Oziris szántásvetésre
Tanította meg népét,
Melyért jobbágyi a napban
Ábrázolták ki képét;

     Ízis pedig, ki ővele
Volt népe jóltevője,
Hold lett, - a szegény munkásnak
Édes megenyhítője.

     Mind a kettő hazájával
Annyiféle jót teve,
Hogy örök hálát érdemlett
Mindkettőnek a neve:

     És amely óltáron tömjént
Ozirisnak égettek,
Azon a jó Ízisnek is
Tömjénnel kedveskedtek.

     S ekként Oziris és Ízis,
Égyiptom két istene,
Az érdem útján a mennynek
Pitvaráig felmene.

     Boldog pár! amely népének
Hasznáért így fáradott
S tisztelt emlékezetével
Bétőltött sok századot,

     Mely nemcsak a tengeren túl
Vitte nevét Rómába,
Hanem ma is tiszteltetik
A bőlcsek templomába. -

     Boldog pár! sokat kerestem
Párodat a világban,
S ím, mai nap feltaláltam
Mássod a Somogyságban.

     Ozirisre ráesmértem
A napnak címeréről,
Ízisre meg Ozirisról
S mindkettőre nevéről.

     De főképpen meg lehetett
Esmérnem mindeniket,
Hallván a hazával s néppel
Tett sok érdemeiket.

     Megesmértem és az Ízis
Templomába bémentem,
Ha tán e szép istennének
Tetszenék komplimentem.

     Már ma Ízis templomának
Nincs ugyan semmi nyoma,
De van a bőlcsek szívében
Ízisnek még temploma:

     Ez az, mely egyaránt nézi
A személyt s az érdemet,
Ez az, mely papnak fel szokta
Venni mind a két nemet.

     E templomba mentem én be,
Zengvén innepéneket;
S ímé-ímé, ott találom
A somogyi szépeket,

     Kik rózsákkal koszorúzva,
Kiválasztott pompában,
Énekeltek a szépnemnek
Óltáránál sorjában.

     Mézes szájokon angyali
Hanggal csengett az ének,
S néked, méltóságos grófné,
Örömmel inneplének.

     Én is tehát, ki idvezlém
Előbb főispányomat,
Így rebegtetém nevekben
Gyengén rezgő lantomat: -

*

     Ím, kegyelmes grófné! szemben
Lehetünk ismét veled,
Veled, aki a szépnemben
A koronát viseled.

     Te zendíted meg nevedre
A másként néma lantot,
Az ég angyali képedre
Oly mosolygón pillantott.

     Te vagy a hold, ki napunkkal
Újonnan feltetszettél,
S Ízis, ki Ozirisunkkal
Itt óltárt érdemlettél.

     Te vagy, aki e megyének
Tűndökölsz határába,
Te vagy, akiért az ének
Felhat a menny várába.

     Idvezlégy, szép istenasszon!
Újra zengem, idvezlégy!
S hogy jóvoltod elárasszon,
Kérünk, végig vélünk légy.

     Úgyis most lettek Somogynak
Legtűndöklőbb napjai,
Mert, ím, soha meg nem fogynak
Fényt adó csillagjai.

     Oziris szép Ízisével,
Lám, együtt fényeskedik,
A hold a nap feljöttével,
Lám, meg nem setétedik.

     Sőt véle jár új fényjében
A Hesperus csillaga,
Mely hazánk setét egében
Bő súgárt hinthet maga.

     Sőt feltetszett két új fényünk
E kellő plánétával,
Kiket nézünk már reményünk
Teleskópiumával.

     Mindezeket te szerzetted,
Ég asszonya! minékünk,
Melyért is megérdemletted,
Hogy tiszteljen vidékünk.

     Hálával is fogadjuk el
Egünkre-jövésedet,
E napot alig vártuk el,
Hogy láthassunk tégedet.

     Alig vártuk el, s örvendünk
Már most, hogy köztünk ragyogsz,
Óh te, aki nemes rendünk
Brilliántja lenni fogsz.

