Mutogatja magát a pompás természet,
Mesterség cifrái tündököltet
készet.
Áldott természetnek kies lakóhelye
A nyájas örömök legelő mezeje,
Hol az ártatlanság vidám képe örűl,
Kedves gyönyörűség táncolva
jár körűl.
Ártatlan múlatság emelte magának
Örökös sátorát kertébe
Flórának.
Itt Zefir virágit mikor csókolgatja,
Édesen illozgat mennyei harmatja.
A termő gyümőlcsfák majd hogy egymást érik,
Egyről gyűmőlcsöket vékával
is mérik.
Már Priapus is felállott az állóra,
Hogyha majd nem vigyáz,
megbűnteti Flóra.
Itt a víg örömök s nyájasság egymással
Táncolnak öszvefont karral
Zefirussal.
Egy szép forrás csereg e kert közepében,
Nimfák gyengédedett fái nőtt
szélében.
Egy szép, kies kerthez közel egy folyóvíz,
Melyből sok plántákra hárúl
bőv, édes íz.
Nem messze a parthoz van egy szép zőld csere,
Melybe a bú soha bémenni nem
mere.
Egy magos kőszikla a habok mérgétől
Őrzi e kies helyt észak
hidegétől.