Felhágott már a nap a dél hév pontjára,
Egyenessen omlik lefelé súgára.
Küszködik a bágyadt levegőég s hevűl;
Felfortyant az egész természet merevűl.
A lankadt arató ledűl izzadt fővel,
Hogy majd dolgát kezdje megújúlt erővel.
Az útazó, ki már csak alig lehellett,
Óltja szomját a hűs forrás vize mellett,
A barmok terepély bikkfák alá mennek,
A híves árnyékban kérődzve pihennek.
A madarkák csüngnek a setét lombokról;
Leszáradt a nóta eltikkadt torkokról.
Csupán csak a munkás méhecskék zsibongnak,
Széjjel az illatos rétek között dongnak.
Csupán csak az apró bokrocskák tövében
Zeng a zörgő prücsök a nap ellenében.
A rezzent gyíkocska a gaz között csereg,
Megáll, liheg, száraz torokkal sziszereg.
Sok száz szöcskő ugrál pattanó lábain
A hévtől elaszott fűszálak szárain.
Egyebek mind híves helyeken pihennek,
A dél forró heve elől félre mennek.
Alusznak magok is a híves szellők is:
Eltikkadtak a nap hevétől tán ők is.
Csak némely enyelgő Zefirek játszanak,
Melyek a levelek alól kiugranak,
Cicáznak kerengő szárnnyal a bokrokon,
Lassan elenyésznek a liliomokon.
Jertek ki, óh nyájas fuvallatok, jertek,
Kik az ambróziás rózsákban hevertek;
Szedjetek mennyei szagot kebletekbe,
S úgy szálljatok hozzám e setét berekbe,
Hol a néma fáknak sírva énekelem,
Mint égeti mellyem a forró szerelem.
Ah! most is az a nap forog az eszemben,
Melyen legelőször lobbant fel szívemben,
Melyen rám csillámlott Lilla szempillája,
S tüzétől felgyúladt az Ámor fáklyája.
Ah! azólta nincsen semmi nyúgodalmam:
Még sincs e kínomért legkisebb jutalmam.
Könyörgök, esdeklek néki mindúntalan:
Minden könyörgésem rá nézve hasztalan.
Égek, s égésimet orcámon mutatom:
De az orvoslásra őtet nem hajthatom.
Sírok: de sírásom nincs, kit érdekeljen;
Panaszlok, de arra nincs, aki feleljen.
Ah, kínos állapot! bárcsak valahára
Ennyi fájdalmimnak lehetne határa!
Átkozott perc volt az, amelyben mellettem
Elmenvén, szép gyilkos! reád tekintettem,
S Ámor mosolyogván szelíd nézésedből,
E kegyetlen lángot szívtam ki szemedből.
Vajha az ég vagy oly angyali szemeket,
Vagy oly tigris-szívhez illő érzéseket
Beléd, kedves kínzóm! ne teremtett volna:
Most szívem íly szörnyű tűzben nem lángolna.
Egyenes természet! hát rend szerént mégyen,
Hogy aki mást éget, maga jeges légyen?
Vagy Lilla is így ég? vagy szívem is fázik,
Vagy, vagy a te hitvány törvényed hibázik:
Vagy tán... Mit gondolok! Balgatag szózatok
Hisz égek, lám, mégis vízcseppet hullatok.
Olyan tűz ez, melyet gerjeszthet a jég is,
És lángokkal égvén, vizet áraszt mégis.
Jupiter is mikor esőzik legjobban,
Lángozó villámja mindég akkor lobban:
Hát ugyanezt Ámor nem vihetné végbe,
Holott ő a legfőbb istenség az égbe?
És így hideg lehet Lilla, bár én égek...,
Félre az eszemből, systemás kétségek!
Ámor tanácsából még őt megkérlelem;
Ki tudja, tán gyengébb szívvel bánik velem?
Sírok, panaszkodom, új szókat keresek,
Előtte könyörgést tészek, térdre esek,
Lefestem kínomat sápadtan, mint félholt,
Kincsemnek mondom és... Ah, de már ez mind volt!
Mégis egy jó nézést tőle nem nyerhettem,
Eltűnt, én egy néma kőnek reménykedtem.
Vad szűz! gonosz Ámor! s te vagy ég istene?
Nem, nem: az Erynnis szűlt téged, óh fene!
Tán e nimfádat is a Styxnél nemzetted
S belé az Alektó vad szívét űltetted.
Vesszetek! Vesszetek!... Mit mondok! Óh, talám
Mindkettőt méltatlan szitokkal káromlám?
Ki tudja, ah, talám bennem van a hiba?
Járatlan vagyok még Ámor titkaiba.
Itt űlök, a nap is elhágy már engemet,
S a lelketlen fáknak mondom keservemet;
Pedig tán a kegyes szerelem nevembe
Most sugall legtöbbet ártatlan szépembe.
Keljetek fel, nyájas zefirek! keljetek,
Mondjátok meg néki, hogy hozzá sietek.


Elemzések

A vers természettudományos értelmezése:

A vers természeti képekkel ábrázolja a nagyon meleg déli napot és a környezet reakcióit. A nap a déli pontján áll, és az ereje miatt a levegő is melegségbe hülyül. A mezőn az aratók és az utazók kimerültek és szomjasak, ezért a forrásokhoz és az árnyékos bokrokhoz menekülnek. A madarak egyre inkább csendben vannak, a munkás méhek viszont még mindig dolgoznak az illatos réten.