     Örvendjük, hogy bikkligetünk
Megnyert, óh szűz Diána!
Örvendjünk, hogy tisztelhetünk,
Festetics Juliána!

     Ím azért mind lehajolván,
Fejet is hajtunk mélyen,
S nagyságos kezed csókolván,
Kiáltjuk: Grófnénk éljen!

1798. július 7.


Elemzések

A vers, amelyet elemezünk, a 18. századi magyar költő, Csokonai Vitéz Mihály tollából származik. Az "Ízis és Oziris" című versében Csokonai az ókori egyiptomi mitológiát és isteneket idézi meg, és összekapcsolja őket a magyar vidék környezetével és az akkori természettudományos felfedezésekkel.

A vers elején Ozirist egy mezőmunkásnak ábrázolja, aki megtanítja népét a szántásvetésre. A mezőgazdaságon alapszik az emberiség élelmezése, és a mezőgazdasági technológiák fejlesztése folyamatosan történik. A mai természettudomány felfedezéseivel összefüggésbe hozhatjuk például az öntözési rendszerek vagy a genetikai módosítások fejlődését, amelyek mind a növénytermesztést hatékonyabbá teszik.

A versben Ízist a holdként jeleníti meg, aki enyhíti és megkönnyíti a szegény munkások életét. A naprendszerünk és az égitestek felfedezése a modern asztrofizikával és űrkutatással folyamatosan fejlődik. Napjainkban olyan kutatások folynak, amelyek a Hold felfedezését, a bolygókban való élet keresését és a naprendszeren kívüli égitestek tanulmányozását célozzák.

A versben hangsúlyozottan szerepel az érdem, amelyet mind Ízis, mind Oziris elnyert a hazájában és a népével végzett munkájáért. Az emberiség jelenleg aktívan részt vesz a klímaváltozás elleni küzdelemben és a fenntartható fejlődés elérésében. Az érdemesnek tekintett tettek közé tartozik például az energiahatékonyság javítása, a megújuló energiák felhasználása, a környezetvédelem és az állatvédelem. Ezek mind kulcsfontosságúak ahhoz, hogy megőrizzük a bolygónk és az emberiség jövőjét.

A versben Csokonai említi a Rómába történő népszerűsítést is, amely a "bőlcsek templomába" vezette az istenek emlékét. Az ókori egyiptomi kultúra és hitrendszer, valamint más ősi civilizációk tanulmányozása és feltárása folyamatosan zajlik, és új információkat és felfedezéseket eredményez. A régészet, a történelem és az antropológia közvetlenül kapcsolódik a természettudományhoz és az emberi kultúrához.

A vers utolsó részében Csokonai a saját korában tett felfedezéseket említi, amelyeket az akkori természettudósok, mint például Somogyi László, végzett munkájának köszönhetően találtak meg. Ebben a kontextusban a vers összekapcsolódhat a modern kutatásokkal és az új technológiákkal, amelyek a tudományos felfedezések és innováció terén történnek.

Összességében a "Ízis és Oziris" című vers mindenekelőtt a mitológia és a kultúra, valamint a vidék és a természettudomány összekapcsolását próbálja megmutatni. Bár a verse nem közvetlenül hivatkozik a mai legfrissebb felfedezésekre, de általánosságban megbeszélhetjük ezekkel a témákkal kapcsolatos kapcsolódási pontokat az emberiség folyamatos fejlődése és tudományos kutatása kontextusában.

A vers teológiai szempontból a keresztény istenhit alapelveit tükrözi, különös tekintettel az ókori egyiptomi vallási motívumokra. A vers kezdete az alábbi idézetet tartalmazza: "Oziris szántásvetésre, Tanította meg népét, Melyért jobbágyi a napban, Ábrázolták ki képét".

