Keresés:

Gyóni Géza

ALTATÓ

Asszony leszel, ne félj kis lányom,
Nem fogsz hervadni, kicsi árva,
Virágtalan vénleány-ágyon.

Fehér és gyömbölyű a vállad,
S rengő csipőid dallamára
Az éhesek már meg-megállnak...

Guritják már, én fehérségem,
Az aranyat az éhesek...
De te ne add, csak a kezed!
Ne félj, nem birják soká éhen...

Ez a te áldott fehér vállad,
Ha egyszer aranyvirágot hajt -
Ugye selyembe járatod majd
A te egyetlen jó anyádat?


Ó NE SIRASD...

Ó, ne sirasd, hogy gyönge voltál
S egy üdvösséges pillanatra
Erősebb volt a csók hatalma
Gőgös, szemérmes lányságodnál.

Ó, ne sirasd! Egy pillanatra
Parancsoltak a szilaj csókok.
Hiába küzdött, átkozódott
A hazug erény sápadt ajka.

Halványvirágos lányszobádba
Piros tüzrózsákat dobálva
Győztesen benyitott az Élet.

Nevess! Nézd: menekül a mult.
Viszi magával a fakult
Sok vérszegény leányemléket.


VIRÁG-IMÁDSÁG

Most süss reám, erőfakasztó csillag.
Virágfejem most bujt ki s feléd bókol.
Ha nem segitsz, a férgek elszáritnak.
Most, most itass meg sugáritalodból.

Most gyülik a méz liliomkelyhemben.
Most néked érik a szépségem, álmom.
Nélküled... este el kell asznom, vesznem.
Ne hagyd, hogy mézem bús méregre váljon.

Ne hagyd, Nap, hogy csak fojtó estig éljek.
Sugarazz énrám, halványra, betegre.
Legyen szép élet ez a virágélet,
Én virágajkam hadd áldhasson egyre.


MAGDOLNA VÁR

»Ne menj tovább. Hűs már az este.
Az utakon poroszló lesked.
Pihenj le. Várj. Olajjal hűtöm
Fáradt tested.
Polyállak illatos selyembe,
Kis szűzleánya én anyámnak.
Szívem fehér s fehér szívemmel
Oly rég várlak...«

»Száz angyal omló könnypatakja
Ha mosna, mosna egy szívet,
Fehérebben nem ragyoghatna,
Mint a tied.
De vár egy asszony Magdalában,
Parázna, rongy és megvetett.
S meghal, ha én meg nem bocsátok.
Hozzá megyek!«


JAIRUS LEÁNYA

»Miért nem hagytatok aludni?
Szépen kezdődött örök álmom.
Fehér vizek felett repültem
Fehér halottan, hattyuszárnyon.

Elértem a fehér szigetre,
Oda érnek a fehér lányok.
A fátyol alatt hervadottak,
Kiknek nem csókolt még a szájok.

»Ó, mért hívtatok vissza onnan?
Sirnak ott most a liliomok.
S örök sirásra, örök gyászra
Jött vissza csak a leányotok.

Mert nem tudjátok visszaadni
Az Ő kezének érintésit;
Fényes szeme szivemre nézett -
Azóta él s azóta vérzik.«

Írd meg a véleményed Gyóni Géza ALTATÓ című verséről!