Keresés:

Dsida Jenő

Összefont tenyérrel

Eget kémlelek néma fellegrésen
és szúnyoghadként körülzummolyog
ravasz talányom: célom, születésem.

Varázsigémet balgán kisugom
a hazugarcú, kémlő alkonyatnak -
Jaj, ha most ledől széna-trónusom.

A hűvös este furcsa, enyhe-kék
s felötlik a Császár Szent-Ilonája -
(Rémet idézni egy perc is elég.)

Hullott rózsák közt botorkáltam térdig
s hogy koszorúba fűztem annyi jajt,
bolondnak néznek s azt mondják: nem értik.

Kifordultak a nappali kaszák.
Most csak imásan, összefont tenyérrel
könyörgöm ki az éltem igazát.

Szél-korbácsával az éjszaka megver:
Ne kérdezzed és ne merd panaszolni,
hogy miért lettél lélekszemű ember!

Felrémlenek most, akiket kivágott
velem együtt zord zsákjából egy éjjel
és hajdan velem láttak napvilágot:

Vad égitestek, kozmikus csirák.
Csodáló szemű, szelíd kicsi borjú -
hegy tetején kis gyermekláncvirág,

a tenger tükrén ezer szürke hab.
A khaosz sok-sok tudattalan léte,
s tán néhány ember, aki boldogabb.

... A sötétség jó, bársonyszőrű teste
feledtetően hozzám dörgölődik,
jelenést tár a könyörülő este.

Őstragédiám kongófalú boltja
szétpárázódik tudatom alá,
s meglátom, aki - tán lehettem volna:

Hajnalba-borzolt aranyködön át
örökszép Nápoly sötétkék egére
Vezuv füstöli ákombákomát,

pár csacska kérdést készül odaróni,
s a tenger partján - félmeztelenül
áll egy koldus, víg, boldog lazzaróni.

Írd meg a véleményed Dsida Jenő Összefont tenyérrel című verséről!
Dsida Jenő további versei: