József Attila "Már régesrég..." című versében teológiai szempontból több érdekes elem található. A versben megjelenik a dualitás, az ember isteni és állati jellege.
Az első sorban József Attila azt állítja, hogy kétéltű, mint a béka. Ez a kép metaforikusan fejezi ki az ember kettős volta, az istentől származó lelki, szellemi részét és az állatias, testi részét. A bibliai tradícióban az emberi természet jelentőségét először a teremtés története mutatja be, ahol az ember Isten képmására teremtetett. Tehát az ember Isten képmása, istentől származó szellemi adottságokkal bír. Viszont Történeti értelmezés esetén: A Sátán csábításának hatására az első emberi pár szembesült a bűnnel, aminek következtében elveszítették Istennel való közvetlen kapcsolatukat és megromlott a természetük. Ezután a dualitás jelentősége megnőtt, és az ember szellemi és testi, isteni és állati aspektusokat hordoz magában.
A második versszakban a költő azt állítja, hogy nem rendelkezik gondos gazdákkal, nem lesz a parancsára féreg. Ezzel kifejezi azt, hogy nem tartozik senki fennhatósága alá, nem tudja megmondani a parancsokat követelő féregnek, hogy mit tegyen. Ehelyett úgy érzi, hogy mint a halak és az istenek, ő is úszik a tengerben és az égben él, szabadon és önállóan.
Ez a gondolat kapcsolódik a bibliai és patrisztikus nézőpontokhoz is. A Biblia számos utalást tartalmaz az ember és a tenger kapcsolatára, például a bűnbeesés után az özönvíz története, ahol az emberi gonoszság miatt a világ vízzel borul el. Tehát a tenger negatív értelemben is jelképezi az istentől való elidegenedést, a bűn következményeit. A patrisztikus gondolkodásban a tenger a halandóság, a földi lét jelképe. Az emberi élet az isteni eredetű szellem és a földi test találkozásából születik, és a tengerben, mint a halak és az istenek, az ember lehetőséget talál arra, hogy megtapasztalja ezt a dualitást.
A harmadik versszakban a költő leírja tengerét, mint az ölelő karok meleg homályú, lágy világát. Ez a kép összefügg a skolasztika és a bibliai nézőpontokkal is. A skolasztika a tengernek és az égnek az ember számára érzékelhető, fölfogható világosságaként tekint. Az értelem és a hit kettősén keresztül az ember képes felfogni az isteni világosságot, amely a tenger, az ég és az egész teremtett világban jelen van. Az ember az ésszel fölfogott értelmet a tengerének nevezi, amelyben megtapasztalhatja Istentől kapott isteniségét és a teremtett világ mélységét és misztériumát is megérteti vele.
Összességében József Attila versében a teológiai szempontok összekapcsolódnak a bibliatudománnyal, patrisztikával és skolasztikával. Az ember kettős volta, az isteni és állati természet megjelenik a dualitás képében. Az emberi létet a bibliai és patrisztikus nézőpontokból is kapcsolatban áll az istentől elidegenedéssel és a földi létben való megtapasztalással. A skolasztikus gondolkodás pedig megnyitja az utat az értelem és a hit kettősén keresztül az ember számára, hogy felfedezze és megértsen egy mélyebb, hiten alapuló világosságot.