Keresés:

József Attila

A CIPŐ

Költő vett föl, pici lábán
      egy ilyen tapos,
két megtörött, szelid orcám
      azért bánatos.

Fény deszkázhat, ég füstölhet.
      Lekvár lesz a sár?
Neki mindegy. Füzőmből meg
      kanócot csinál.

Sziszeghetek, ügyet se vet
      rám, a marcona.
Kiadhatom a lelkemet, -
      ennek nincs hona.

S ha szivemet künn az uccán
      elébe teszem,
elpirul ugyan, de aztán
      döfköd mérgesen.

Nyelvem néha rája öltöm;
      visszanéz csunyán
s ő is, az én morcos költőm
      nyelvét ölti rám.

Volt fényes és szép életem.
      Hordott egy huszár
s váltogatott, a hűtelen.
      Ennek vége már.

Ne tartott vón ilyen árra,
      vetett volna ki
Észak homályló havára
      dérrel porlani,

vagy Dél izzadt erdejében
      tigris tépne szét,
vagy gyik fülelné belőlem
      az éj gyors neszét,

vagy egy éjjel hordanának
      szét a termeszek, - -
vagy tengeri zöld homálynak,
      ahol elleszek

virágállatok közt csendben,
      mint cipő-virág,
mig belepnek puha testtel
      iszamos csigák.

Oh, sudarán fa lombjának,
      szagolna maki,
vagy csak mocsári gólyának
      vetett volna ki!

Az is befüzne kigyóval,
      szállana velem,
lassút lépne s állva tollal
      fedné egy felem.

Rab vagyok a költő lábán,
      két éve tapos,
két megtörött, szelid orcám
      azért bánatos.

1932

Írd meg a véleményed József Attila A CIPŐ című verséről!
József Attila további versei: