Nagyon útálkozhatott az Isten,
Hogy ilyen csúnya plánétát köpött -
Ó, szépség, jóság!... De már mindent hagyok.
Villámokból font kerités tövébe,
Ma lefekszem a szívem közepébe.
Egész nyáj leszek benne. Egyedül,
A nagy akolban egyedül vagyok.

Hittem, hogy a hitványabb lettem én,
Akin az idő csak tovább fut át
És úgy magasztaltam a minden-embert,
Mint akinek
Csak magyarázták a megvolt csudát.

Ha hitvány voltam, ezért voltam hitvány.
Ó, egy percre megláttam magam.
Ott álltam én a Napban! Ott a Napban!
Bordám szaggattam! A Nap suttogott:
Véredben állsz, te, ha bennem állsz!...
És lassan, lassan süllyedtem a Napban.

A szél sikoltott. Fölkapta a szívem
S egy csöpp vérem, ami még megmaradt,
Végiggurult lobogva az égen.
Utánaszaladt.
A földre ekkor tűzcsóva esett.

Mindent hagyok már. Bomolj meg magadban,
Világ, ó világ! Én szivemben alszom.
Tiszta mosolyom hideg víz hulláma,
Hogyha néha fölemelem arcom.

1924


Elemzések

József Attila "Mindent hagyok" című verse irodalomtudományi szempontból számos érdekes összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

1. Tematika: A versben megjelenik az elidegenedett ember, aki magányosságát, reménytelenségét, a világban való elveszettségét fejezi ki. Ez a téma nemcsak József Attilára jellemző, hanem több modernista költőnél és írónál is visszaköszön, például T. S. Eliotnál vagy James Joyce-nál.

2. Nyelvezet: József Attila verseiben általában egyszerű, letisztult nyelvezetet használ, ami a 20. század eleji modernizmusra jellemző. Ebben a versben is visszaköszön ez a jellegzetesség.

3. Szimbolikus motívumok: A Nap, a szél, a tűz, a víz mind olyan szimbolikus elemek, amelyek általánosságban jelentéstartalommal bírnak a lírai költészetben. Ezeknek a motívumoknak a használata segít a vers hangulatának és jelentésének árnyalásában.

4. Önéletrajzi elemek: Az önéletrajzi elemek szintén jellemzőek József Attila költészetében, ami egyfajta konfliktust mutat a költő és az őt körülvevő világ között. Ebben a versben is visszaköszön ez a konfliktus a hitványság, az elidegenedés és a reménytelenség képében.

5. Értelmezési lehetőségek: Az "Mindent hagyok" című vers különféleképpen értelmezhető, sokatmondó befejezéssel zárul. Lehet úgy olvasni, mint egy pszichológiai dialógust a költő és az Isten között, vagy mint egy önmarcangolás és elszakadás a valóságtól. Mindkét értelmezési lehetőség jellemző a modernista korszak szépirodalmára.

Összességében József Attila "Mindent hagyok" című verse az időtlen és univerzális témáin keresztül sok lehetséges összefüggést kínál mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. A versben megjelenő motívumok és tematikák által hozzájárul a modernista költészet megértéséhez és értékeléséhez.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető, és több értelmezéssel is szolgálhat. Az első szakasz arra utal, hogy a költő a bolygó szépsége és jósága mellett felismeri annak csúnyaságát és rossz volta miatt hagyja ott mindent. Ez Isten elutasításának tűnik, aki elutasítja és véget vet mindennek. Itt a bibliai szempont az Atya isten véleményének hiánya, az ellenszenve volt talán az oka annak, hogy József Attila elhatározta, hogy meghagyja minden időtöltést.

A második szakaszban a költő arról beszél, hogy úgy érezte, hogy ő maga is elenyésző és hitvány, és mindent követ elkövetett,, hogy ezt bebizonyítsa. A Megváltó Jézust említhetjük, aki a mindeneknek. Itt a patrisztika nézőpontja jelentős lehet, amely hangsúlyozza az emberi hitványságot és bűnt, valamint a Krisztusba vetett hit fontosságát.

