Kerek hajnal! súgároddal
Küllőzd meg a fél eget
S múlólagszín sáfrányoddal
Szegd bé a kék felleget.
Én, ki téged napszálltával
Legtöbbször áldottalak,
Most a kelet harmatjával
Mely nagyon óhajtalak.
Menj s fogj szürke paripádhoz
Félébredt zefireket,
Tégy kakast is hintócskádhoz
S kettőzd a lépéseket.
Süss druszámnak, barátomnak
Két szemére édesen
S babonázd le az álomnak
Mákját rólok csendesen.
Vagy ha már ő, mint kedvellőd,
Ébren szívja lelkedet,
Mondd meg néki, hogy egy szellőd
Mellyemből kerekedett;
Mellyemből, melynek tartatlan
Ereje csak akkor nagy,
Mikor érzése ártatlan
Tiszta s vídám, mint te vagy.
Mondd meg néki, hogy kertjébe
Régolta kívánkozom,
Hol a természet ölébe
S az övébe nyúgoszom.
Mondd meg néki, hogy pattantom
Húromat már őfelé.
Ah, mert ah! magános lantom
Drágább névvel zenghet-é?
Mondd meg, de már már jól látom,
Már itt van, már látom őt,
Haj! az én nemes barátom
Hogy használja az időt!
Ő, akinek Bellónától
Magasztalva van neve,
A gőgösség hagymázától
Írtózván, kertész leve.
Ő a tomboló vígságnak
Futja unszolásait
S egy félig fejlett virágnak
Lesi bíztatásait.

- - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - -

Ő a fösvények sorában
A dögkincsekkel felhágy
S húgának társaságában
Gyöngyvirág-gyöngyökre vágy.
Számlálgatja víg orcával
Az ezüst jácintokat
S az ibolyák aranyával
A szagos gyémántokat.
Most a bőlcseknek álmára
Hol ébred, hol szunnyadoz.
S majd a képzelt Heloára
Érez, újúl, bágyadoz.
Majd a rendtartó méheknél
Kedvetelve ácsorog
S érzi, hogy az embereknél
Az ország nem így forog.
Már meglátott: gereblyéjét
És kapáját elteszi
S félig harmatos Linnéjét
Pipája mellé veszi.
Jer, barátom! lépegessünk
Kis kertednek útain
S dohogás nélkűl nevessünk
Mások bolondságain.
Jer, s érezzük, hogy nagy telket
Többször fának ád az ég,
S kis jószágot és nagy lelket
Bírni boldogabb sors még.
Jer, e répánál térdeljünk,
Jer, kacsint e tulipánt,
Jer, e töknél süvegeljünk:
Mind használ ez, s egy se bánt.


Elemzések

A vers teológiai szempontból elemzve, felvet néhány érdekes összefüggést és témákat. Először is, a vers elején jelenik meg a természet, azaz a "küllött" ég, "sáfrányos" felhők és "harmat" a keleti égbolton, amelyek a teremtésre utalnak. Ez összekapcsolódik a bibliatudomány nézőpontjával, mivel az Ószövetségben és az Újszövetségben is hangsúlyozottan jelen van a teremtés témája. A vers továbbá megemlíti a "Bellaona"-t, aki egy mitológiai istennő, a harc, az erő és a győzelem szimbóluma, amely kapcsolatba hozható az ókori polytheista vallásokkal és a patrisztikus keresztény teológiával.

A versben említett "Bellóna"-hoz hasonló istenségek jelenléte a versben azt sugallhatja, hogy a költő maga is vegyes vallású lehetett vagy átélte a vallási változások kihívásait és kétségeit. A patrisztika időszakában a kereszténység megjelenése és térnyerése számos vallási és filozófiai kérdést vetett fel, amelyeket a patrisztikus atyák, mint például Ágoston, Origenész vagy Aquinói Tamás, igyekeztek megválaszolni. Ezek a vallási viták, a keresztény kánon meghatározása és az eretnekséggel szembeni védelem mind befolyásolhatták a versek, mint például Csokonaié, tematikáját és tartalmát.

A versben megjelenő "gőgösség hagymázá"-ra való utalás, valamint a költő összefoglalása a "fösvények sorában", amelyek az anyagi javakhoz való ragaszkodást vagy a hatalomvágyat jelzik, kapcsolódhatnak a skolasztika nézőpontjához is. Az értelmi tevékenységek és a vallásos tanítások alapjául szolgáló filozófiai rendszerek kialakulásával a skolasztika törekedett arra, hogy a hit és a tudás közötti kapcsolatot feltárja és racionálisan igazolja. A vallási és világi hatalom viszonya, valamint az anyagi javakhoz való viszonyok is gyakran viták tárgyai voltak a skolasztikus gondolkodók között.

Összességében elmondható, hogy a vers teológiai szempontból számos érdekes témát és összefüggést vet fel. A bibliatudomány, a patrisztika és a skolasztika nézőpontjai mindegyik hozzájárulhatnak a vers értelmezéséhez és annak kontextusához, amelyben a költő alkotott. Egyéb ötletek és nézőpontok is adhatnak újabb szempontokat a vers értelmezéséhez és annak teológiai vonatkozásaihoz.

A vers elején a költő örömét fejezi ki a reggeli napfény láttán, utalva a természeti folyamatokra és az évszakok változásaira. Emellett utal a színeknek, mint a fénytörés útján keletkező jelenségnek, és a felhők mozgásának ismeretére.

