A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
- Mit kívánsz édes kincsem?

Ha eltűnik a szerelem,
A szív kérdi: - Mi lesz velem?
Önző szív! magára gondol
S csakhamar életre kel.
S nem gyötrődik semmi gondtól,
Hisz gond nélkül válik el.

A szem, ha nincs vis-a-vis-ja,
Rejtett kincsét előhíjja,
S mosogatja gyötört lényét,
De ez már mit sem segít,
Vissza nem kapja a fényét,
Ha elsírta könnyeit.

1921. márc. 29.


Elemzések

A vers természettudományos szempontból annyiban kapcsolódik a mai legfrissebb felfedezésekhez, hogy az emberi érzelmeket és az emberi test működését az alábbiakban bemutatja.

1. A szív: A szív az érzelmek központja, amely a szerelmi vágyak kifejezője. A mai természettudományban már tudjuk, hogy a szív a vérkeringésért felelős, és a szerelemmel kapcsolatos érzelmeket az agyi központok irányítják.

2. A szem: A szem az emberi test egyik legérzékenyebb szervszerve, amellyel az ember a külvilágot szemlélheti. Az itt bemutatott versben a szerelem és a távollét összefüggésében jelenik meg. A modern kutatások azt mutatják, hogy a szem bizonyos jeleken és arcvonásokon keresztül érzékeli az érzelmi állapotokat és az emberek közötti kötelékeket.

3. Az érzelmek és az agy: A versben megjelenő érzelmek és reakciók kapcsolatban vannak az agy működésével. A modern idegtudomány már sokat tud az érzelmek és az agy közötti összefüggésekről, és hogy az érzelmek az agy bizonyos részeiben keletkeznek és dolgozzák fel.

Az adatként megjelenő év, 1921, a vers keletkezésének dátuma. Természetesen azóta a természettudomány sokat fejlődött, és sok új felfedezést tett a test és az érzelmek működéséről.

József Attila "A szív és a szem" című versében az irodalomtudomány számos összefüggést találhat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

Egyik lehetséges összefüggés a romantika irányzatához köthető. A verse a romantikus költészet jellemzőit viseli magán, hiszen a szerelem és az érzelmek központi témáját dolgozza fel. Az érzelmi intenzitás, a mély érzelmek kifejezése és az egyéni élmények bemutatása mind jellemző a romantikus költészetben. Ezenkívül a versben megjelenő magányérzet is a romantika időszakának állandó tematikája.

Egy másik összefüggés a modernizmussal áll fenn. József Attila a modern költészet egyik kiemelkedő alakja volt, aki új stilisztikai megoldásokat alkalmazott és új témákat hozott be a magyar irodalomba. A "A szív és a szem" versében őszinte és mély érzelmeit fejezi ki egy egyszerű és közérthető nyelvezettel, ami ellentétben állt a hagyományos, ékes és elvont nyelvhasználattal.

A vers témája, misztikus vagy spirituális jegyeket is hordozhat, ami összekapcsolható a misztikus irodalommal. A szív és a szem jelképesen jelenítheti meg az ember belső világát, a két fontos érzékszerv által kifejezett érzelmek pedig a transzcendencia és az istenihoz való törekvés képét sugallhatják.

Amikor a verset nemzetközi szépirodalomban helyezzük el, észrevehetjük néhány párhuzamot más költők munkáival. Például a szív és a szem kontrasztja emlékeztethet Victor Hugo "Szem és szív" című versére, ahol a szem az érzékek világát, míg a szív a belső érzelmeket szimbolizálja.

Egy másik nemzetközi kapcsolat a versben megjelenő elemek és az angol romantikus költészet között figyelhető meg. József Attila munkásságát befolyásolta William Wordsworth és Samuel Taylor Coleridge, angol romantikus költők, akik az érzelmek, a természet szeretete és a transzcendencia motívumait használták verseikben.

Összességében József Attila "A szív és a szem" című verse számos irodalmi összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. A romantika, a modernizmus és a misztikus elemek mind jelen vannak a versben, amely párhuzamot mutat más költők műveivel és a különböző irodalmi irányzatokkal.

A Szív és a Szem című versben József Attila a szív és a szem metaforáján keresztül beszél a szerelmi érzésekről és a hiányérzetről. Teológiai szempontból nézve a vers több fontos témát vet fel, mint például a szerelem és vágy, az önzőség, az elszakadás és a megbékélés.

A bibliatudomány szempontjából érdemes megvizsgálni, hogy a versben szereplő szerelem tulajdonságai és érzései hogyan kapcsolódnak a Biblia által ismert szerelem fogalmához. A szív és a szem ikonikus képek a Bibliában, amelyek a belső érzelmek és a külső megfigyelés lehetőségére utalnak. Azért, hogy megérthessük a szerelem mélységeit, ahhoz mind a szívünkkel kell éreznünk, mind a szemünkkel meg kell figyelnünk a másikat. A versekben a szív és a szem egymással kommunikál, amely arra utal, hogy a szeretet cselekvés, és szemléletformáló lehet.

A patrisztika (az első évszázadok keresztény íróinak) szempontjából megfontolhatjuk, hogyan kapcsolódik a szeretet és vágy az isteni szeretethez. A szív és a szem ikonikus képei a patrisztika idején is gyakran használták a belső élmények és a tapasztalatok kifejezésére. A szem a világ felé irányuló vágyat jelképezi, míg a szív az isteni szeretet közvetítője. Ebben a versben a szív dobogása és sóhajai arra utalnak, hogy a szerelem és vágy a lélek mélyén élő erő, amely a másik ember iránti szeretetet hozza létre.

A skolasztika (a középkori keresztény filozófia) szempontjából a versben szereplő önző szív és a szem viszonya jó példa lehet a moralitás és az erkölcsi kérdések megvitatására. A szív önzősége azt mutatja, hogy az ember hajlamos az önmagára irányuló és a saját boldogságára való gondolkodásra, míg a szem a külvilággal és a másik emberrel való kapcsolatra utal. A versben a szem az, amely képes kimutatni a fájdalmat és a szenvedést, míg a szív egocentrikus marad. A skolasztika arra tanít, hogy az embernek átlépnie kell az önmagára irányuló érdekeit, és figyelnie kell a másik emberre és a közös jótékony célokra.

Összességében a vers többféle teológiai értelmezést kínál. A bibliatudomány, a patrisztika és a skolasztika segít abban, hogy megértse az emberi kapcsolatokat, az önzőséget és a megbékélést. Az emberi érzelmi tapasztalatokat összekapcsolja a teológiai doktrínákkal, és rámutat, hogy a szeretet és a vágy kettős erejével az ember képes átadni magát a másik iránti szeretetnek.