Szép hajnal! emeld fel főldünk felett
Az egek alatt tündöklő szent fáklyádat;
Bársonyban idvezli majd napkelet
Az aranyozott felhők közt szűz orcádat.
A madarak koncertjei tisztelnek már,
Sok fatetőn éneklő fülemüle rád vár.
Jer, vedd el fényeddel
A még iszonyú égnek gyászruháját,
Hogy messze szélessze
A mord éj fekete homályát! -

     Felkél a rózsákból, s illatozva
Emeli zefir nektárral tőlt szárnyait,
Harmatos csókokkal játszadozva
Csipegeti fel még alvó kis társait.
Már susog a fáknak tetején kerengvén,
Majd piperés rétünknek kebelibe lengvén.
Szárnyra kél a víznél
A több zefirek nyájas kisded rajja,
A nedves vőlgy kedves
Szaggal tőlt liliomit nyalja.

     Rajta, kis szellőcskék! szedegessetek
Violaszagot szárnyatok bársonyára,
Míg Chlóém fel nem kél, siessetek
Vele pihenő mellyére s szácskájára.
Míg aluszik, játszodjatok édesemmel,
Majd ereit csiklandozzátok - fel;
Akkor súgjátok meg,
Hogy hajnal előtt Dafnis már pihegett,
Sóhajtván szép nevét
Itt e kis patak ere megett!


Elemzések

A vers első részében a természeti jelenségekre, például a hajnal kezdetére és a felhőkre, utal. A versekben megemlíti a madarak énekét, amelyek a természet szervezetének és a madarak viselkedésének tanulmányozásával kapcsolatos. Emellett a vers kifejezi a természet és az ember harmonikus kapcsolatát, amit a mai természettudományban a környezetvédelem és az ökológiai tudatosság témaköre érint. A versben szereplő zefir (szellő) és a virágok, növények közötti kölcsönhatások és porzók beporzása is áthallásban állhat a növények és a rovarok közti specifikus kapcsolatokkal. Még az idő megváltozására való utalások is kapcsolódhatnak a mai meteorológiai tudásunkhoz, a légköri jelenségek monitorozásához és az időjárás előrejelzéséhez. Összességében a vers a természet szépségét, az élőlények kölcsönhatásait és az emberi megismerést, valamint a természettel való kapcsolatunkat mutatja be, amelyek mind fontos témák a mai természettudományban.

A vers teológiai szempontból a teremtés misztériumára és a teremtett világ szépségére irányítja a figyelmünket. A versben a hajnalt isteni szentségként írja le, ahogy az az egek alatt tündökölő szent fáklyával emelkedik fel a föld fölé. Ez a megfogalmazás vallásos ihletettségre utal, és arra utal, hogy a teremtett világ a transzcendens Isten jelenlétét hordozza magában.

A versben a természet motívumai, mint a virágok, a fák, a madarak és a folyók, a teremtett világ harmóniájára és szépségére utalnak. Ez a perspektíva a bibliatudomány és a patrisztika teológiájával is összhangban van, amelyek hangsúlyozzák a teremtés eredeti tökéletességét és a teremtett világban rejlő isteni szépséget.

A versben megjelenik az emberi örömművészet, amint az emberek örömmel és hálával fogadják a természetből áradó szépséget és örömöt. Ez összhangban van a skolasztika teológiai nézőpontjával is, amely hangsúlyozza a természetes teológiát, vagyis azt, hogy Isten a teremtés révén megismerhető és örömét leli a teremtett világ élvezetében.

A versben megjelenő Chlóé személye az isteni szépség megtestesülésének lehet értelmezni, amelyre a szellők szeretettel és tisztelettel tekintenek. Ez az önálló személyiség hangsúlyozása a patrisztika teológiai nézőpontjának megfelelő, amely kiemeli az emberi lények személyiséget és a teremtett világban rejlő isteni kifejeződést.

Összességében a versben megjelenő teológiai szempontok összhangban vannak a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjával, amelyek hangsúlyozzák a teremtett világban rejlő isteni jelenlétet, szépséget és tökéletességet. A vers által bemutatott természeti és emberi öröm a teremtés misztériumának megértéséhez és megtapasztalásához vezet.

A vers Csokonai Vitéz Mihály Dafnis hajnalkor című műve. Az irodalomtudományi szempontból fontos elemeket és összefüggéseket az alábbiakban lehet kiemelni:

1. A versforma: A verset kvintin formában írta a költő, ami öt soros versszakokból áll. Ez a forma a népies népköltészeti hagyományokból ered, és sok magyar népi dalban és versben is megtalálható. A kvintin formájú verseléssel a költő kifejezi a természethez való kapcsolódást.

2. Tájleírás: A versben a költő részletesen leírja a hajnalt és a természet szépségeit. A természeti elemek és jelenségek szimbolikus jelentéssel bírnak, és a költő érzelmeit fejezik ki a természettel való kapcsolatban. Ez a tájleírás és természet szeretete tipikus motívum a romantikus irodalomban.

3. Szimbolizmus: Az aranyozott felhők, a madarak koncertjei, a virágszag és a szellők mind szimbolikus jelentéssel bírnak a versben. Ezek a természeti elemek a költő érzelmeit és gondolatait közvetítik, és segítenek a költő szavainak érzékletességét is növelni. A szimbolizmus jellemző az európai irodalomra, különösen a romantikus és szimbolista korszakokban.

4. Az idő és a hangulat változása: A versben a hajnal előtti sötét és gazdag hangulat a hajnal köszöntésével és a természet ébredésével válik kifelé. Ez a változás jelzi a költő érzelmi és lelkiállapotát, és a természet képében tükrözi azt. A hangulat változása és az idő múlása fontos elemek a lírai irodalomban.

5. Erotikus elemek: A versben a költő Chlóeval való találkozásra vágyik, és a természet szépségét az ő személyéhez köti. Ez a szerelmi vágy, az erotikus elemek jelenléte tipikus a lírai irodalomban, különösen a bukolikus költeményekben.

6. Az idill: A vers hangulata idillikus, azaz bukolikus jellegű. A visszahúzódó vidéki élet, a természet szeretetének ábrázolása és a szerelmi vágy mind része az idill műfajnak. Az idill szintén jellemző a bukolikus költeményekre, amelyekben valóságos vagy kitalált pásztorok, juhászok és mezőgazdasági környezet szerepelnek.