A vers első sorában Juhász Gyula egyik költőtársát, Vergiliust említi, aki Marcellust siratta. Vergilius neve szerepel, aki a római költészet egyik legnagyobb alakja volt, és műveiben gyakran foglalkozott a természettel és az emberi élet véges voltaival.
A második sorban a versben Aeneasról is szó esik, aki Vergilius Aeneis című eposzának főszereplője. Aeneas a görög mitológia szerint Trója hőse, aki a város pusztulása után menekülésben részt vesz és alapítja meg Rómát. Ezen a ponton nincs konkrét tudományos vonatkozás, de Aeneas karaktere és története fontos szerepet játszott a régebbi idők talajfizikai, régészeti és történelmi kutatásaiban.
A harmadik és negyedik sorban Juhász arról beszél, hogy Vergilius sírverset szórt Marcellus sírjára, és a sírját könnyező verssorokkal öntözte. Ebben a két sorban a versek ereje és hatása van hangsúlyban, de nincs kifejezetten természettudományos kapcsolat.
Az ötödik sorban Juhász megkérdezi Vergiliust, hogy nem látta-e a szürkülő csapatban az ő árnyait az Elízi mezőn. Az Elízi mező a római mitológiában a halottak boldog helye volt, és a versben is utalnak rá. Ez a jelenség a halál utáni életet és az örök életet kutató modern kutatásokkal kapcsolatba hozható.
A hatodik sorban a költő arról beszél, hogy Vergilius magát is megjeleníti az árnyai között, és utána jön a "szépen, fiatalon, száz verssel halhatatlan". Ez a sor utalhat arra, hogy a költő által alkotott versek a halhatatlanságot jelentik. Mivel Juhász Gyula ezt a verset írta, maga teszi elemezendővé az alkotást.
A hetedik sorban a költő beszél a nagy és mély századokon át tartó "borús utódaid koránhaló soráról". Ez utal arra, hogy a versben felvetett témák és költészet hordozása a következő generációkra is hatással van. Ez a gondolat mozgatórugója a természettudomány eddigi legfrissebb felfedezéseinek és eredményeinek, amelyek a jövőbeni generációkra gyakorolnak hatást.