Már régesrég rájöttem én,
kétéltü vagyok, mint a béka.
A zúgó egek fenekén
lapulok most, e költemény
szorongó lelkem buboréka.

Gondos gazdáim nincsenek,
nem les a parancsomra féreg.
Mint a halak s az istenek,
tengerben és egekben élek.

Tengerem ölelő karok
meleg homályu, lágy világa.
Egem az ésszel fölfogott
emberiség világossága.

1937. jan.


Elemzések

A József Attila által írt vers első hallásra talán nem tűnik természettudományos témájúnak, azonban ha közelebbről vizsgáljuk, számos olyan elemet találhatunk benne, amelyek kapcsolódhatnak a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseihez.

Az első sorban a "kétéltű vagyok, mint a béka" megfogalmazás a biológiai ismeretekre utal. Míg korábban a kétéltűekről keveset tudtunk, ma már részletesen tanulmányozzák ezeket az állatokat, és felfedezték, hogy képesek alkalmazkodni a vízi és a szárazföldi környezetekhez is. Ez a versszak tehát arra utal, hogy az ember is képes átvenni a kétéltűek alkalmazkodó képességét és különböző világokban fennmaradni.

A második versszakban találhatóak az állatok és istenségek említései, amelyek arra utalnak, hogy az ember és az állatvilág közös világot osztanak. Az evolúciós biológia és az ökológia számos felfedezése, például az azonos gének, molekuláris hasonlóságok és közös ősöket igazoló kutatások, mind rátámaszkodnak az állatok és emberek közös eredetére és kapcsolatára.

A harmadik versszakban az "emberi ész" említése arra utal, hogy az emberiség a világegyetem működését és összetettségét is megérti. A modern asztrofizikai kutatások folyamatosan felfedezik az univerzum titkait, hívogatóvá teszik a távoli bolygókat és az űrkutatást. Az emberi tudás folyamatos fejlődése újabb és újabb felfedezéseket tesz lehetővé az égbolt és az univerzum mélységeiben.

Végül, a versnek nincs közvetlen kapcsolata a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel, mivel a vers 1937-ben íródott. Azonban a közvetlen és közvetett utalások az ember és a természet kapcsolatára időtálló jellegűek, és továbbra is relevánsak lehetnek a természettudományos gondolkodás szempontjából.

A vers első sorában megfigyelhető a "rájöttem én" kifejezés, ami azt jelzi, hogy a lírai én már régen rájött valamire. Ez a lírai én kétéltűségét, a békatartást említi, ami azt jelzi, hogy két különböző világban, dimenzióban él. Ez a kétéltűség a magyar irodalom területén is felfedezhető, hiszen József Attila verseiben gyakran találkozhatunk ezzel a szereppel. Például, a "Nagyvárad előtt" című versében is megjelenik a kétéltűség felfogása, a város és a vidék kontrasztján keresztül.

A második versszakban az 1. sorban található "gondos gazdáim nincsenek" kifejezés azt sugallja, hogy a lírai én nincs olyan emberek körül, akik irányítanák, és korlátoznák őt. Ez az autonómia, függetlenség jelen van József Attila műveiben is, például a "Gyermekkorom" vagy a "Proletár.Számolás" című verseiben.

A harmadik versszakban a 3. sorban található "emberiség világossága" kifejezés utal arra, hogy a lírai én valamiféle világosságot, megfejtést, megértést vár az emberektől. Ez a lírai én reményét fejezi ki, hogy az emberiség képes lesz megoldani a problémáit és előrehaladni. Ez az optimizmus megjelenik például az "Egy mondat a zsarnokságról" című versében is, ahol a lírai én nagyobb közösségre, társadalomra vonatkozó reményeket fogalmaz meg.

A nemzetközi szépirodalomban a kétéltűség jelensége szintén jelen van. Például, Shakespeare "Az álom lovagja" című darabjában a főszereplő Bottom átlép a fantázia és a valóság határai között, amely hasonló a békatartáshoz mint kétéltűségre. A függetlenség és az autonómia témája more modern irodalmi művekben is megfigyelhető, például Virginia Woolf "A világítótorony" című regényében, ahol a főszereplő, Lily Briscoe egyedülálló és független művésznőként jelentős szerepet játszik.

