Keresés:

Gyóni Géza

VENÉZIA

Vén paloták csöndben vénülnek,
Hidak alatt hintáz a Hold.
Régi balkon virágos szélén
Egy fehér asszony kihajolt.

Fehér csipkéje leng az éjben.
Ragyog a Hold s az asszony válla.
Száz gondola suhan a mélyben
S az asszony az enyémet várja.

Fehér gondolám vérrel festem
És ácsolom bús verejtékkel.
Jaj, elkészül-e sohanapján
És odaér-e egyszer éjjel?

Vén paloták csöndben vénülnek.
Venézia, elérhetetlen,
Venézia, szépséges asszony,
Ma megint, megint nem mehettem.


A BOHÉM GYÁSZA

Vándor, ki csak álorcás arcát látod,
Mikor vigan mesél és boldogan,
Halkan köszöntsd a jó bohémbarátot,
Kinek szerette szép halottja van.

Halkan haladj a bánatsátor mellett,
Melyben most virraszt a bohémi gyász.
Mert aki annyit vigasztal s nevettet,
Sirni akar most a komédiás.

Kinek ajakán Lear bánata csuklott,
Ó élet gyásza, szörnyű temetés,
És minden gyászon minden könnye hullott,
A magáéhoz könnye már kevés.

Vándor, ki csak álorcás arcát látod,
Mikor vigan mesél és boldogan,
Köszöntsd halkan a jó bohémbarátot,
Mert sír a szive, és csak szive van.


KISS JÓZSEFHEZ

A csúcson, melyre már fölértél, vátesz,
De szép lehet a napfényes világ.
A vad zsivajból ott halk suttogás lesz
És nem kinoznak diszharmóniák.
Káromlás, átok oda el nem érhet
S te nem látod már csak az örök szépet.

Vihar nem jár ott. Hajad nem zilálja.
Békén szürcsölöd a Léthe vizét.
Fölötted leng az istenség szakálla
S amit a szem lát, mind isteni szép.
Szépség vetése úgy nőtt ki magától
S amit arattál: egy marék virágból.

Boldog vagy-e? S a csúcsról ha lenézel
A völgybe, hol a mult folyója fut,
Látod-e még barnafürtös fejével
Látod-e még a kis zsidófiút,
Ki - hátán háza, keblén kenyere -
A völgyből indult föl a csúcs fele.

A csúcs felé, amelynek meredekje
Kálváriánál is kálváriább.
Mert kő hullott a kis zsidógyerekre,
Mikor zengte az első áriát,
Az áriát, mely szép volt és magyar volt
S nem volt mögötte félezer magyar hold.

Nem volt mögötte csak egy bús zsidónak
Gyönyörű érző és vérző szive.
Költőnek, jósnak, búsnak, újítónak
Hétszer kell itten vezekelnie.
Barna hajad a gyászokban fehér lett,
Hanem a csúcsot - mégis csak elérted.

A csúcson, melyre már fölértél, költő,
De szép lehet a megbékélt világ.
Titkát kitárta már két emberöltő
S kincsüket is a mesés indiák.
Bölcs szemed látja már az élet titkát
S a szomszédban vár jó Reb Mayer Litvák.

A szomszédban: a Halhatatlanságban,
Melynek ágyát te vetetted neki,
Nagyapád mellett még egy csöndes ágy van,
A párnáját most ő rendezgeti,
Hogy jó puhán és melegen találja,
Ha megtér hozzá majd az unokája.


LOLA TESI HEGEDŰJE

Kis sárga virágot
Küldött a nagy orosz puszta.
Sirt a hegedű,
És sirt a szivünk, hogy húzta.

Kis sárga virág,
Ó mennyit kellett már fájnod,
Mig megszólaltattad
Lelkünket: a magyar álmot.

Kis sárga virág
Szivünket szivéhez húzta,
És ölelkezve sírt
Két árva, végtelen puszta.


CÉZÁR, ÉN NEM MEGYEK

Vérben úszik vad hegyek orma,
Paskolja vér; paskolja ár.
S engem a halál-dáridóra
Cézár parancsa vár.

Itt hagyni minden szentet, drágát,
Asszonyt, búzát, bort, dalt, zenét:
Cézár parancsa nem kegyelmez.
Kell a halál-cseléd.

Már összeszedtem kis cókmókom.
Indulni kell. Jaj, hogy lehet.
Vérben úszik vad hegyek orma.
Cézár, én nem megyek.

Cézár, lásd, ép a szüret áll már,
Gerezd hegyén tömött gerezd.
Vérben úszhat vad hegyek orma,
A földem nem ereszt.

Cézár, énnekem asszonyom van,
Forróölű, dalos, szelid.
Te éretted jaj, hogy áztassam
Könyűvel szemeit.

Kicsi, szegény, ijedt fiókák
Fogják, lásd, erős térdemet.
Cézár, ki visel gondot rájuk,
Ha gőgöd eltemet?

Vért szűr a pajzs Hispániában,
Rengenek a sötét hegyek.
Bús fürtnek a halálszüretre
Cézár, nem mehetek.

Nekem nem házam a te házad.
Nekem nem fáj a bánatod.
Éntőlem véres koronádat
A sárba vághatod.

Mit bánom én Hispániát,
Ha gyémánt-hegyeket terem;
Minden drágakövednél drágább
Az én rongy életem.

Élet, élet, szent gyönyörűség,
Egyetlen, mely nekem ragyog.
Cézár, az életem felett
Én is cézár vagyok.

Melyik Isten nevében trónolsz?
Mily őrület adott jogot:
Hogy istenadta életemmel
Játszik a pallosod?

...Soracte ormán zöld az erdő,
Szivem élet-vágytól dagad,
Jer, asszonyom... A koronádat
Cézár, védd meg magad.

Vagy küldj hamar pretóriánust
Üsse szét e dacos fejet,
De bitangul a mészárszékre
Cézár, én nem megyek.


MAGAMNAK MONDOM

Késett vendég az élet-lakomán,
Mire vársz még itt és mit keresel?
Mig álmodozva jöttél az uton,
Helyedet régen más foglalta el.
Az asztalodhoz más telepedett,
Másnak mért mámort aranyos kehely.
Vig zeneszóra más ült ünnepet
S az asszonyodat más ölelte el.

Késett vendég az élet-lakomán,
Ügyes senkiknek áll a pillanat.
Mire vársz még, és mi vár még reád:
Keserű korty és keserű falat.
Késett vendég az élet-lakomán,
Azért sajnálni semmit sem szabad.
Ügyes senkiknek kívánj jójszakát,
S az ajtó előtt lődd agyon magad!


EGY FÁRAÓ-SZOBOR TALPÁRA

Dús Fáraó, kőarcú élet,
A siralomnak vess már véget.

Elég nagy a bánat-pirámis,
Legyen a sok rab már vidám is.

Folyton csak siró arcot látni:
Csúf látvány lehet, nem királyi.

Dús Fáraó, lásd úribb volna
Lenézni vidám boldogokra.

Szétszórni egyszer kapzsi kincsed,
Legyúrni egyszer a nagy Nincsent.

Minden koldúst bíborba látni,
Fáraó, az lehet királyi!

De minden könnyet elfogadni
S királyilag sohasem adni:

Dús Fáraó, kőarcú Élet,
De nyomorult a mesterséged.

Írd meg a véleményed Gyóni Géza VENÉZIA című verséről!