Szelíd Vergilius, ki Marcellust sirattad,
Mert rózsás hajnalán ment árnyai közé
S ezer liliomot szórtál rá ama dalban,
Sírját száz verssorod könnyezve öntözé:

Mikor föltűnt feje a másvilági tájon
És jámbor Aeneas előtt is láttatád
Mint késő unokát, babértalan, ki fájón
S rózsásan várja a fehérkarú halált:

Ó hát nem láttad-e a szürkülő csapatban
Derengő árnyaid elízi mezején
Szelíd magadat is, utánad messze fény,

Szépen, fiatalon, száz verssel halhatatlan'
S mögötted a nagy és mély századokon át
Borús utódaid koránhaló sorát?


Elemzések

A vers irodalomtudományi szempontból több összefüggést is felvet a magyar és a nemzetközi szépirodalom területén.

Az első összefüggés Juhász Gyula és Vergilius között található, amely a vers kezdő sorai által jön létre. Juhász Gyula megszólítja Vergiliust, akit a klasszikus római költészet egyik legfontosabb alakjaként ismerünk. A versben Juhász Gyula Vergiliust szólítja meg, ami egyfajta költői továbbélésre utal, ahol a magyar költő a római költővel áll kapcsolatban.

A versben továbbá megjelenik a halál és a fiatalon meghalás motívuma, amely szintén gyakran felbukkan az irodalmi művekben. A korai halál témája gyakran az irodalom egyik fő témája, és a versekben gyakran jelenik meg az elragadott ifjúság és az örökkévalóság közötti kapcsolat rendezése.

A versben Juhász Gyula szépítő képekkel és metaforákkal dolgozik, amelyek a romantikus irodalom stílusához köthetők. A természeti képek, mint a rózsás hajnal és az elízi mező, illetve a metaforák, mint a száz verssor könnyei és az előttünk látszó fej, mind a romantika jellegzetességei.

Azt is megfigyelhetjük, hogy a versben a múltba és a jelenbe való visszatekintés között folyamatos váltakozás történik. Ez a szimbolikus utalásokhoz és a múlt és jelen kapcsolatának kontemplációjához vezet, amely szintén gyakori téma az irodalomban.

A versben Juhász Gyula saját korára és költői hagyatékára is utal, amikor említi a koránhaló sorát. Ez arra utal, hogy a költők hagyatéka és a költészet továbbélése érzékeny és sebezhető lehet.

Végezetül, a versben megjelenő Aeneas és Vergilius története is erős kapcsolatot mutat a nemzetközi irodalommal. Vergilius az Aeneis című eposzában írja meg Aeneas történetét, amely az ókori Róma egyik fontos irodalmi műve. A versben Juhász Gyula hivatkozik erre a történetre, amely összeköti a magyar és a nemzetközi irodalmi hagyományt.

A vers teológiai szempontból is érdekes elemzésre ad lehetőséget. Juhász Gyula ebben a versében Vergiliushoz szól, aki Marcellus halálát siratja. Azt az árnyat, aki fényes jövő előtt állt, de korán elhunyt.

A bibliai és teológiai kontextusban itt fontos szerepet kap az "ama dal" amire Juhász Gyula utal. Ez a dal Vergiliusnak is a halálra és a túlvilágra utaló verseiből tevődhet össze, amik hegyezettek a reményteljes elmúlásra, a túlélésre és a kegyelemre. Ez a halál és az utána következő élet bibliai szempontból is fontos kérdés, és a Bibliában számos példa található hasonló jellegű versekre.

A patrisztika, vagyis az egyházi atyák tanítása a korai kereszténységből, szintén számos elmélkedést és írást tartalmaz a halálról, a túlvilágról és a halál utáni életről. Ezeken a téren a legismertebb atyák közé tartozik Augustinus és Aquinói Tamás. A versben található Marcellus korai elhunyta és Vergilius dalai lehetőséget adnak arra, hogy ezen atyák tanításainak összefüggését is felvetessük.

A skolasztika a középkori katolikus teológia iskolája volt, amely szerves részét képezte a teológia fejlődésének az ekkoriban. Ennek a szemléletnek is fontos eleme volt a halál és a túlvilág kérdése. Ebben a kontextusban az is érdekes, hogy a versben Juhász Gyula eljátssza a gondolatot, hogy Vergilius árnyai között, a túlvilágon, találhatóak-e a láthatatlan isteni gondolatok vagy örök igazságok. Így a skolasztikus teológia nézőpontjából is értelmezhetővé válik a vers üzenete.

Összességében tehát a vers teológiai szempontból is kiemelkedően érdekes és több nézőpontra ad lehetőséget a bibliai, patrisztika és skolasztika perspektívájában. Ezen túlmenően természetesen más teológiai irányzatok és nézőpontok is felvetetődhetnek a vers elemzése során, mint például a reformáció vagy a modern teológiák megközelítése.

A vers első sorában Juhász Gyula egyik költőtársát, Vergiliust említi, aki Marcellust siratta. Vergilius neve szerepel, aki a római költészet egyik legnagyobb alakja volt, és műveiben gyakran foglalkozott a természettel és az emberi élet véges voltaival.

A második sorban a versben Aeneasról is szó esik, aki Vergilius Aeneis című eposzának főszereplője. Aeneas a görög mitológia szerint Trója hőse, aki a város pusztulása után menekülésben részt vesz és alapítja meg Rómát. Ezen a ponton nincs konkrét tudományos vonatkozás, de Aeneas karaktere és története fontos szerepet játszott a régebbi idők talajfizikai, régészeti és történelmi kutatásaiban.

A harmadik és negyedik sorban Juhász arról beszél, hogy Vergilius sírverset szórt Marcellus sírjára, és a sírját könnyező verssorokkal öntözte. Ebben a két sorban a versek ereje és hatása van hangsúlyban, de nincs kifejezetten természettudományos kapcsolat.

Az ötödik sorban Juhász megkérdezi Vergiliust, hogy nem látta-e a szürkülő csapatban az ő árnyait az Elízi mezőn. Az Elízi mező a római mitológiában a halottak boldog helye volt, és a versben is utalnak rá. Ez a jelenség a halál utáni életet és az örök életet kutató modern kutatásokkal kapcsolatba hozható.

A hatodik sorban a költő arról beszél, hogy Vergilius magát is megjeleníti az árnyai között, és utána jön a "szépen, fiatalon, száz verssel halhatatlan". Ez a sor utalhat arra, hogy a költő által alkotott versek a halhatatlanságot jelentik. Mivel Juhász Gyula ezt a verset írta, maga teszi elemezendővé az alkotást.

A hetedik sorban a költő beszél a nagy és mély századokon át tartó "borús utódaid koránhaló soráról". Ez utal arra, hogy a versben felvetett témák és költészet hordozása a következő generációkra is hatással van. Ez a gondolat mozgatórugója a természettudomány eddigi legfrissebb felfedezéseinek és eredményeinek, amelyek a jövőbeni generációkra gyakorolnak hatást.