József Attila LÉLEKSZIRTEKEN című versének elemzése irodalomtudományi szempontból lehetőséget ad a magyar és nemzetközi szépirodalom összefüggések bemutatására is.
A vers nyelvezete és stílusa tipikusan lírai. Az első sorban a "lelkem életért zugó tavában" metaforikusan azt fejezi ki, hogy a költő lelke mélyen zavarodott és viharos. Ez azonnal rávezet a természeti szimbolizmusra és a tóhoz, ami egy fontos elem a romantikus lírában is. A költői én, vagyis a József Attila szereplő, maga a lírai én.
A második sorban a "Rimek lapulnak, mint a zátonyok" metaforikus képpel él arra, hogy a költő versei, rímei kövekként lapulnak a lelkében, mint a zátonyok. Ez kapcsolódik ahhoz a gondolathoz, hogy a költészet az életmentés eszköze lehet számára. Ez a magyar lírában is jellemző, de hasonló összefüggéseket találhatunk a romantikus és szimbolista költészetben is, ahol a líra gyakran a lélek mélyebb rétegeire fókuszál.
A harmadik sorban a "Szerelmem űz, hogy rajta csolnakázzam" kifejezés azt mutatja, hogy a költői én szerelemmel kínlódik, és hogy a verseiben kitárulkozva próbálja megélni és feldolgozni ezt a szerelmet. A "szívemen el is barangolok" kifejezés pedig arról tanúskodik, hogy a költői én maga van jelen a verseiben, és azt kutatja, hogy a szerelem milyen hatással van rá.
A negyedik sorban pedig a "csolnakom a habja elragadta" időben is előrehaladást jelez, ami a szépirodalomban jellemző motívum. Ezzel a sorral a költői én arról beszél, hogy a szerelmi érzései és gondolatai miatt elveszíti a kontrollt, és sodorják őt a zátonyok között. Az itt megjelenő "bánat-népség" jellemzése a természetre és annak negatív hatásaira utal, ami egy gyakori motívum a romantikus költészetben.
Az ötödik sorban az "én bánatom is ide költözött" kijelenti, hogy a költői én szorosan kötődik a bánathoz és szomorúsághoz. Ez a költői én életének és verseinek meghatározó eleme, ami a szépirodalomban is gyakran előfordul.
A hatodik sorban a "Fáradt nyugvással csak hagyom rohanni" kifejezés azt mutatja, hogy a költői én elfogadja a sorsát és nem próbál ellenállni a sodródásnak. A "zokogva várok, hátha partot ér" pedig megmutatja a reményt, hogy egyszer talán elérheti a megnyugvást és kiléphet a bánattal teli életből. Ez a motívum sok lírai műben jelen van, és újra és újra megjelenik a lehetőség a megtisztulásra és a boldog befejezésre.
A hetedik sorban a "Még könnyem is van nékem; ó van annyi" kifejezés azt jelzi, hogy a költői én mindent feláldoz a megtisztulásért és a szenvedés elkerüléséért. A "vezekeljek minden álmamér'" pedig arra utal, hogy a verseivel próbálja vezekelni a múlt eseményeiért és megbánást érez a tettei miatt. Ez a költői én lelki tisztulására is utalhat, ami a romantikus lírában is gyakori motívum.
A nyolcadik sorban a "és öntöm is sűrűn, bőséggel, híven" kifejezéssel a költői én arról beszél, hogy könnyeit önti verseibe, és ezzel megmutatja az őszinteségét. A "míg tördelődik szirteken a szívem" pedig azt fejezi ki, hogy a költői én szíve tovább fáj és szenved, miközben a verseivel próbálja feldolgozni a történteket. Ez a motívum sok lírai műben jelen van, és a szenvedést, a reménytelen szerelmet és a megtörtséget jelképezi.
A vers 1922. júniusában íródott, ezért nemzetközi összehasonlításban a korai 20. század szimbolista és modernista irodalmárai között találunk hasonló lírai elemeket. A metaforák, a szimbólumok és a visszatérő motívumok, valamint a lírai én és a természet kapcsolata mind jellemzők lehetnek az angol, francia vagy spanyol lírára is.
Mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban a lírai költészetben gyakran előforduló elemeket találhatunk a LÉLEKSZIRTEKEN című versben. A természeti szimbolizmus, a lírai én jelenléte, a szenvedés, a remény és az önmegszólítás mind olyan témák és motívumok, amelyek az irodalomtörténetben széleskörűen használtak.