Mikor méhecskék zsibongással,
Királynéjok lassú zúgással
     Mézeiket virágokból
Hordják sietve, gyors szárnyakkal,
Mézzel terhelt nehéz lábakkal,
     Részt vévén a vígságokból,
Ha valaki megháborítja
És mérgét haragra indítja
     S mindjárt kíván bosszúállást,
Addig egyik is meg nem szűnik
És eszéből ki nem is tűnik,
     Míg nem adja a tromfolást.
Ílyen az ékes Pindust járó,
Ezt bizonyítja maga Máro,
     Hogy aki ellene járúl,
     Róla ha bánat rá hárúl,
Aztat el nem szenvedheti,
S bánat szívét nem sebheti.