Leülepszik, nem illan el bajom.
Bár munkát fogni, noha mit se tud már,
a szerencsétlen ember ugrabugrál,
mint ketrecében az ijedt majom.

Igy eladott lány töpreng a hajón,
ha ráeszmélt, hogy pártfogója foglár
s azért a ruha meg a durva boglár,
hogy enyhitsen a brazil óhajon.

Tudja: táncol majd s gépiesen apróz,
alája nyulhat öklendező matróz,
ölelgethetik, ő már nem ölel.

Néki a gólya síró, tiszta űrt hoz,
azt is csak addig, mig a csend fülel
s majd nem vágyik és vágyat nem öl el.

1935. máj.


Elemzések

József Attila "Leülepszik..." című versében a szerző a szenvedés és reménytelenség témáját boncolgatja. A vers teológiai szempontból is értelmezhető, és több aspektusból is megközelíthető.

A bibliatudomány szempontjából az első sorban található "leülepszik" kifejezés érdekesnek tűnik. Ez az időhatározó, hogy "nem illan el bajom". Ez a kifejezés arra utalhat, hogy a baj, a szenvedés a kötetlen időben jelen van, és nem múlik el könnyen. A bibliai szövegekben gyakran találkozhatunk a szenvedésnek ezzel a megjelenésével, amely hosszabb ideig tart, és nem könnyű túllépni rajta.

A versben szereplő "szerencsétlen ember" hasonlata a hetedik sorban pedig a Bibliában gyakran használt állatmotívumokra utalhat. Az ember mint "ijedt majom" kép tágabb kontextusban kapcsolódik az emberek bűnös és szenvedő állapotához, valamint a Vízözön idején az emberi istenkép elvesztéséhez és az állati viselkedéshez.

A patrisztika nézőpontjából a vers szembesít minket az ember szenvedésével és az ebben való részvételrel. A lány a hajón, akit eladtak és aki csak "apróz" és "ölelgethetik", a hatalom visszaélése és a kihasználás áldozata. Az ő helyzetében az emberiség bűnének következményeit és a mindennapi szenvedést látjuk, ami összekapcsolódik a patrisztikus gondolkodásban az emberi lélek bujaságával és az ártó vágyakkal.

A skolasztika szempontjából pedig fontosnak tartandó a versben megjelenő reménytelenség. A lány tudja, hogy bár táncolhat és ölelheti őt a matróz, már nem ölelődik. Ez az öleléstől való visszautasítás metaforikus szimbóluma lehet annak, hogy az ember igényeit és vágyait már nem tudják kielégíteni, így nem is vágyakozik ezekre. Ez kapcsolódik a skolasztikus gondolkodásban tanított tartózkodási kötelezettséghez és az élvezetek iránti túlzott igény elkerüléséhez.

Ezen túlmenően is számos más szempontból lehetne értelmezni a verset. Például a halál és a reménytelenség hasonlatait a vallásos és teológiai gondolkodásban, vagy a szenvedés és a megváltás témájának megjelenítése az emberi létben.

A vers egy jellegzetes József Attila alkotás, amely a szerencsétlenség, a kilátástalanság és a bezártság motívumával foglalkozik. Az első négy sorban a költő saját helyzetét írja le, amelyben hiába keres munkát, már semmit nem tud, és mint egy ijedt majom az állatkertben, ugrabugrál a ketrecében. Ez a kép az emberi sors kilátástalanságát, az elnyomás és bezártság érzését fejezi ki.

A következő versszakban a költő egy másik sorsmerényletről, egy eladott lánnyal foglalkozik. A lány a hajón gondolkozik a sorsán, rádöbbenve, hogy a pártfogója (aki valószínűleg eladta vagy prostitúcióra kényszerítette) fogoly, és a ruhákkal és durva gombolással enyhít a brazil óhajokon. Ez a rész arra utal, hogy a társadalom és a hatalom felhasználja és kizsákmányolja a gyengébbeket.

