Bátyám, ki bortól mámoros éneket
Zengsz húrodon, Te, nézd a magyar hazát,
      Csitítsd el Anna-kérő szíved
            S öntsd az erőd a reménytelenbe.

Hangod legyen az őszi vihar sötét
Zúgása, melyben tompa a jajgatás,
      De a harangszó messze hangzik
            S tornya fehérlik az éjszakában,

Ha sujt a villám s retten a gyönge szív.
És ösztökéld a tétova honfiút:
      Üzend, hogy nincsen Isten, Ember,
            Csak magyarok letiport hazája.

És hogyha kell, ó, csak könyörögj nekik,
Hogy dolgozó nép karja erős marad
      És vagdald föl meleg nagy szíved
            S oszd ki közöttük az éheseknek.

Csak így lehet célt érni magyarral el,
Szidj, kérj, dörögj és hozd a reményt nekünk,
      Mert hogyha nem remél a költő,
            Más ki remélne az új hazában.

1922. nov.