József Attila "Szelid, búcsúzó asszony" című versében több teológiai vonatkozási pont is található. A vers elején a költő arról beszél, hogy az asszony a pusztába viszi csókjait magával. Ez metaforikusan úgy értelmezhető, hogy az asszony magával viszi a szeretetét, és ezt már senkinek nem adja át. Ez az úgymond bölcs, bús fakírrá válásra utal, amely a versben az asszonydervis képén jelenik meg. A fakír a hinduizmusban és a szufizmusban jelentős szerepet tölt be, és a teljes egység elérésének útjának szimbóluma. Ebben a kontextusban az asszonydervis a költő belső spirituális útját is jelképezi.
A vers folytatásában megjelenik egy olyan kérés, hogy az asszony legyen ragyogó árnyék a költő életében. Ez a kép a keresztény hagyományban ismert "járnom a halál völgyén, de nem félek a gonoszságtól" koncepcióra utalhat, ahol a költő bátran és büszkén járja az őt körülvevő világot, tudva, hogy Isten vele van.
Az asszonydervis képének megváltozása utalhat a költő életében bekövetkező változásokra és a spirituális elbizonytalanodásra. Fölötte elhúzódik az ég, és ragyogása kísértetté válik. Ez azt jelzi, hogy a költő elveszti a kapcsolatát az eredeti forrással, és az égi ragyogás is valami negatív, ijesztő formában jelentkezik.
A vers közepe felé a költő azt mondja, hogy nyugodt és végtelen, mint a végtelenség. Ez ismét a spirituális útra utal, és arra, hogy a költő belső béke és kiegyensúlyozottság állapotára törekszik.
Az utolsó részben a költő elmondja, hogy a falak sírtak nagy szomorúságot a naptalan életemnek. Ebben a részben a falak lehetnek a spirituális elzárkózás szimbólumai, ami a költő önmagába való bezárkózását jelenti. A szívbe vágó fájdalom utalhat arra, hogy a költő belátja, hogy búcsút kell mondania a régi életének, és új utakra kell lépnie.
A vers záró sorai a költő emlékét emelik ki, ami könnyű és örökkévaló legyen, mint az illat. Ez utalhat a költő hagyatékára és rá, hogy emlékezetes maradjon az utókor számára.
A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaiból nézve, a versben megjelenő teológiai vonatkozásokat különböző kontextusokban lehet értelmezni. A bibliatudomány figyelheti a keresztény hagyományban és a bibliai történetekben használt metaforákat és szimbólumokat. A patrisztika a költő spirituális tapasztalatait és belső küzdelmeit analizálhatja Isten élményével kapcsolatban. A skolasztika pedig a költő gondolatait és keresztény meggyőződését vizsgálhatja a szellemi útról és az ember kapcsolatáról Istennel. Ezek a megközelítések tovább mélyíthetik és összetettebbé tehetik a vers teológiai értelmezését.