Ki poéta nevet érdemel,
Annak olyan oszlopot emel
     Fébus, a poéták atyja,
Hogy betűi azon oszlopnak
Semmi veszély közt el nem kopnak,
     Még az idő sem bánthatja,
Honorral ennek közepében,
Örökkévalóság keblében
     A századokat számlálja,
Melyek kedve mellett sietve
Huhánnak, és ő felmetszetve
     Nevét azokon találja.
Ha hát énreám tekintene
Nyájas szemekkel Melpómene,
     S ha éneklője lehetnék,
Mind a halált, mind más veszélyt s kárt,
Mely a legnagyobbaknak is árt,
     Egy bátor szívvel nevetnék.