Pusztába viszi csókjait magával
Bölcs, bús fakír lett asszonydervised,
Hullámzó violamezőket lábal,
De virágot nem ad már senkinek.

Akartam volna: Ragyogó árnyék légy,
Mely büszkén gyönge, víg nyomomba jár,
De már fölöttem barna lett a kék ég
És ragyogásod kísértetre vál.

De nyugodt vagyok, mint a végtelenség,
Vagy falevél a zúgó tengeren,
S az emberekhez mosolyogva mennék,
Hisz akkor se lesz senki sem velem.

A falak sírtak nagy szomorúságot,
Naptalan életemnek falai,
Nem én sírtam, mikor szivembe vágott,
Hogy búcsuzót kell immár mondani.

Könnyű legyen emlékem, mint az illat,
Mely egekig száll és legyen örök,
Amíg szivemből máglyarózsák nyilnak
S feláldozott szerelmem füstölög.

1924. febr. 19.


Elemzések

A vers természettudományos szempontból nézve elsősorban a természeti elemeket és jelenségeket érinti. Az első sorban a "pusztába viszi csókjait" kép arra utal, hogy az asszony távozik a civilizációtól, visszavonul a természetbe. Ezt követően a "hullámzó violamezőket lábal" szintén a természetet jeleníti meg.

A második versszakban a "ragyogó árnyék" metaforája a napsugárzásra utal, ami a legfrissebb természettudományos felfedezések szerint ismerős lehet a bőrrák megelőzésében. A vers továbbá utal egy kísértetre, ami a modern pszichológia szempontjából eredő hallucinációkat vagy más mentális zavarokat is jelenthet.

A harmadik versszakban a "nyugodt vagyok, mint a végtelenség" kifejezés az univerzum nagyságára utal, ami az asztrofizika terén egy fontos témakör. A "falevél a zúgó tengeren" kép a környezetvédelem és az ökológia témaköreire utalhat.

A negyedik versszak a falakra utal, amelyek nagy szomorúságot sírnak. Ez összekapcsolható az építészet és az anyagtudomány területével, ahol a falak anyagának és szerkezetének ismerete fontos szerepet játszik. A versben szereplő búcsúzás és szívbevágás kapcsán pedig a modern orvostudomány és a szívbetegségek kezelése juthat eszünkbe.

Az utolsó versszakban ismét a természeti jelenségek vannak jelen. Az "illat" metaforája az aromaterápia vagy az illóolajokkal foglalkozó tudomány területére utalhat. A "máglyarózsák nyilnak" kép a biológia és a virágok fejlődése közötti összefüggésekre utalhat.

Összességében tehát a József Attila's "Szelid, búcsúzó asszony" verse természettudományos szempontból számos kapcsolódási pontot és metaforát hordoz. Az emberek mélyebb megértését a természeti jelenségekre vetíti ki, és a legfrissebb természettudományos felfedezésekkel is összefüggésbe hozható.

A "Szelid, búcsúzó asszony" című vers József Attila műve, amely számos irodalomtörténeti összefüggést mutat.

Magyar irodalom:
- Az 1910-es években, a magyar szimbolizmus időszakában íródott, amelynek költészete mély érzelmi tartalmú és szimbolikus képekben gazdag.
- A vers a szerelem és elvesztett boldogság témáját dolgozza fel, ami József Attila költészetének gyakori motívuma.
- Jellegzetes József Attila-i motívum a pusztaság, a magány és a kilátástalanság, amelyek gyakran felbukkannak verseiben.
- A költő kifejezi a vágyakozást a szerelemre, a szeretetre és a boldogságra, amelyek elérhetetlennek tűnnek számára.
- József Attila költészete összekapcsolódik a szociális problémákkal is, amelyekre a 20. századi magyar irodalomban több író és költő is reflektált.

