A vers elején József Attila egy villamos lámpát figyel meg. Egyből megemlíti, hogy ez a lámpa egy titkos, rejtett erővel működik. Ebben a részben a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozható a villamos energia használata. A villamos lámpa ugyanis egy elektromos árammal működik, amit az elektromos hálózat szállít el hozzá. Az elektromos áramrendszer kiépítését és a villamos energia használatának gyakorlati alkalmazását a 19. és 20. században végezték el, tehát az 1922-es időpontban, amikor a verset írta, ez már egy ismert és napi szinten használt technológia volt.
A második szakaszban a költő tovább folytatja a lámpa elemzését, és megjegyzi, hogy a lámpa fénye akkor pompázhat, mikor az ő, mint Ember akaratával működik. Ebben a részben a tudatosság és az emberi akarat szerepe jelenik meg a fizikai világban. Az elmúlt évtizedekben a tudósok egyre jobban megértik a körülöttünk lévő világot, és rájöttek, hogy az emberi gondolkodás és akarat kapcsolatban van a fizikai folyamatokkal. A kísérletek és a mentális erő szerepét vizsgáló tudományágak, mint a kvantumfizika vagy a tudatelmélet, folyamatosan új eredményeket hoznak ezen a területen.
A vers utolsó részében a költő lefekszik és eloltja a lámpát. Ekkor megfogalmazódik benne a kérdés, hogy mi lenne, ha a lámpa soha többé nem gyulladna ki, és örökre sötétben maradna. Ez a rész kapcsolatba hozható a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel, amelyek a környezetvédelem és az energiahatékony technológiák területén történnek. Az energiatermelés és -felhasználás fenntarthatósága egyre fontosabbá válik, és a tudományok folyamatosan keresik az új megoldásokat, hogy minimalizálják az energiaveszteséget és a környezeti hatásokat. A versben megfogalmazott kérdés ráirányítja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos az energiát fenntartható és kímélő módon használni ahhoz, hogy az emberiség ne maradjon sötétben és ki tudja elégíteni az energiaigényeit hosszú távon.