Nagy, ezüst halak árnyéka suhan a korállok fölött,
Elhozzák nékem barnuló szined, gyönge fövényen lebeg tova,
Megérinti a fáradt csigákat s azok csöndesen elalusznak.
Én még sokáig figyelem a meduzák átlátszó világosságát
S erős ollómmal utat vágok a moszatok közt, csengő karikák
röpülnek föl a tiszta vizben -
Amerre a legszebben csillog,
Arra gyere.
Sok akart dolgaimban néha
Kis beteg csillagot nyujtok föl én a sugaraknak:
Jól gondolj rám te is és ügyelj,
Kertedben, hol a kagylók már nyitott szárnyakkal virágzanak.
Páncélom erős áramok sodrában keményedik,
Pirosságát legjobban te érted -
Kék virágállat fénylik hátamon:
A legfehérebb kavicsnál várlak...

- Hullámok, szaladjatok gyorsan a dombról!
A virágállat bő, lobogó szirmai közé
Kövér falatokat hadd adogasson magosra
A rák.

1926. jan.