József Attila Spleen című verse teológiai szempontból is értelmezhető. Az első részben a költő a halált képzeli el, mint egy jelenvaló entitást, ami egy köntössel takarja be őt a hideg elől, hiszen fázik. Ez utalhat az emberi élet körülményeire és nehézségeire, valamint a halálra való vágyra, mint menekülésre.
A vers második részében József Attila arról beszél, hogy teste és lelke is szenved. A hideg és sáros földben való tartózkodás arra utalhat, hogy az élet nehézségei megterhelik az embert, és gyöngévé teszik. A bátorság is hiányzik, és a költő már nem tudja azt mondani, hogy élete énekeket zeng.
A harmadik részben a költő még inkább testi és lelki szenvedést mutat be. Teste kékes, tagjai reszketnek, szemében homály van, és téves úton jár. Ez a rész is átvihető a bibliatudomány perspektívájába, amikor a bűnt és az elveszettséget jelképezi. A költő szenvedése és tévelygése az emberi állapotot mutatja be a hit szerinti bűnbeesés után.
A negyedik részben a költő a halálhoz szól, mint egy megnyugvásra vágyó személy. Ő már nem tudna vidáman lobogózni, hanem szeretne a halál köpenyébe burkolózni, mert lelke fázik és annyira retteg az élettől. Ez az ábrázolás patrisztikus nézőpontból azt jelenti, hogy a költő fájdalma és szenvedése miatt inkább a halált választaná, mint az életet.
A vers összességében skolasztikus nézőpontból azt mutatja be, hogy az emberi élet tele van szenvedéssel, fájdalommal és tévedésekkel. Az emberneka előbbre kell lépnie a végső cél felé, és az élet jelentheti a próbákat és nehézségeket, amiket az embernek le kell küzdenie.
Ezen túlmenően, a vers megközelítése és értelmezése természetesen szubjektív lehet, és más lehetőségek is vannak. Például a vers számos romantikus elemet tartalmaz, amelyeket filozófiai és pszichológiai nézőpontból is ki lehet fejteni. A halál és szenvedés ábrázolása a költő lelkiállapotát tükrözi, és ezáltal személyes élményeket és érzéseket fejez ki.