A versben szereplő állatok és növények viselkedése, valamint a természetben uralkodó meleg és szárazság a természettudományos kutatások legfrissebb eredményeivel kapcsolatba hozható. A kutatók például tanulmányozzák a növények és állatok alkalmazkodását a környezeti változásokhoz, beleértve a hőmérséklet-változásokat és az alacsony vízbevitelt. Az állatok viselkedésének tanulmányozása segítheti a kutatókat az állatok életmódjának és szükségleteinek jobb megértésében, és az ebből nyert információk alkalmazhatók a természetvédelem és az ökológia területein.

A versből áradó melegség és szárazság érzete arra is emlékeztet bennünket, hogy a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás kihívások elé állítja a mai természettudósokat. Az éghajlatváltozás hatásainak és következményeinek tanulmányozása segítheti a kutatókat az éghajlatváltozás mérséklésére és az emberek és az ökoszisztémák alkalmazkodására irányuló intézkedések kidolgozásában.

Ezenkívül a versben megjelenő tűz és víz képe is releváns lehet a mai természettudomány szemszögéből. A versekben a szerző említi, hogy a szerelem olyan tűz, amelyet még a jég is felgyújthat, és lángokkal égve vizet is áraszt. Ez lehet közvetett utalás a kémiai reakciókra és az energiatermelésre, amelyek a természettudományok fontos területei.

Összességében a vers természettudományos értelemben értelmezhető a természetben bekövetkező változások és hatások kapcsán, valamint a természeti jelenségek és folyamatok tanulmányozásában és megértésében rejlő lehetőségek és kihívások fényében.

A vers, Csokonai Vitéz Mihály Déli aggodalom, teológiai szempontból is értelmezhető, bár elsősorban a lírai érzelmek és érzékek kifejezésére összpontosít. A versben az emberi érzések és a természet közötti összhangot és kölcsönhatást figyelhetjük meg.

Bibliatudomány nézőpontjából a vers annak a fájdalomnak és vágyakozásnak az ábrázolása, amelyet a személy érez fiatal szerelme iránt. Az Ámor és a szerelem motívuma is jelen van a versben. A versben kifejezett fájdalom és vágyakozás párhuzamba állítható az emberi vágyakkal a Szentírásban, ahogyan Isten iránti vágyakozásunkat és hiányunkat is megtaláljuk benne.

Patrisztikus szempontból a versben fellelhetőek az emberi érzelmek alázatról vagy büszkeségről tanúságot tevő mozzanatai. Az emberi gyengeséget és az Isten iránti vágyakozást hangsúlyozza, ami a patrisztikus szemléletre jellemző. A versben megjelennek az emberi vágyak korlátai is, mivel a szeretett személy közönyös és nem hajlandó válaszolni a fohászokra.

Skolasztikus szempontból a versben az ember természeti adottságai és korlátai kölcsönhatásban vannak a természeti elemekkel. Az érzékek és a természet által kifejeződő hatások hangsúlyozása összhangban van a skolasztikus szemlélettel, amelyben az érzékek és az érzékelés fontos szerepet játszanak a megismerésben és a tapasztalatban.

Összességében a vers attól függően, hogy milyen teológiai szemléletből vizsgáljuk, különböző értelmezéseket kaphat. Az emberi érzelmek, vágyak és az Isten iránti vágyakozás hangsúlyozása azonban általánosságban is teológiai értéket hordoz magában.

A vers Csokonai Vitéz Mihály szerelmes lírai műve, melyet irodalomtörténeti szempontból vizsgálva több összefüggést is találhatunk mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

A versben megjelenik a természeti környezet leírása, amely a romantika időszakára jellemző. A dél délidő, a forró nap és a bágyadt levegő a hőség hangulatát idézi, ami a szerelmi vágytól való elkeseredettséggel társul. Ebben a romantikus környezetben kifejeződik a költő érzelmi állapota, aki fájdalmas szerelmi kínban szenved.

Egyik lehetséges összefüggés a magyar irodalmon belül a költemény romantikus lírai tradícióiba illeszthető. Csokonai a klasszikus és barokk stíluselemek mellett romantikus motívumokat is használ, mint például a természeti jelenségek leírása és az érzelmek túlzó kifejezése. A versen keresztülhalad anoním természeti elemek leírása a romantikus irodalomra jellemző tájfestészetet idézi.

A nemzetközi szépirodalmi összefüggésekről beszélve a versben megjelenő szerelem és fájdalom motívuma egyetemes. A szerelem és a szerelmi bánat témája számos irodalmi műben felbukkan, például az ókori görög tragédiákban és a shakespeari drámákban. A költő érzelmi állapota és a szerelmi objektum (Lilla) iránti vágy és elkeseredettség univerzális érzéseket közvetít, amelyek a szerelmes líra szerte a világon megjelennek.

A vers szerkezete és stílusa tekintetében a költemény a klasszikus formai elvárásoknak felel meg. A rímelés és a ritmus használata a magyar irodalmi hagyományokhoz igazodik. Ugyanakkor a szerkezet és a nyelvezet megjeleníti a romantikus költészet jellemzőit is, például a túlzó érzelmi hangsúlyokat és az intenzív képi nyelvezetet.

Összességében a vers a magyar romantikus líra hagyományait követve, de a nemzetközi szépirodalmi kontextusba is illeszkedik. A természeti leírások, a túlzó érzelmi kifejezések és az univerzális szerelmi témák mind azt mutatják, hogy a vers Csokonai egyedi stílusát és érzelmi világát hordozza magában.