Keresés:

Gyóni Géza

ÁLOMKIRÁLY

Amért nem halljátok soha
Békétlen, bús panaszkodásom,
Azt hiszitik, hogy ostoba
Elégedettség hallgat számon?

Amért szemem egykedvűen
Pihen a gazdagok fogatján,
Azt hiszitek ugye felőlem,
Ez a daróc kedvemre van tán?

Selyem zenéje hogyha zajlik
És illat csap meg, asszonypárás,
Azt hiszitek, hogy nem nyilallik
Szivembe százszor gyilkos fájás?

És hermelint, kincses palástot
Ha látok kancsal úri ökrön,
Azt hiszitek, mert nem látjátok,
Nem szorul össze torkom, öklöm?

Kastély márványát irigy szemmel
Míg símítom, majd szétmállasztom,
És irtózattal keresem fel
Hónapos, hideg koldus vackom.

Reszketnek akkor a dalok,
A rongyosak és hízelegnek.
Mind körülszáll, becéz, gagyog
S kedvembe jár, mint nagy betegnek.

Öltöztetnek hamar selyembe,
A kópék egy szép álomasszonyt,
Selymével lágyan az fedez be
S csókol, csókol, míg el nem alszom.

S akkor királyok bibora
Födi vállam és úgy pompázom...
Azért nem halljátok soha
Békétlen, bús panaszkodásom.


ANAKREON A BÖLCSEKHEZ

Csak vágjátok a gúnyt arcomba!
Ez jól esik s illik tinéktek.
Bús szánalom pókhálórongya
Rosszul takarná örvendéstek.
Tapsoljatok! Betelt a jóslat:
- Tiétek. Mért sajnálni hát? -
Hogy az nyugodt csak, annak jó csak,
Ki józan és előre lát.

Tapsoljatok! Hisz nem veszett el
Az élettörvény, mit ti mondtok.
Való igaz: ki nyilt szemekkel
S nem álmodozva jár, az boldog.
Halk ritmusok lágy lüktetésit
Ki megértette, elveszett.
S ki égre néz, a sárba lép itt.
- Ti hát a sárra nézzetek!

Szűk, daltalan világotokba
Nem vágyik tűzimádó lelkem;
De megállit az erdő bokra,
Hol egy madárfiókra leltem.
S hajadonfőtt, kitárt karokkal
Míg áldom a bukó Napot,
S a hab beloccsan csolnakomba -
Elégedett akkor vagyok.

Lehettem volna okos igás
Én is e bús életmalomban.
Thálesz, vén bölcs, az iskoládban
Nem is oly rég, az első voltam.
De jobban csábitott vizednél
Falernum lángszinű leve -
S egy ritmuson biz elfelejtém,
Hogy ennem is csak kellene.

S Melitta jött. Folyó aranynál
Fényesb haja, a dus, kibomló,
Párosz hegyén a rózsamárvány
Lehet csak keblihez hasonló.
Prométheüsz az ő szeméből
Lophatta volna a napot...
Ha a szemem szemébe szédül -
Bölcsek, csak boldoguljatok!

A szürke, szent elégedettség,
S amit adhat tömött erszénytek:
Nagy házba sok fény, csöpp melegség,
Jólét, tudás legyen tiétek!
Daltermő álmok szent világa
S Melitta él, zeng lantomon.
Minden fanyar bölcseségtekért
Egy hajaszálát nem adom.

Életbölcsek, legyetek áldva!
A parton kint vár csolnakom.
Dalos ajkam Melitta várja
S új fény int túl a partfokon,
Fele megyek lélekvesztőmben,
S ha tán lidércfény - úgy lehet! -
Zeuszra, mint ti, ép oly bölcsen
Sóhajtom majd ki lelkemet!


A MOSTOHÁM

Bús óra ez - s már nemsokára
Úgy száll ez is a végtelenbe,
Mint bús óráim többi árva,
Csalódott néma névtelenje.

Nekem az idő mostohám csak.
Gyönyörös, forró, szép óráit
Tékozló kézzel osztja másnak -
S rám üres napok torka ásít.

S tudom, igy marad mostohámnak -
Míg egyszer csak utálatomban
Odalököm a rongy-órákat.

Megszeppen majd - s én mosolygom csak,
Hogy hazug gyászban, bünbánóan
Síromra sok, sok virágot rak.


A HALÁL APRÓDJA

Egyszer nagyon fájt már az élet.
Fájtak a szeplős féregarcok.
Fájtak a csókok s fájt nem tudnom:
Minek kínlódni ezt a harcot.

Ha még harc lenne! Mell a mellnek!
De kis kenyérért sántikálva,
Éhes férgekhez dörgölődzni...
Kéjjel gondoltam a halálra.

Menni, csak menni gyorsan! gyorsan!
Itthagyni minden kis cókmókot...
S lelkem a halál apródjával,
Egy kis golyóval sugdolódzott.

Te nyitod hát ki, ó te áldott,
A szent kaput a végtelenbe!
- Bohó, magad lásd, hova vágyol...
S ráütött rögtön a szivemre.

...Friss deszkaszag áradt köröttem
És zizegett a tömő forgács...
És sötét lett, s a nagy sötétben
Kezdődött furcsa sürgés-forgás.

Gyors szú őrölte már a deszkát
És kuncogtak kis éhes férgek...
Amiktől ott fenn undorodtam,
Most lakomázni hozzám értek...

- Megcsaltál, vén csont. Azt igérted,
Hogy tenálad valahogy szebb lesz.
Hittem, bolond, és idevágytam
A férgektől - az új férgekhez.

Csúf, csúf ott fenn és fáj az élet.
Fáj a csók és jaj, fáj az álom,
És mégis szép és mégis élet,
Nem baj, csak fájjon, soká fájjon!

...Kacagott a halál apródja
És elsuhant a szívem mellett...
S az orvos szólt kezét dörzsölve:
Két hét mulva már föl is kelhet!


AZ ÉN ÖRÖMEM

Patakvíztiszta kék szemével
Az öröm rám is nevetett.
Mint tisztainges kis gyerek
Agyamba bujt egy komor éjjel.

Szép, szőke lányról gagyogott:
Hogy nézi magát nagy tükrében
S csókos találkozásra éppen
Éjfélre vár egy lovagot...

Szép, szőke lányról gagyogott,
Mint fehéringes kicsi gyermek...
Aztán egyszerre sirni kezdett:
Hogy sötét szemem úgy lobog.

...Szép szőke lányt én nem vádoltam.
Szép szőke lány boldog legyen!...
De fehéringes gyermekem
Reggelre úgy találtam holtan.


ÉLETÖRÖM

Futunk az uton, ki kocsin, ki gyalog.
Fáradt az igás s az ember fáradt.
Nyikorog, nyikorog az életkerék,
S messzi mezőről már hangzik elénk
Pengése, jaj, a halálkaszának.

Futunk feléje. Csupa csont-öreg áll
És bókolunk mind a vén rozsának.
Gőgösen int... S mi úgy örülünk
- Mig csapkod, egyre kaszál körülünk:
Hogy nem miránk csap, még nem miránk csap.

Írd meg a véleményed Gyóni Géza ÁLOMKIRÁLY című verséről!