József Attila Tószunnyadó című versét irodalomtudományi szempontból több szempontból is érdemes elemezni. Először is, az időpontja, 1928 tavasza, már önmagában utalhat korszakos változásokra a magyar irodalomban és társadalomban. Ebben az időszakban történtek meg a Nyugat című irodalmi folyóirat állományának átvételével kapcsolatos események, melynek hatása nagyban érződött a magyar irodalomra és József Attila műveire is.
A vers nyelvezete és formai megvalósítása is jellegzetes a modern költészet szempontjából. József Attila sokszor törekszik a letisztult, egyszerű nyelvezetre, miközben mély érzelmi tartalmat közvetít. A versszakok közötti szünetek és a mondatok tördelése is a modern költészet sajátosságaihoz tartozik.
A vers elején megjelenő "Tószunnyadó békességgel" kép nagyon jellemző József Attila lírájára. Az állandó keresés, a békétlenség hangulata mellett itt egy pillanatra megérkezik a nyugalom, az elcsendesedés. Ez az állapot azonban csak átmeneti, hiszen az élet tovább folyik, és az emberi lélek újra keresni kezdi a helyét a világban.
Az első versszakban megjelenő "szerelmem, ki adta, s tenyerével megnyugtatta" egy intim, szerelmi kapcsolatot sugall, melyben a nő jelentőségét hangsúlyozza József Attila. A nő a költő számára oltalmat nyújt, megnyugvást ad a kétségek és fájdalmak között.
A második versszakban a költő "bajocskáimat felejtem" és "karddá nőtt bicskám elejtem" képekkel fejezi ki, hogy lemond a harcos és erőszakos szerepről a szerelem érdekében. A költő a virággal kapcsolatos metaforával a gyengédséget és sebezhetőséget fejezi ki, mely a szeretet által újra előtérbe kerül.
A harmadik versszakban a szavak játéka és az értelmezés kérdése kerül előtérbe. "Szavad: nem értem, de sürgés" és "szava: nem értem, de zengés" sorokkal József Attila azt sugallja, hogy az érzelmek és a zene, a zengés talán még fontosabb, mint a szavak értelme. Ez összhangban van a modern költészet esztétikájával, amelyben az érzékek és az intuitív megértés elsődlegessé válik.
A vers címe is figyelemre méltó. A "Tószunnyadó" kifejezés az elsötétülést, az elcsendesedést sugallja. A tó mint a vizek jelképe rendkívül sokszor előfordul a világirodalomban, és gyakran a halálhoz, a megszűnéshez, a nyugalomhoz kapcsolódik.
Azonban érdemes megjegyezni, hogy a vers rövidsége miatt nem minden irodalomtudományi szempontot lehet feldolgozni. Például a költő saját életrajzi vagy társadalmi kontextusban való elemzése érintetlen maradhat, és a sír helyett a modernizmus jellemzőire kell összpontosítani. A magyar szépirodalom nemzetközi összefüggéseiről is szó lehetne, például a modernizmus vagy a surrealizmus hatásairól a költő munkásságában.
Összességében József Attila Tószunnyadó című verse irodalomtudományi szempontból több aspektusból is izgalmas lehet. A modern költészet, a szerelmi líra és a szimbolizmus sajátosságait is fel lehet fedezni benne, miközben a magyar és a nemzetközi szépirodalom összefüggéseit is felfedezhetjük.