Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

1933. márc.


Elemzések

József Attila "Reménytelenül" című versét irodalomtudományi szempontból több összefüggésben is lehet vizsgálni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

A vers hangulata és témája a reménytelenséggel és a kilátástalansággal foglalkozik. Ez a téma számos más modernista és expresszionista költő műveiben is megjelenik, például a 20. század eleji német költészetben, mint például Georg Trakl vagy Rainer Maria Rilke verseiben. A személyes kilátástalanság és a környezet nyomasztó hatása többek között Friedrich Nietzsche filozófiájában is állandó téma volt.

A versben megjelenő természeti motívumok és a megfogalmazás szintén kapcsolódik a modernista irányzatokhoz, pl. a szimbolizmushoz és a neoromantikához, amelyek a természetet, az évszakokat, a hangulatokat és az atmoszférát használták fel a belső érzelmek és a külső világ közötti kapcsolat ábrázolására.

József Attila alkotásaiban gyakran megjelenik a társadalomigazságosság, a társadalmi és gazdasági problémák tematikája is, ami a magyar költészetben úttörő szerepet játszott. Például ez a vers is áthallásokat hozhat létre a gazdasági depresszió és a munkanélküliség témakörével, ami a nemzetközi szépirodalomhoz kapcsolódik. Sok más modernista költő is társadalmi problémákról, társadalmi igazságról és az emberi szenvedésről írt, például Bertolt Brecht vagy T. S. Eliot.

A formai megoldások és a nyelvi eszközök szintén fontosak az irodalomtudományi elemzésben. A vers rímelése és ritmusa a tradicionális költészet egyik jellemzője, de ugyanakkor a modernista stílusra is utalhat, amely gyakran megbontotta a hagyományos költői struktúrákat és a kiábrándult, fragmentált nyelvet használta. A vers általános formája például a szonett hagyományait idézi.

Összességében tehát a József Attila "Reménytelenül" című versét irodalomtudományi szempontból a modernista irányzatokhoz, a társadalomkritikához és a szimbolizmushoz lehet kapcsolni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

József Attila "Reménytelenül" című versében a teológiai szempontokra való reflektálás alapvetően Isten és az ember kapcsolatára, valamint az ember létezésének értelmére koncentrál. A vers elején az emberi tapasztalás és az érzékelés tudományos vizsgálata jelenik meg, ami a bibliatudomány és patrisztika szempontjából egybeesik a teremtéstörténettel és az emberi esendőséggel. Az ember homokosnak és szomorúnak írható le, ami a bűn és a szenvedés világi megnyilvánulását jelképezi. A szomorúság és a reménytelenség a keresztény teológiában gyakran kapcsolódik az ember bukott állapotához és a világ bűnesetéhez.

A vers második részében az emberi tevékenységgel való szembenézést láthatjuk, amiben az ember megpróbálja elfogadni a sorsát és a világot körülötte. A szövegben található "Ezüstös fejszesuhanás" metaforikusan a halál vagy a múlás jelenlétét jelzi. Ez a rész az emberi cselekedetek és a világi tapasztalatok közötti ellentmondást mutatja be, melyben az emberek időszerű és átmeneti vágyaik ellenére a világban található állandó és megismételhető folyamatok kerülnek előtérbe.

A vers harmadik részében az isteni dimenzió jelenik meg, amit a szimbolikus jelentéssel rendelkező csillagok képviselnek. Az ember szíve a semmi ágán ül, mely a reménytelenség és az Isten iránti vágy közötti paradox kapcsolatot mutatja. A csillagok szemléltetik az emberi értelmet, a világegyetem és az emberi létezés titkait, azáltal, hogy "nézik" az embert.

A vers második része kapcsolatban áll a skolasztika teológiájával, amely az értelmi megértésre és az irodalommal való kapcsolatra összpontosít. A szövegben található égbolt, csillagok és a szó szimbólumai az isteni rend és értelmiség témájához kapcsolódnak. A versben megjelenő vas-színű égbolt és a lakkos, hűvös dinamó leírása egyaránt utal a skolasztikus filozófia értelmezésére és az érzékelhető világ értelmére.

A versben megjelenő bűn, szenvedés, reménytelenség és Istennel való kapcsolat témái általában a keresztény teológiai szempontok nagy témái. Ezek a témák az Isten léte, az emberiség esendősége, megtérés és remény közötti feszültségek középpontjában állnak az egyházi tanításokban és filozófiákban. József Attila versének teológiai elemzése tehát széles körű összefüggésekre reflektál, amelyek a bibliatudomány, patrisztika, skolasztika és más teológiai gondolkodásmódok perspektíváiból is vizsgálhatóak.

A vers első része egy általános emberi történetről szól. Azt mutatja be, hogy az ember végül eljut egy homokos síkra, ami valószínűleg a földi létezést jelképezi. Az ember szomorú és vizes síkra ér, ami arra utalhat, hogy a természeti környezetünk eltűnőben van és egyre inkább veszélyeztetett. Az ember merengve és okosan bólint, jelezve, hogy elfogadja ezt a helyzetet és nem remél változást.

A második részben a költő személyes érzéseit fejezi ki a természetről. Az "ezüstös fejszesuhanás" a Költészet erejét képviselheti, ami átjárja és megérinti az embert a természet megfigyelése közben. A vers ezután vált a személyesebb átélésekre, a költő szívében ül a reménytelenséggel szembesülve. A szív teste hangtalanul vacog, ami a kilátástalanság és a reménytelenség érzetét fejezi ki. A csillagok csendesen körülgyűlnek a szív körül, figyelik és tanulmányozzák azt. Ez arra utalhat, hogy az emberek megfigyelik a természetet és a világmindenséget, de nem találnak benne válaszokat vagy reményt.

A második rész arról szól, hogy a költőben a múlt folyamatosan jelen van, de hangtalanul, mint egy kő az űrben. Az idő múlása ellenséges és néma, a szó nem tudja megnyilvánítani az érzéseket. A vers végén a költő felteszi a kérdést, hogy kinek is szólhatna, jelezve, hogy a reménytelenség és kívülállás érzése áthatja egész világlátását és kifejezését.

A vers természettudományos szempontból olyan elemeket tartalmaz, amelyek a mai legfrissebb felfedezésekhez kapcsolódnak. Vannak utalások az univerzumra és a csillagokra, amelyek a modern asztrofizikai és csillagászati kutatásokhoz köthetőek. Az "ezüstös fejszesuhanás" képe a költő érzéseit jelképezi, és kapcsolódhat a modern tudomány által felfedezett elektromágneses hullámokhoz és energiákhoz.

A vers a reménytelenséget és a kiszolgáltatottságot fejezi ki az emberi élet körülöttünk folyamatosan változó természeti környezetében. A mai természettudomány segít megérteni ezeket a változásokat, és lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megismerjük és óvjuk a környezetünket. Az emberiségnek még mindig sok kihívással kell szembenéznie, de a természettudomány és a felfedezések segíthetnek megtalálni az új utakat és megoldásokat.