A következő sorokban a költő arról beszél, hogy korábban gyakran áldotta a természetet a nap lenyugvása után, és most, a reggeli hajnal harmatjában óhajtja, hogy újra legyen összeköttetésben vele. Ez arra utal, hogy a költő a napkelte és a napnyugta jeleivel volt tisztában.

A versben továbbá szerepel a zephir nevű szél, amely arra utal, hogy a költő ismerte a légmozgásokat és a különböző szélirányokat. Emellett szerepel a kakas is, amely további utalást ad a nap nyugati irányára, valamint a gazdálkodásra és az állattenyésztésre, amivel a természettel való kapcsolatot jelzi.

A költő említést tesz egy barátjáról, aki szemébe sugározza a napsütést. Ez a rész utalhat a baráti kapcsolatok fontosságára és a szeretet erejére, ami pszichológiai szempontból fontos téma lehet.

A következő sorokban a költő beszél arról, hogy megmondja a barátjának, hogy egy kis szellőből keletkezett. Ez arra utalhat, hogy a költő ismeri a légáramlatokat és a légkör jelenségeit.

A költő arról is beszél, hogy szeretne eljutni a barátja kertjébe, ami arra utal, hogy a természet közelsége és a zöld területek fontossága is számára.

A versben a költő említést tesz egy lantjáról, amelyet drágább névvel szeretne megszólaltatni. Ez a rész arra utalhat, hogy a költő ismeri a hangok és a hangszerészet fizikai jelenségeit, valamint a hangkeltés és a zenei kifejezés különböző lehetőségeit.

A következő sorokban a költő meglátja a barátját, aki kertész, és azt mondja, hogy hogyan használja az időt. Ez arra utal, hogy a költő gondolkodik az idő hasznosításáról és hatékony felhasználásáról, ami egy aktuális téma lehet a mai tudományos kutatásokban.

A vers további részében a költő megemlíti Linne nevét, aki a 18. században svéd botanikus és természettudós volt. Ez a rész arra utalhat, hogy a költő ismeri és tiszteli a tudományos kutatási eredményeket és a botanika területét.

A vers végén a költő felhívja a barátját, hogy sétáljanak a kertben, kinevetve mások bolondságait. Ez arra utalhat, hogy a költő a természet közelségében és a barátság erejében találja meg a boldogságot és a megelégedettséget. Ez a rész további utalást adhat a boldogság kutatására és az emberi élet megértésére a modern természettudományban.

A vers Csokonai Vitéz Mihály Főhadnagy Fazekas úrhoz címmel szentelt, és a költő barátjának, Főhadnagy Fazekasnak szól. A vers első része a természeti képekkel köszönti a hajnalt és arra szólítja fel, hogy süssön és szegjen be színeivel a kék égre. A költő a harmattal és a hajnal szellőjével emlegeti tájékozódási pontként arra utalva, hogy reggel van és a vers átment a vágyakozásból a cselekvésbe.

A vers második részében a költő arra kéri Főhadnagy Fazekast, hogy menjen a paripájához és ébressze fel a szellőket, hintassa meg a kakast, ami jelképezi az idő múlását és a változást. Ezután a költő arra kéri Főhadnagy Fazekast, hogy süssön két szemére, vagyis szeretettel és tisztességgel gondoljon rájuk, és álmodják el a boldog jövőt. Ezek a képek a baráti szeretetet és az álom-béli boldogságot jelképezik.

A vers harmadik részében a költő arra kéri Főhadnagy Fazekast, hogy mondja el szerelmének, hogy egy szellő által érzi magát kerekedetté. Ezzel arra utal, hogy Főhadnagy Fazekas szerelmének nélkül nem lenne kerek az élete. Továbbá arra kéri Főhadnagy Fazekast, hogy mondja el szerelmének, hogy vágyik a kertjébe, ahol a természet ölében és az ő ölében nyugszik. Ez pedig a vágyakozást és a szerelmet jeleníti meg.

A vers negyedik részében a költő azt tárja elénk, hogy már látja Főhadnagy Fazekast, és csodálja az idővel való bánásmódját. A költő arról ír, hogy Főhadnagy Fazekas, akit Bellónának hívnak, elutasítja a gőgösséget, és inkább kertészkedik. A vers a józan ész dicséretét hordozza magában.

A vers befejeződik kilencedik és tizedik sorral, ahol a költő arra kéri Főhadnagy Fazekast, hogy sétáljanak a kertben, nevessenek mások hülyeségein, és érezzék, hogy boldogabbak a kis jószággal és a nagy lelkekkel.

Irodalomtudományi szempontból a vers a barátsácilust és a vágyakozást jeleníti meg, valamint a természeti képekkel és az időt és változást szimbolizáló motívumokkal, mint például a hajnal, a szellő, a kakas és a virágok. A versben a költő a szépirodalomhoz tartozó költői képeket és kifejezéseket használja, hogy érzékeltetse az érzelmeket és a vágyakat.

A magyar szépirodalomban a vers a 18. század egyik jelentős költőjének, Csokonai Vitéz Mihálynak a műve. Csokonai a korai magyar romantika egyik kiemelkedő alakja, aki a nemzeti érzelmek és a szerelem kifejezésére törekedett verseiben.

A nemzetközi szépirodalomban a vers hasonlóságot mutat a romantikus költészet jellemzőivel, amelyek az érzelmi kifejezést, a természeti képek használatát, a vágyakozást és a barátságot tartalmazzák. A romantika több ország szépirodalmában elterjedt irányzatként jelenik meg és hatással volt a költészet és az irodalom fejlődésére.