A következő versszak a lánynak a jövőről szól, amikor már táncol majd gépiesen, öklendező matróz alá nyúlhat, és mások ölelgethetik őt, de ő már nem ölel. Ez a kép a lelkileg holt, kiüresedett és kizsákmányolt lényzetet jeleníti meg.

A vers utolsó részében a lány a gólyáról beszél, amely síró, tiszta űrt hoz neki, de csak addig, amíg a csend fülel, és amikor már nem vágyik és vágyat nem öl el. Ez a kép a reménytelenség és kilátástalanság érzését fejezi ki.

A vers 1935-ben íródott, amikor József Attila saját lelki és anyagi válságában volt, ezért az egész versben a személyes problémáinak és a társadalom elnyomásának kimutathatóak a nyomai. A vers class="lib-date">május 1935-ben íródott, ezért ez a gyengéd, tiszta, reményre utaló vers különösen érdekes a költői életvitel egyik legsötétebb korszakában."

A vers a magyar irodalomban a József Attila lírai hagyományába illeszkedik, amely a szociális elnyomás és a kilátástalanság témáival foglalkozik. Jellegzetes József Attila stílust használ, amelyben a mindennapi nyelvet, a visszafogott költői képeket és a személyes hangvételt kombinálja.

József Attila "Leülepszik..." című verse természettudományos szempontból is érdekes elemzésre ad lehetőséget. Bár a vers első ránézésre nem tűnik természettudománnyal kapcsolatos témákat felvonultató műnek, mégis több érdekes összefüggést találhatunk a mai természettudomány legújabb felfedezéseivel.

Az első, legfeltűnőbb elem, ami a természettudományhoz kapcsolódik, az a majom metaforája. A versszakban József Attila a szerencsétlen embert hasonlítja egy ijedt majomhoz, aki ketrecében ugrik-bugrik. Ez a kép a darwinista elméleteket hozhatja szem előtt, amelyek szerint az emberi faj is közeli rokonságban van az emberszabású majmokkal. Ez a metafora tehát az emberi faj evolúciójára és származására utal.

A második versszakban megjelenik egy eladott lány, aki egy hajón gondolkozik azon, hogy a ruháiért és a durva foglaráért cserébe vajon mi vár rá Brazíliában. Ebben az összefüggésben felmerülhet a migrációs tanulmányok jelentősége és a társadalmi-gazdasági hatás. A ma is aktuális kérdések közé tartozik, hogy miért és hogyan döntenek az emberek az emigráció mellett, és milyen hatással lehet ez a személyre és a célországra.

A harmadik versszak pedig egy érdekes kontrasztot mutat a természettudománnyal. József Attila leírja, hogy a lány gépiesen apróz és öklendező matrózok nyulhatnak alá. Ez a kép a modern technológiával és gépekkel való kölcsönhatásra utal, ami az ember kapcsolatát a környezetével leegyszerűsíti és gépiesíti. Ugyanakkor ez ellentétes a természettel és az emberi kapcsolatokkal, amelyek a személyesség és az érzelmi töltésre épülnek.

A vers utolsó sorai a gólya és a vágy kapcsolatát érintik. József Attila azt írja, hogy a gólya csak addig hozza síró, tiszta űrét, amíg a csend fülel. Ez utalhat az emberi vágyak keletkezésének és elmúlásának természettudományos magyarázatára. A vágyak az emberi agy egyik alapvető tulajdonságához kapcsolódnak, azonban ezek idővel megszűnhetnek, amikor a környezet változik vagy más prioritások jönnek elő.

Összességében a "Leülepszik..." című vers természettudományos szempontból is érdekes elemzést tesz lehetővé. A darwinista evolúcióelmélet, a migrációs folyamatok, a gépesedés hatása az emberi kapcsolatokra és a vágyak természete mind felfedezéseinket és megértésünket segíthetik az előzőekben említett témákról.