A Szív és a Szem című versben József Attila a szív és a szem metaforáján keresztül beszél a szerelmi érzésekről és a hiányérzetről. Teológiai szempontból nézve a vers több fontos témát vet fel, mint például a szerelem és vágy, az önzőség, az elszakadás és a megbékélés.
A bibliatudomány szempontjából érdemes megvizsgálni, hogy a versben szereplő szerelem tulajdonságai és érzései hogyan kapcsolódnak a Biblia által ismert szerelem fogalmához. A szív és a szem ikonikus képek a Bibliában, amelyek a belső érzelmek és a külső megfigyelés lehetőségére utalnak. Azért, hogy megérthessük a szerelem mélységeit, ahhoz mind a szívünkkel kell éreznünk, mind a szemünkkel meg kell figyelnünk a másikat. A versekben a szív és a szem egymással kommunikál, amely arra utal, hogy a szeretet cselekvés, és szemléletformáló lehet.
A patrisztika (az első évszázadok keresztény íróinak) szempontjából megfontolhatjuk, hogyan kapcsolódik a szeretet és vágy az isteni szeretethez. A szív és a szem ikonikus képei a patrisztika idején is gyakran használták a belső élmények és a tapasztalatok kifejezésére. A szem a világ felé irányuló vágyat jelképezi, míg a szív az isteni szeretet közvetítője. Ebben a versben a szív dobogása és sóhajai arra utalnak, hogy a szerelem és vágy a lélek mélyén élő erő, amely a másik ember iránti szeretetet hozza létre.
A skolasztika (a középkori keresztény filozófia) szempontjából a versben szereplő önző szív és a szem viszonya jó példa lehet a moralitás és az erkölcsi kérdések megvitatására. A szív önzősége azt mutatja, hogy az ember hajlamos az önmagára irányuló és a saját boldogságára való gondolkodásra, míg a szem a külvilággal és a másik emberrel való kapcsolatra utal. A versben a szem az, amely képes kimutatni a fájdalmat és a szenvedést, míg a szív egocentrikus marad. A skolasztika arra tanít, hogy az embernek átlépnie kell az önmagára irányuló érdekeit, és figyelnie kell a másik emberre és a közös jótékony célokra.
Összességében a vers többféle teológiai értelmezést kínál. A bibliatudomány, a patrisztika és a skolasztika segít abban, hogy megértse az emberi kapcsolatokat, az önzőséget és a megbékélést. Az emberi érzelmi tapasztalatokat összekapcsolja a teológiai doktrínákkal, és rámutat, hogy a szeretet és a vágy kettős erejével az ember képes átadni magát a másik iránti szeretetnek.