Ki poéta nevet érdemel,
Annak olyan oszlopot emel
Fébus, a poéták atyja,
Hogy betűi azon oszlopnak
Semmi veszély közt el nem kopnak,
Még az idő sem bánthatja,
Honorral ennek közepében,
Örökkévalóság keblében
A századokat számlálja,
Melyek kedve mellett sietve
Huhánnak, és ő felmetszetve
Nevét azokon találja.
Ha hát énreám tekintene
Nyájas szemekkel Melpómene,
S ha éneklője lehetnék,
Mind a halált, mind más veszélyt s kárt,
Mely a legnagyobbaknak is árt,
Egy bátor szívvel nevetnék.