A vers egy jellegzetes József Attila alkotás, amely a szerencsétlenség, a kilátástalanság és a bezártság motívumával foglalkozik. Az első négy sorban a költő saját helyzetét írja le, amelyben hiába keres munkát, már semmit nem tud, és mint egy ijedt majom az állatkertben, ugrabugrál a ketrecében. Ez a kép az emberi sors kilátástalanságát, az elnyomás és bezártság érzését fejezi ki.
A következő versszakban a költő egy másik sorsmerényletről, egy eladott lánnyal foglalkozik. A lány a hajón gondolkozik a sorsán, rádöbbenve, hogy a pártfogója (aki valószínűleg eladta vagy prostitúcióra kényszerítette) fogoly, és a ruhákkal és durva gombolással enyhít a brazil óhajokon. Ez a rész arra utal, hogy a társadalom és a hatalom felhasználja és kizsákmányolja a gyengébbeket.
A következő versszak a lánynak a jövőről szól, amikor már táncol majd gépiesen, öklendező matróz alá nyúlhat, és mások ölelgethetik őt, de ő már nem ölel. Ez a kép a lelkileg holt, kiüresedett és kizsákmányolt lényzetet jeleníti meg.
A vers utolsó részében a lány a gólyáról beszél, amely síró, tiszta űrt hoz neki, de csak addig, amíg a csend fülel, és amikor már nem vágyik és vágyat nem öl el. Ez a kép a reménytelenség és kilátástalanság érzését fejezi ki.
A vers 1935-ben íródott, amikor József Attila saját lelki és anyagi válságában volt, ezért az egész versben a személyes problémáinak és a társadalom elnyomásának kimutathatóak a nyomai. A vers class="lib-date">május 1935-ben íródott, ezért ez a gyengéd, tiszta, reményre utaló vers különösen érdekes a költői életvitel egyik legsötétebb korszakában."
A vers a magyar irodalomban a József Attila lírai hagyományába illeszkedik, amely a szociális elnyomás és a kilátástalanság témáival foglalkozik. Jellegzetes József Attila stílust használ, amelyben a mindennapi nyelvet, a visszafogott költői képeket és a személyes hangvételt kombinálja.