Az ozirisi szántásvetés az Ókorban az élet és az újjászületés szimbóluma volt, melyet a munka és az egyéni erőfeszítés szükségességének képviselőjeként tiszteltek. Az oziriszi mitológiában Ozirisz halott isten volt, aki megújulását és feltámadását az isteni hatalomnak köszönhette. Ízis pedig felesége és testvére Ozirisznek, aki visszahozta az életet azáltal, hogy összeszedte és újjáélesztette Ozirisz széttépett testét.

Ebben a kontextusban a versben az Oziris és Ízis nevek egyaránt isteni és emberi szerepet jelölnek. Ozirisz és Ízis közös erőfeszítéseiért és jótéteményeiért a nép háláját és tiszteletét érdemelték ki. A versben megidézett oziriszi mitológia és Ízis történet az isteni irgalmasságot és szeretetet, valamint az emberi elkötelezettséget és hálát szemlélteti.

A bibliatudomány szempontjából a vers hasonlóságot mutat az ószövetségi Izrael népének kultúrájához és vallásos hagyományaihoz. Az Ízis és Oziris változatai számos kultúrában léteznek, és az ókori egyiptomi mitológia mellett más vallásokban is megtalálhatók ehhez hasonló istenségek.

A patrisztika nézőpontjából a vers összekapcsolható az ókori keresztény teológiával és az újszövetségi tanításokkal. Az Oziris és Ízis története megmutatja az isteni irgalmasság és megváltás üzenetét az emberiség számára. Az Ízis karaktere a gondviselő és szeretett közvetítő szerepét jeleníti meg, aki az embereket karjai közé veszi és testét áldozatául ajánlja értük.

A skolasztika szempontjából a vers megemlítése az oziriszi mitológiával összefüggésben a vallási filozófiával és a keresztény etikával áll kapcsolatban. Az oziriszi mitológia és Ízis szimbólumai az emberi élet értékét, az áldozatot és az isteni szeretetet hangsúlyozzák. Ez a vers tehát az emberi erényeket és az isteni gondviselést tiszteli.

Összhangba hozható még az ókori egyiptomi vallási és kulturális hagyományokkal, az isteni és emberi kapcsolatok témájával és az egység és harmónia ideáljával. A vers kiemeli az isteni és emberi cselekedetek fontosságát és azok hatását a nép életében és emberi létben.

Összességében a vers egy méltó és elismerő tisztelgés a két istenség előtt, akik az ókori egyiptomi vallásban megtalálhatók, és azok iránti tiszteletet fejezik ki, akik a népért tettek és hozzájárultak az emberi jóléthez és boldogsághoz. A vers teológiai szempontból több irányba is kifejthető, és kapcsolódhat a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika gondolataihoz.

A vers elején láthatók az ókori Egyiptom istenei, Oziris és Ízis, akik hatalmas érdemeik miatt hálával és tisztelettel vannak említve a népük által. Az isteneknek szentelt templomok megemlítése a versben hagyományos (vallási) motívumok, amelyek a magyar irodalomban is gyakran előfordulnak.

A költeményben szereplő Párral, Ozirisszel és Ízisszel, kapcsolatba hozható az antik mitológiai párok, mint például Zeusz és Héra, Aphrodité és Héphaisztosz stb. Ez a pározódás jelenik meg a magyar irodalomban.

A versben megjelenő grófné szereplő a romantikus irodalomra utal, ami híres volt a mindenkit elragadó szépségéről és kegyelmességéről.

Az is fontos szempont, hogy a vers versformája az óda, amely az antik görög költészetbe és a klasszikus európai irodalomba való visszatekintést jelentheti.

A vers tartalmaz egy időbeli és helyi hivatkozást is a Somogyság és Festetics Juliána személyén keresztül, ami visszavezet a költő saját környezetéhez és idejéhez.

Az időszak jelentősége a végén, a verset dátumozva július 7-re, ami azt sugallja, hogy az adott nap számára különleges volt, és a grófné jelenléte valamiféle ünnepet vagy eseményt jelezhet.

Egyéb nemzetközi szépirodalmi összefüggésre vonatkozó információ nem található a versben.