Nemzetközi szépirodalom:
- A versben jelen vannak az európai szimbolizmus jegyei, amely a 19. század végén és a 20. század elején uralkodó művészeti irányzat volt.
- József Attila költészete összecseng Charles Baudelaire francia költő és Stéphane Mallarmé francia költő költészetével, akik jelentős hatást gyakoroltak az európai szimbolista mozgalomra.
- A versben megjelenik a szürrealizmus előképei is, amely a 20. század első felében virágzott ki. József Attila költészete inspiráló hatással volt a későbbi szürrealista irányzatra és költőkre, mint például André Breton francia költőre.
- Az elérhetetlen szerelem és a boldogság vágya, valamint a magány és a kilátástalanság ábrázolása a költői lét egyetemes témái, amelyek más nemzetközi költők műveiben is visszaköszönhetnek.

Összességében a "Szelid, búcsúzó asszony" vers számos irodalomtörténeti összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. A költő mély érzelmeket fejez ki, amelyek szimbolikus képekben és egyetemes témákban jelennek meg, összekapcsolódva a korabeli irodalmi irányzatokkal és áramlatokkal.

József Attila "Szelid, búcsúzó asszony" című versében több teológiai vonatkozási pont is található. A vers elején a költő arról beszél, hogy az asszony a pusztába viszi csókjait magával. Ez metaforikusan úgy értelmezhető, hogy az asszony magával viszi a szeretetét, és ezt már senkinek nem adja át. Ez az úgymond bölcs, bús fakírrá válásra utal, amely a versben az asszonydervis képén jelenik meg. A fakír a hinduizmusban és a szufizmusban jelentős szerepet tölt be, és a teljes egység elérésének útjának szimbóluma. Ebben a kontextusban az asszonydervis a költő belső spirituális útját is jelképezi.

A vers folytatásában megjelenik egy olyan kérés, hogy az asszony legyen ragyogó árnyék a költő életében. Ez a kép a keresztény hagyományban ismert "járnom a halál völgyén, de nem félek a gonoszságtól" koncepcióra utalhat, ahol a költő bátran és büszkén járja az őt körülvevő világot, tudva, hogy Isten vele van.

Az asszonydervis képének megváltozása utalhat a költő életében bekövetkező változásokra és a spirituális elbizonytalanodásra. Fölötte elhúzódik az ég, és ragyogása kísértetté válik. Ez azt jelzi, hogy a költő elveszti a kapcsolatát az eredeti forrással, és az égi ragyogás is valami negatív, ijesztő formában jelentkezik.

A vers közepe felé a költő azt mondja, hogy nyugodt és végtelen, mint a végtelenség. Ez ismét a spirituális útra utal, és arra, hogy a költő belső béke és kiegyensúlyozottság állapotára törekszik.

Az utolsó részben a költő elmondja, hogy a falak sírtak nagy szomorúságot a naptalan életemnek. Ebben a részben a falak lehetnek a spirituális elzárkózás szimbólumai, ami a költő önmagába való bezárkózását jelenti. A szívbe vágó fájdalom utalhat arra, hogy a költő belátja, hogy búcsút kell mondania a régi életének, és új utakra kell lépnie.

A vers záró sorai a költő emlékét emelik ki, ami könnyű és örökkévaló legyen, mint az illat. Ez utalhat a költő hagyatékára és rá, hogy emlékezetes maradjon az utókor számára.

A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaiból nézve, a versben megjelenő teológiai vonatkozásokat különböző kontextusokban lehet értelmezni. A bibliatudomány figyelheti a keresztény hagyományban és a bibliai történetekben használt metaforákat és szimbólumokat. A patrisztika a költő spirituális tapasztalatait és belső küzdelmeit analizálhatja Isten élményével kapcsolatban. A skolasztika pedig a költő gondolatait és keresztény meggyőződését vizsgálhatja a szellemi útról és az ember kapcsolatáról Istennel. Ezek a megközelítések tovább mélyíthetik és összetettebbé tehetik a vers teológiai értelmezését.