Ha a legkeményebb bűntetés helyébe
     Azt tette volt hajdan Horác egy versébe:
Legnagyobb bűntetést akik érdemlenek,
     Jóllakásúl egy pár foghagymát egyenek;
Ha az igaz lelkű jó Polixenesnek
     A kővágásnál is nehezebben esnek
A Dionizius verseit dicsérni
     S jó hívet egy tirann vad lelkéhez mérni;
Ha Scaliger, kinek tisztelik hamvait,
     A léleknek minden únalmit s kínjait
Egy kurta lexicon kicsinálásában
     Nem félt béfoglalni hajdan egy summában:
Talán engemet sem ítélnek hazudni,
     Ha minden lélektőrt ebbe fognak tudni,
Hogy aki a reá felbúsúlt istenek
     Egyszer preaceptori névvel bűntettenek,
Talált egy sokszeres bűntetés sorára,
     Holtig vétkezhetik annak rovássára.
Melyet a végezés jól tudván eleve,
     Dioniziusra ily végezést teve:
Hogy sok vétkeiért már eleget tégyen
     Úgy, hogy Corinthusnak praeceptora légyen.
Ha tizennegyedik Lajos feltámadna,
     Pártosinak egyéb bűntetést nem adna,
Hanem holtig való praeceptorrá tenné,
     Szenvedésit rajtok így bőven kivenné.
A praeceptorságot én akkép képzelem,
     Hogy ha benne öröm rózsácskáit lelem,
Ez is a többitől kicsit külömbözött,
     Nővén bogácskóró s ördögszekér között.
Sokan azért járják Apollo templomát,
     Hogy az Pinduson is lásson ökör nyomát;
Csak azért keresik Pegazus vizeit,
     Hogy felturkálhassák kristályszín cseppjeit:
Külömben barom is ha ezt nem tapossa,
     Nem fog kitetszeni majd így az okossa.