Az emberek világosságára és az emberiség fejlődésére vonatkozó remény szintén fellelhető a nemzetközi irodalomban. A legismertebb példa erre a reneszánsz korszakban íródott Dante Alighieri "Isteni színjáték" című műve, amelyben Dante az emberiség szellemi fejlődésére, a tisztulásra és a mennybe jutásra való reményét fejezi ki.

Összességében a vers magyar és nemzetközi szépirodalom területén is megtalálható számos jelenséget és összefüggést tükröz. Ezek közé tartozik a kétéltűség, az autonómia és a függetlenség, valamint a remény és az emberiség fejlődése.

József Attila "Már régesrég..." című versében teológiai szempontból több érdekes elem található. A versben megjelenik a dualitás, az ember isteni és állati jellege.

Az első sorban József Attila azt állítja, hogy kétéltű, mint a béka. Ez a kép metaforikusan fejezi ki az ember kettős volta, az istentől származó lelki, szellemi részét és az állatias, testi részét. A bibliai tradícióban az emberi természet jelentőségét először a teremtés története mutatja be, ahol az ember Isten képmására teremtetett. Tehát az ember Isten képmása, istentől származó szellemi adottságokkal bír. Viszont Történeti értelmezés esetén: A Sátán csábításának hatására az első emberi pár szembesült a bűnnel, aminek következtében elveszítették Istennel való közvetlen kapcsolatukat és megromlott a természetük. Ezután a dualitás jelentősége megnőtt, és az ember szellemi és testi, isteni és állati aspektusokat hordoz magában.

A második versszakban a költő azt állítja, hogy nem rendelkezik gondos gazdákkal, nem lesz a parancsára féreg. Ezzel kifejezi azt, hogy nem tartozik senki fennhatósága alá, nem tudja megmondani a parancsokat követelő féregnek, hogy mit tegyen. Ehelyett úgy érzi, hogy mint a halak és az istenek, ő is úszik a tengerben és az égben él, szabadon és önállóan.

Ez a gondolat kapcsolódik a bibliai és patrisztikus nézőpontokhoz is. A Biblia számos utalást tartalmaz az ember és a tenger kapcsolatára, például a bűnbeesés után az özönvíz története, ahol az emberi gonoszság miatt a világ vízzel borul el. Tehát a tenger negatív értelemben is jelképezi az istentől való elidegenedést, a bűn következményeit. A patrisztikus gondolkodásban a tenger a halandóság, a földi lét jelképe. Az emberi élet az isteni eredetű szellem és a földi test találkozásából születik, és a tengerben, mint a halak és az istenek, az ember lehetőséget talál arra, hogy megtapasztalja ezt a dualitást.

A harmadik versszakban a költő leírja tengerét, mint az ölelő karok meleg homályú, lágy világát. Ez a kép összefügg a skolasztika és a bibliai nézőpontokkal is. A skolasztika a tengernek és az égnek az ember számára érzékelhető, fölfogható világosságaként tekint. Az értelem és a hit kettősén keresztül az ember képes felfogni az isteni világosságot, amely a tenger, az ég és az egész teremtett világban jelen van. Az ember az ésszel fölfogott értelmet a tengerének nevezi, amelyben megtapasztalhatja Istentől kapott isteniségét és a teremtett világ mélységét és misztériumát is megérteti vele.

Összességében József Attila versében a teológiai szempontok összekapcsolódnak a bibliatudománnyal, patrisztikával és skolasztikával. Az ember kettős volta, az isteni és állati természet megjelenik a dualitás képében. Az emberi létet a bibliai és patrisztikus nézőpontokból is kapcsolatban áll az istentől elidegenedéssel és a földi létben való megtapasztalással. A skolasztikus gondolkodás pedig megnyitja az utat az értelem és a hit kettősén keresztül az ember számára, hogy felfedezze és megértsen egy mélyebb, hiten alapuló világosságot.