Ifjúságom reggelében
     Szívem bút nem szenvedett,
Míg a tündérek kertében
     Lepke-módra repkedett.

Ha belső részem hevítni
     Kezdte a szikrázó Rák:
Meg tudták mindjárt újítni
     A híves Etéziák.

Ha szomjúztak a melegtől
     Eltikkadt tetemeim:
A vőlgymetsző csergetegtől
     Felocsódtak ereim.

De most, Lilla, új tüzemnek
     Semmi enyhítője nincs,
Ah, más szomja van szívemnek,
     Más láng éget, kedves kincs!

Most a barlang éjjelében
     Déli napot képzelek,
A bikkek tömött ködében
     Az árnyéktól tüzelek.

A hűvös Etéziáknak
     Ám megnyitom kebelem,
Mégis e gyújtó fáklyáknak
     Orvosságát nem lelem.

Mit? a fagyos Bóreásnak
     Szárnya alá sietek;
De e belső gyúladásnak
     Tűzén nem enyhíthetek.

Sőt gyakran a hóba fekszem
     Ott kinn a havasokon;
S ah! fagyok, mégis melegszem,
     Nincs nekem tél azokon.

Másszor minden lankadásból
     Testem új életre jött,
Mihelyt ittam e forrásból,
     Mely zúg a bokrok között:

De most, noha csípésével
     Majd kiszedi fogamat,
Mégis északos vizével
     Ez nem óltja szomjamat;

Mert megemészti tüzemnek
     Heve minden cseppjeit,
Mihelyt lángoló szívemnek
     Éri edzőhelveit.

Eddig éltem tavasszára
     Mennykőt az ég nem vetett,
S májusi hajnal módjára
     Csak rózsákkal nevetett;

Bennem a kedvet s únalmat
     Ébreszté szelíd remény:
Ezt a kínt, ezt a fájdalmat
     Nem régólta érzem én.

Nem régólta kell szenvednem,
     Ah Lilla, kellő alak!
Ah! csak azólta van bennem,
     Hogy egyszer megláttalak.

Tudom, Lilla, e kin tőled
     Kerűlt: de nem esmerem.
Ah, árthatsz-é? Azt felőled,
     Lilla, hinni nem merem.

Hisz élettel kecsegtette
     Pillantásod szívemet
Úgy van! csak azért sértett e',
     Hogy gyógyítson engemet.


Elemzések

A vers egy szerelmi vallomást tartalmaz, amely a költő ifjúkorában tapasztalt szerelemről szól. Az első két szakaszban a költő leírja a boldogságot és a vonzalmat, amit a tündérek kertjében repkedő lepkék látványa kelt benné. A versben gyakran találkozhatunk állatokkal és természeti elemekkel, amelyeket a költő magába szívott érzésekkel és élményekkel azonosít. A híves Etéziák és a vőlgymetsző csergeteg például az érzéki tapasztalatokat szimbolizálják, a bikkek tömött köde és a barlang éjszakéje pedig a vágyakozást és a szenvedést.

A versben megjelenik a klasszikus görög mitológia, amely a magyar és a nemzetközi irodalomban is gyakran előforduló motívumok közé tartozik. A tündérek és a tűzök istennője, Etézia itt a szerelmi érzelmeket és az érzéki tapasztalatokat jelképezi.

Ezenkívül észrevehetők olyan irodalmi összefüggések, amelyek a romantikus irodalomból és a lírából származnak. A versben a költő a természetet használja a belső érzések és vágyak kifejezésére, ami a romantikus költészet egyik jellemzőjének számít.

A költő használja az ellentétpárokat a szenvedést és az örömöt, a hideget és a meleget, az élet és a halál közötti kontrasztok kifejezésére. Ezek az ellentétek általában az ember belső érzéseinek és vágyainak különböző állapotait képviselik.

Összességében a vers egy személyes és érzelmekkel teli lírai vallomás, amely a szerelmi érzelmeket és vágyakozást tematizálja. Az irodalomtörténeti szempontokból a romantikus irodalom és a klasszikus mitológia elemi kapcsolódási pontokat mutatnak a vers összefüggéseire mind a magyar, mind a nemzetközi irodalom területén.

A vers természettudományos szempontból elemzése során először érdemes megfigyelni, hogy a természet motívumai jelen vannak a szövegben. Az első négy sorban a tündérek kertjében repkedő lepkék képe jelenik meg, ami a természet megfigyelésének és élvezetének sugallatával kecsegtet. Ezt követően a szikrázó Rák, valamint a melegtől való szomjúság motívuma kerül előtérbe. Ezek mind a Nap és az időjárás jelenségeire utalnak, melyeket a mai természettudomány közismert felfedezései alapján ismerünk.

