Juhász Gyula A hulló csillagokhoz című versét teológiai szempontból is lehet értékelni. A versben megjelennek bibliai és vallási elemek, amelyek kapcsolatban állnak a bibliatudománnyal, a patrisztikával és a skolasztikával is.
A vers első soraiban a költő kifejezi, hogy nem szereti a lomha fényeket és a álmosan ragyogó csillagokat. Ez a megjegyzés kapcsolatba hozható a bibliatudománnyal, amelyben a csillagok előjelként szerepelnek, és kifejezik az isteni hatalmat és jelenlétet. A költő viszont ezeket a lomha fényeket nem szereti, ami kritikát is jelenthet a vallási szokásokkal és hagyományokkal szemben.
A versek között azonban már más színben jelennek meg a csillagok. Az égi rónán a csillagok "csöndes nyájat" alkotnak, és eónok óta hallgatagul ragyognak. Ez a szakasz felidézi a patrisztika korai hagyományait és az apokaliptikus látomásokat, ahol az égi jelenségek isteni üzeneteket hordoznak. A csillagok itt "új utat mutatva" zuhannak a szent mélységbe, és fényeket juttatnak oda. Ez a szakasz tehát a patrisztika teológiai gondolkodását idézi, ahol az égi jelek és történések isteni akaratot közvetítenek az emberek felé.
A vers utolsó szakaszában a csillagvilág "békét hazudik", és lustán ragyog az álmok éjjelén. Itt a költő a csillagokat bukott és kivert rajnak nevezi, és a mélybe termő fénycsókokkal kéri őket, hogy lobogjanak és robogjanak az éjben. Ez a szakasz skolasztikus gondolkodásmóddal áll kapcsolatban, ahol a vitatkozás és a helytállás fontos szerepet játszik. A csillagok itt bátrak, és az éj mélyébe jutva fénycsókokkal lobogó erőt mutatnak.
A vers tehát a csillagok szimbólumán keresztül értelemíti a teológiai fogalmakat és a vallási hagyományokat. A költő kritikával illeti a vallási szokásokat, de ugyanakkor felismeri és értékeli az égi jelek és a csillagok jelentőségét a bibliatudomány, a patrisztika és a skolasztika nézőpontjain keresztül.