Mutogatja magát a pompás természet,
     Mesterség cifrái tündököltet készet.
Áldott természetnek kies lakóhelye
     A nyájas örömök legelő mezeje,
Hol az ártatlanság vidám képe örűl,
     Kedves gyönyörűség táncolva jár körűl.
Ártatlan múlatság emelte magának
     Örökös sátorát kertébe Flórának.
Itt Zefir virágit mikor csókolgatja,
     Édesen illozgat mennyei harmatja.
A termő gyümőlcsfák majd hogy egymást érik,
     Egyről gyűmőlcsöket vékával is mérik.
Már Priapus is felállott az állóra,
     Hogyha majd nem vigyáz, megbűnteti Flóra.
Itt a víg örömök s nyájasság egymással
     Táncolnak öszvefont karral Zefirussal.
Egy szép forrás csereg e kert közepében,
     Nimfák gyengédedett fái nőtt szélében.
Egy szép, kies kerthez közel egy folyóvíz,
     Melyből sok plántákra hárúl bőv, édes íz.
Nem messze a parthoz van egy szép zőld csere,
     Melybe a bú soha bémenni nem mere.
Egy magos kőszikla a habok mérgétől
     Őrzi e kies helyt észak hidegétől.