben. A szonett egy olasz versforma, mely a reneszánsz idején lett népszerű. Ez a versforma a költői műfaj egyik legjellegzetesebb és legrégebbi formája, és használata kifejezi a költő irodalmi jártasságát és tájékozottságát.

A vers az estvére összpontosít, és a természet ábrázolása különös hangsúlyt kap. A felhők, a rózsák, a madarak és az erdő mind a természet szépségének és nyugalmának megjelenítésére szolgálnak. Ezek az elemek számos romantikus és szimbolikus értelmezést kaptak a világirodalomban, például a romantikus költészetben és az angol romantikus költészetben.

A természet ábrázolása mellett a versben megjelenik a költő belső hangulata és érzelmei is. Az alkonyi hangulat és a csendes szellők hangulatával a költő szomorúságát és melankóliáját fejezi ki. A költő belső konfliktusai és az emberek körüli lárma és zsibongás visszatükrözik a világon található zárkózottságát és kívülállását. Ez a témakör a modern és kortárs költészetben is gyakran megjelenik.

A versben az emberek társadalmi rétegződésével és a társadalomban meglévő igazságtalanságokkal is foglalkozik. A költő rámutat arra, hogy korábban a termőföld mindenkit táplált, és nincs szükség korlátokra és szétválasztásra. Ez az üzenet nagymértékben illeszkedik a társadalmi igazságosság és az egyenlőség témájához, amely a világirodalomban is számos alkalommal megjelenik.

Összességében a vers számos irodalmi összefüggést mutat, mind a magyar, mind a nemzetközi környezetben. A forma, a természet ábrázolása, a költő belső hangulata és a társadalmi kérdések mind olyan témák és motívumok, amelyek megtalálhatók más irodalmi művekben is. A vers gazdag és sokrétű olvasásra és értelmezésre ad lehetőséget mind a magyar, mind a nemzetközi irodalom iránt érdeklődők számára.

A vers teológiai szempontból kifejezi a természet és az ember viszonyát, valamint az emberi társadalommal kapcsolatos problémákat. Az alábbiakban részletesen elemezzük a verset a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira is kitérve:

Bibliai nézőpont:
- A versben megjelenik a teremtett világ és az ember közötti kapcsolat. A természetet szimbolizáló elemekben (nap, felhők, fák, madarak stb.) Isten teremtő és gondoskodó műveit láthatjuk. Az ember pedig megjelenik a versben mint az Isten által teremtett világ koronája. A vers utal arra, hogy az emberi viselkedés (zsibongás, csörtetés) a teremtett világ harmóniáját megbontja.

Patrisztikus nézőpont:
- A versben megjelenik az ember és a természet egyensúlya, amely a patrisztikus gondolkodás szerint az isteni rendhez és teremtéshez való egységhez kapcsolódik. Az embernek felelőssége van a teremtett világ iránt, és kötelessége megőrizni és megbecsülni azt. A versben megjelenő társadalmi problémák (kölök, farkasok, gazdagok és szegények közötti különbségek) a patrisztikus gondolkodás szerint az emberi kapzsiság és önzőség következményei.

Skolasztikus nézőpont:
- A versben megjelenő társadalmi problémák és a korlátozások (határok, tilalmak) hátterében a skolasztikus gondolkodás szerint az emberi bűn és vétkezés áll. Az emberi természet bűnös és hajlamos az önzőségre, ami a társadalmi egyenlőtlenségekhez és az erőszakhoz vezet. Az embernek a skolasztikus gondolkodás szerint a bűnbocsánat és a megtérés által kell helyrehozni a kapcsolatot Isten és a teremtett világ között.

Egyéb megközelítések:
- A versben fellelhető természeti képek és az emberi érzelmek (melancholia, öröm, bú) kapcsolódása a romantika stílusjegyeit hordozza. A romantikus gondolkodás szerint az embernek vissza kell találnia a természethez és megbékélnie az ember és a természet közötti viszonnyal.
- A versben megjelenő társadalmi kritika és társadalmi egyenlőtlenségek megszólaltatása pedig az ősi költészet szociális funkciójára utal, amely a társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet és kritikát fogalmaz meg.

Összességében a vers teológiai szempontból a teremtés, az ember és a természet viszonyát mutatja be, valamint a társadalmi kérdések és az emberi kapzsiság következményeit. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjai segítenek a vers mélyebb értelmezésében és a teológiával való kapcsolat felismerésében.