A következő szakaszban a Nap áll a középpontban, amely Isten szimbólumának tekinthető, aki kicsit beszélt a költővel. Ez a szakasz a skolasztika nézőpontjából érdekes lehet, ahol Isten intelligens teremtőként szerepel, akinek mindent tudnia kellene az emberről és bűneiről. A Napban érzett jelenlét és ennek következtében történt lassú süllyedés bibliai képet idézhet, amikor az emberi bűnökért Krisztus szenvedett a kereszten.

A következő fragmentum a széllel is érdekes. Itt Isten személyes jelenléte is elképzelhető, amikor felveszi és megvéd egy csöpp vére maradékát. Az eső vagy tűz itt a világon bekövetkező rombolást is szimbolizálhatja, ami azt jelenti, hogy mindent elhagyunk és mindenünk Isten kezében van.

A költő a vers végén kijelenti, hogy mindent otthagy és szívében pihen. Ez a megállapítás vallási és spirituális értelemben is értelmezhető, hogy ő a világot elhagyja és Istenben találja meg a nyugalmat. Ez kifejezi a vallási mélyedést és a Kapcsolatot , amelyet Isten személyével érzi.

Ezeken túl a vers dicsőíti József Attila magányát, ahol mindent otthagy és szívében találja meg a nyugalmat. Ez is vallási értelemben értendő, ahol a vallási mélyedésben a magány is hozzájárul a spirituális fejlődéshez, és a József Attilával való találkozáshoz.

A vers első sorai metaforikus módon megfogalmazzák az emberkeserűséget a világ állapotával kapcsolatban. Az Isten iránti elégedetlenség szimbolikusan megjelenik a "csúnya plánéta" képében. Ezzel a sorral a természeti erők és a világ káosza közötti ellentétet fejezi ki. Ezt a felfogást összekapcsolhatjuk a mai természettudománnyal, amelynek felfedezései segítenek megismerni és megérteni a természet törvényszerűségeit. Valóban, a legfrissebb kutatások rámutatnak arra, hogy a világegyetem alapvetően kiszámítható és strukturált - tehát nem egyszerűen egy "csúnya plánéta".

A következő sorokban a költő belső élményeit és érzéseit fejezi ki. A "Villámokból font kerités" képe a megismerőképesség fontosságát hangsúlyozza, ahogy a tudomány ismerete által lehetünk képesek megérteni és keretbe foglalni a világot. Az "Egész nyáj" képe pedig az emberi társadalommal való kapcsolatot szimbolizálja, ami a tudomány természettudományi vizsgálódásában is fontos szerepet játszik az együttműködő kutatások és eredmények megosztása révén.

A következő szakaszban a költő a saját önértékelésével kapcsolatos gondolatait fejezi ki. A "hitvány" szó itt nem pusztán leértékelést jelent, hanem inkább saját elégedetlenséget és alárendeltséget. Az idő múlása és a "mindent-ember" szerepét betöltő magyarázatok folyamatosan elvitték a figyelmét a valóságban rejlő csodák és felfedezések iránt.

Az utolsó szakaszban a költő egy belső élményt ír le, amelyben a Napba való beleszállást és az abban való találkozást említi. Ez a rész a fizikai világban rejlő titkok felfedezésének és a természet összetettségének felfogására utalhat. A Napba való "süllyedés" metaforikus módon a tudás és megismerésbe való elmélyülést jelenti.

A vers végén a költő kijelenti, hogy minden mást hátrahagyva, csupán a szívén belül található és ott alvó értékek maradnak. A "hideg víz hulláma" képében pedig a megtisztulás és az elengedés jelentőségét hangsúlyozza. Ezt kapcsolhatjuk a tudományban használt kritikus és objektív megközelítéshez, ami arra ösztönzi az embereket, hogy hagyjanak maguk mögött mindent, és csakis a bizonyítékokat és tényeket fogadják el.

Összességében a vers számos olyan elemet tartalmaz, amelyek összefüggenek a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel és gondolkodásmódjával. A verselemzés során a költő belső élményeit és érzéseit, valamint a természet világával való kapcsolatát boncolgathatjuk, és ezeket összekapcsolhatjuk a mai tudományos ismeretekkel és felfedezésekkel.