Kopár szobám - kopárabb négy fala
Csupaszon, fázón mered az égnek.
Talán a kékes magasba vágynak,
Hol nem fú szél és csillagok égnek.

Őriznek engem, óvnak, szeretnek -
Kétoldalt egy-egy, hátul egy s elől.
- Ha meghalok, gondolom magamban,
E négy fal akkor rögtön összedől.

Föltámad akkor Anyjok a Szélvész,
Föltámad akkor Apjok a Vihar
S tetemem lassan betakargatják
A leomló falak poraival.

1922. okt.


Elemzések

József Attila Falak című verse természettudományos szempontból is érdekesen elemződik. A verse első soraiban a költő kopár szobájának kopárabb falaira utal, ami arra utal, hogy a teremtett világban vannak olyan helyek, ahol szinte semmi sem növekszik, semmi sem fejlődik. A következő sorokban a költő ellaposodott életérzéseit fejezi ki, amikor kifejezi, hogy falai "csupaszon, fázón merednek az égre," és hogy valószínűleg a kékes magasba vágynak, ahol a szél nem fúj és a csillagok nem égnek. Ez a gondolat a modern asztrofizikai kutatásokhoz is kapcsolódik, amelyek arra irányulnak, hogy megértsék az űr és az égitestek működését.

A verse második versszakában a költő megjegyzi, hogy a falak őrzik és szeretik őt, és hogy ha meghal, úgy gondolja, hogy ezek a falak azonnal összedőlnének. Ez a gondolat összefügg a modern szerkezetfizikai kutatásokkal, amelyek arra irányulnak, hogy megértsék a falak erősségét és stabilitását. Ugyanakkor a költőnek a halál utáni összedőléssel kapcsolatos elképzelései összekapcsolhatók a modern románikával és általában a természet erejével, mivel azt sugallja, hogy amikor meghal, az erejek - az Anyjok Szélvész és Apjok Vihar - lassan betakarják a tetemét a leomló falak porával.

Ennek a versnek a természettudományos elemzése tehát rámutat arra, hogy a természettudomány mai felfedezéseihez kapcsolódik, és az emberi létezés, a világunk és a természet összefüggését jeleníti meg azzal a szépséggel és tragédiával, ami kettőjük között fennáll.

József Attila "Falak" című versének teológiai szempontú elemzése során több nézőpontot is figyelembe vehetünk.

Bibliatudomány: A vers első sorai általános képet festenek egy kopár, csupasz szobáról, amelyben a falak fázva merednek az égnek. Ez a kép azt a szimbolikus értelmezést sugallhatja, hogy az emberi lélek elhagyatott, kilátástalan helyzetben van, és Isten iránti vágyakozásra szüksége van. Az "ég" az emberi lét fölötti transzcendens, isteni dimenziót szimbolizálhatja. A versekben megjelenő leomló falak poraival való takarás pedig az emberi múlandóságot, a halandóságot jelképezheti.

Patrisztika: A patrisztikus teológiai nézőpont szerint az emberi lélek kapcsolatban van Istennel, és állandó gondoskodásban részesül. Ez a gondolat jelenik meg a versben is, ahol az egyes személyes névmások (engem, óvnak, szeretnek) azt sugallják, hogy az ember mindig az Isten gondoskodó szeretete alatt van. A versben megjelenő "Anyjok a Szélvész" és "Apjok a Vihar" kifejezések pedig azt az isteni hatalmat és uralmat szimbolizálhatják, amelyek még a halál után is eljönnek, hogy átveszik az emberi lélek felett való uralmat.

Skolasztika: A skolasztikus teológiai nézőpont szerint az emberi lélek és a test közötti kapcsolatban van a világ jelenségeivel. A versben megjelenő kép a kopár szobáról és a csupasz falakról arra utalhat, hogy az emberi lélek elszakadt a világi dolgoktól és a külső formáktól. Az élet és halál képei a teremtés és az elpusztulás kettőségét jelképezhetik. Az "églés" vágy jelentése pedig arra utalhat, hogy az embernek egy magasabb, szellemi rendeltetése van, ami a skolasztikus hagyományokban a lélek Istenhez történő visszaszármazását jelentheti.

Az elemzés során más szempontokat is figyelembe vehetünk, például a megvilágítást az emberi szenvedéstől és gyengeségtől, vagy a falak leomlásának képét a szabadulás lehetőségére vonatkozóan. A vers szépsége az is, hogy többféle nézőpontból is értelmezhetjük, és különböző teológiai hagyományokat ismerhetünk meg általa.

A vers egyedülálló módon mutatja be a szerző hangulatát és érzelmi állapotát a költői képek és szimbólumok segítségével. Az elején megjelenik a kopár szoba, amely a magány, az elszigeteltség és a bezártság érzését jelképezi. A függőleges távlatokra nézve vágyakozik a költő, talán a szabadság és a végtelen lehetőségek felé. Az ég jelentősége a magyar irodalomban ismert, a magyar költők gyakran használták az égboltot és a csillagokat, hogy kifejezzék a vágyakozást és az emberi érzelmi világ mélységeit.

A következő rész az emberekről beszél, akik "őriznek" és "óvnak" a falakban. Ez felfedheti a költő kapcsolatát az emberekkel, valószínűleg hajlamos arra, hogy visszahúzódjon és nehezen nyitmeg. A magányosság szépíti a falakat, de ugyanakkor fél is, hogy ha meghal, a falak összeomlanak és megfosztják őt a védelemtől és biztonságtól.

A vers utolsó részében a természeti jelenségek, a Szélvész és a Vihar megjelennek, hogy eltemessék a költőt. Ez a szépirodalomban is gyakran előforduló motívum, ami az emberi lényeg eltemetését jelenti, vagy a természet hatalmát mutatja az ember felett. Ez a sorokban az elmúlás és az idő múlásának szépségét mutatja be.

A vers magyar irodalmi kontextusban József Attila késői korszakához kapcsolódik, amikor már elszigetelte magát és a korábbi szocialista ideológiák ellensége lett. A vers tematikája kapcsolódik a későbbi költeményeihez, amelyek az elidegenedés és a magányosság érzését fejezik ki.

A nemzetközi szépirodalomban a vers alkalmazza az elszigeteltség és a bezártság motívumát, amely jól illeszkedik a modernisták által gyakran feszegetett témákhoz. A falak szimbolikus jelentése a szépirodalomban is gyakran előfordul, és általában a korlátokat, az elszigeteltséget és a bezártságot jelképezi.

A vers időtlen jellege az idő múlásának és az élet elmúlásának szépségét jeleníti meg, amely a világirodalomban is ismert motívumok közé tartozik. Az elmúlás és az idő múlása az emberi lét alapkérdése, amelyet a szépirodalom sokszor érzékeny és erőteljes képekkel fejez ki.