A következő részekben pedig a vers további természeti jelenségekkel kísérletezik, mint például a vőlgymetsző csergeteg, a fagyos Bóreas vagy éppen a havasok. Ezek mind az időjárási körülményekhez és a hideghez kapcsolódó képek, amik a természettudományok ma ismert ismereteivel is összefüggésbe hozhatók. Erről tanúskodik az is, hogy az Etéziák megnyitása vagy északi vizének hatása sem képes enyhíteni a szerelem okozta tüzet, amely a testi és érzelmi állapotok összefonódására utal.

A versben található utalások a természettudományokra arra is rámutatnak, hogy a természet megismerése és az emberi érzelmek, vágyak közötti összefüggések felismerése régóta foglalkoztatja az embert. Az alkotásban megjelenő erős, lángoló szerelem képe és fájdalom pedig ma is vizsgálat tárgyát képeznék a pszichológiai és neurokémiai kutatások során.

Összességében a vers természettudományos szempontból való elemzése lehetőséget ad arra, hogy felfedezzük a természet és az emberi érzelmek kölcsönhatásának megjelenését a szövegben. A mai természettudomány legfrissebb felfedezéseihez kapcsolhatjuk az időjárási jelenségeket, a testi élményeket és az emberi érzelmeket, amelyek mind hozzájárulnak az alkotás értelmezéséhez.

A vers megtalálható teológiai elemeket tartalmaz, amelyek bepillantást engednek a szerző hitvilágába és az érzelmek és szenvedések isteni kontextusába.

Kezdve a bibliai nézőponttal, a vers első része úgy kezdődik, hogy a fiatal szerző ifjúkorának boldogságát és gondtalan szívét ábrázolja. Ez a boldogság a tündérek kertjében történő lepkékként való repkedéstől származik, amely a paradicsomi állapotra utalhat, ahogy a Biblia leírja a kertben élő emberek boldogságát és ártatlanságát.

Az Etéziák említése lehet utalás az ókori görög mitológiára, amelyben az Etéziák a napisten napfénnyel való hatalmának szimbólumai voltak. Ezt a bibliai nézőponttal hasonlítva, az Etéziák lehetnek az isteni hatalomhoz és jósághoz kapcsolódó elemek.

A második részben a költő a meleg utáni sóvárgásáról beszél, amelyet a vőlegényi játékzenekar csergetegének tartalmazása enyhít. Ezt a bibliai nézőponttal kapcsolatban nézve, ez az igény az isteni jelenlétre és a kegyelemre utal, amely megnyugtatja a szomjazó lelket.

A harmadik részben a költő szomjúságát a hideg északi szél, a Bóreasz, sem képes csillapítani, és még inkább égeti a belső tüzet. Ezt bibliai nézőpontból nézve, ez az érzés az isteni szeretet, melegség és védelem iránti vágyat jelképezi, amely az emberi érzelmeket és vágyakat meghaladja.

A negyedik részben a költő a tél hidegében fekve mégis melegnek érzi magát, és a tavaszi forrás vizéből új életre kelt testét új erő táplálja. Ezt az isteni áldás és megújulás metaforájaként lehet értelmezni, amely az életben és a feltámadásban való reményt jelképezi.

Az ötödik részben a költő azt mondja, hogy noha az északi hideg kegyetlen és sajgóan csípi a testét, mégis az észak tűzével, a belső érzések lángján játszik. Ezt a bibliatanulmányok és a patrisztika szempontjából nézve úgy értelmezhetjük, hogy a hideg és kegyetlen északi szél az emberi kísértésekről és szenvedésekről beszél, amelyeket az isteni tűz, a Szentlélek jelenléte és az isteni kegyelem enyhít.

A vers többi része tovább folytatja a szerző vágyát, hogy újra találkozzon az első szerelme, Lilla, és hogy enyhítsék a belső érzelmek fájdalmát és szenvedését. Ezek az érzelmek és vágyak az emberi életben és kapcsolatokban való boldogsághoz és beteljesüléshez való vágyként értelmezhetőek.

Az elemzés során megemlíthető a skolasztika nézőpontja is, amely a vallástudományi és filozófiai rendszerre összpontosít. A skolasztika szemszögéből nézve, a versben megjelenő kifejezések és képek az emberi szenvedés, vágyak és boldogság metaforáiként értelmezhetőek, amelyeket az isteni teremtés, jelenlét és kegyelem kontextusában kell megérteni.

Összességében a vers teológiai szempontból vizsgálva összefüggéseket mutat a bibliai nézőponttal, a patrisztikával és a skolasztikával. Egyesek az isteni jelen, kegyelem és általános emberi érzések szimbólumaiként értelmezhetőek. E mellett az emberi vágyak, boldogság és szenvedés ábrázolja az emberi lélek kapcsolatát az istenséggel.