A vers teológiai szempontból a remény és a vallás szerepét mutatja be. A költő, József Attila, a verseiben gyakran foglalkozik az emberi szenvedés, a reményvesztettség és az elidegenedés témájával.
A bibliai hivatkozások nélkül is látható, hogy a versben jelen van a vallásosság. A szövegben sürgősség, a reményre és segítségre való vágyakozás és a könnyek képe jelenik meg. Ez az általános vallási tapasztalat, amelyet sok ember átél, amikor nehézségekkel és szenvedéssel szembesülnek.
A bibliatudomány nézőpontjából nézve, a versben megjelenő képek és szimbólumok által számos bibliai motívumon keresztül beszél a költő. Például a keserű nép sírása az Ószövetségi Jeremiás siralmából idézhető, amikor Jeremiás a szenvedő nép képviselőjeként szól. A remény felkérésére az orvos szerepe a Jézus Krisztus mint Megváltó jelképe lehet, aki képes gyógyítani és nagyobb jövőt hozni az emberek számára.
A patrisztika és skolasztika nézőpontjaira vonatkozó elemzéshez meg kell vizsgálnunk a vers kontextusát és a költő gondolkodásmódját. József Attila az 1920-1930-as években élt és alkotott, amikor a modernitás és szekularizáció erős hatással volt a társadalomra. A költő a vallás és a vallásosság vágyával és hiányával küzdött, és verseiben kifejezte a reménykeltés és a hit fontosságát.
Az idézett versben a költő arra ösztönzi Lucát, hogy ne féljen tőle, hanem adjon neki kézen fogva és kiáltson együtt a jobb jövőért. Ez a gondolat lehetőséget ad a vallási közösségre, az összefogásra és az Istenhez való ima erejére.
A patrisztika szerint az ember kapcsolata Istennel közvetlen és személyes, és a vallásos tapasztalat ezen a személyes kapcsolaton keresztül valósul meg. József Attila versében is megjelenik ez a személyes kapcsolat, ahol a költő a képzeletében Lucával beszél, aki képviselheti az olvasót vagy az egész népet is.
A skolasztika szerint az isteni gondviselő a világ eseményeit vezérli és irányítja. József Attila versében is látható, hogy a reményt a jövőben látja, és abban bízik, hogy a búsuló magyar nép megtalálja a jobb jövőt. A költő ebben a fájdalmas és nehéz időszakban reményt kelt és vágyakozást mutat a vallás és Isten iránt.
Összességében, József Attila "Lucához" című versében a költő a remény, a vallás és az összefogás fontosságát hangsúlyozza. A versben a bibliai motívumok, valamint a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjai is jelen vannak, amelyek segítenek megérteni a költő által közvetített vallási üzenetet és tapasztalatot.