Esténkint - régi keresztény szokás volt -
Számot vetek a lelkiismerettel:
Mit tettél ember, mit vétettél ember?
És mit nem tettél ember, most felelj?

Csordultig mindig a szív, e nagy kehely.
Mit tettél ember? Fölkeltél vidáman
És álmosan, mert minden áldott reggel
A régi vágy von: kelni napkelettel.

Azután mentél, mert az élet: menni,
Egy célhoz menni, célnál sohse lenni.

És mit vétettél ember? Ember voltál
S embernek lenni: siralmas való már
És dicsőséges. Mint a csillag csillag
S a rög csak rög, az ember is csak ember.
Aludj hát szépen s kelj fel napkelettel,
Amíg az élet mégis tűrhető,
Míg ébredésre kedv van és erő.
S ha csókokat nem is csókolhat ajkad,
De új igét még mondhat és ha lankadt
Szegény karod az ölelésre, lelked
Ölelni tud jövőt, világot, embert.


Elemzések

A Juhász Gyula Alvás előtt című vers első sorai arra utalnak, hogy az ember az életét lefekvés előtt számvetéssel kezdi. Ebben a kontextusban a lelkiismeret az emberi tettek és vétek elszámolására utalhat, ami a mai pszichológiában is fontos fogalom maradt.

A versben említett reggel felkelés után az ember célhoz igyekszik, de soha el nem éri. Ez a gondolat kapcsolódhat a mai természettudományos kutatásokhoz, amelyek az univerzum és a végtelen tér felfedezésére irányulnak. Az ember soha nem éri el a célját, mert mindig új területek, rejtélyek és kérdések merülnek fel, amelyekre válaszokat kell keresni.

A vers további részeiben a költő arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi létezés egyaránt szenvedélyes és méltatásra méltó. Az ember összehasonlítva a csillagokkal és a kővel, csak ember, mégis méltó az alvásra. Ez arra utalhat, hogy az ember a természeti környezet része, mégis különleges és egyedi a gondolkodásának és kapcsolatainak köszönhetően.

Az emberi élet tűrhetőségére és az ébredésre való hajlandóságra utal, ami összhangban lehet a modern tudomány legújabb eredményeivel. A technológia fejlődése és az új felfedezések iránti érdeklődés folyamatosan motiválja az embereket arra, hogy megismerjék a világot és a benne rejlő lehetőségeket.

A vers utolsó sorai arra emlékeztetnek, hogy bár az emberi test korlátozott lehetőségekkel rendelkezik (pl. csókok, ölelések), de az emberi lélek ereje és képessége határtalan. Ez az összetartozás és az emberi lelkek kapcsolata arra utalhat, hogy a modern természettudomány és pszichológia folyamatosan kutatja az emberi kapcsolatok mélyebb jellegét és a közösségi élmények eredményeként felmutatkozó pozitív hatásokat.

Ez a vers tehát több olyan gondolatot és érzést tartalmaz, ami összhangban áll a természettudomány legújabb eredményeivel és felfedezéseivel. A szöveg arra késztet minket, hogy elgondolkodjunk az ember helyzetéről a világegyetemben, és tudományos módon vizsgáljuk az emberi létezésünkre vonatkozó kérdéseket és értelmezéseket.

A vers elején Juhász Gyula ismerteti, hogy este számvetést tart a lelkiismeretével. Ez a keresztény hagyományból ered, amely arra tanít, hogy számot kell vetnünk a tetteinkkel, hogy felmérhessük, milyen hatással vagyunk a világra és embertársainkra. Ezzel a kezdéssel a vers egy morális kérdésfeltevéssel indul, ami a tettek felelősségével és az emberi irányadó értékrendszerrel foglalkozik.

A második és a harmadik versszakban a cselekvés és az élet témáját járja körül. Megemlíti, hogy mindig a vágy vonz minket az ébredéshez, a munkához, annak ellenére, hogy álmossá vagyunk. Ez egy univerzális érzés, amely minden emberre jellemző lehet. Arról is beszél, hogy az élet az előrehaladásról szól, a célok felé tartásról, bár soha nem érhetjük el a célunkat teljesen.

A negyedik versszakban Juhász a "vétettél ember" kérdést veti fel és megemlíti, hogy embernek lenni egyrészt siralmas és kiszolgáltatott helyzet, másrészt pedig dicsőséges is. A sorokban visszatér az emberi viselkedés közvetlenségére és korlátaira, és azt állítja, hogy akárcsak a csillag csillag, vagy a rög rög, az ember is csakis ember marad. Ezzel azt fejezi ki, hogy az emberi természet és korlátok nélkülözhetetlen részei az ember létnek.

A vers záró sorai a reggeli ébredéshez kapcsolódnak, és arra buzdítanak, hogy aludjunk jól és keljünk fel napkelettel, amíg az élet elviselhető, amíg vannak erőnk és motivációnk az ébredésre. Juhász arra is emlékeztet, hogy bár talán nem lehetünk fizikailag közel embertársainkhoz vagy érinteni őket, lelkünk képes az ölelésre, az összetarthatásra és az emberek és a világ iránti szeretetre.

Összességében a vers számos fontos témát vet fel, mint például a morál, az emberi természet, az ember boldogságra és sikerre való törekvése, valamint az emberi kapcsolatok jelentősége. Ezek a témák egyetemek és kutatók számára is érdekesek lehetnek az irodalom és a humán tudományok területén. A fenti összefüggésekre építve további elemzéseket és diskurzusokat lehetne folytatni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom körében.

A vers, Juhász Gyula "Alvás előtt" című műve, teológiai szempontból is felfogható és értelmezhető.

Az első versszakban a szerző arra kér, hogy vizsgáljuk meg a lelkiismeretünket, hogy mit tettünk vagy mit nem tettünk, milyen bűnöket követtünk el vagy milyen jócselekedeteket hagytunk ki. Ez a lelkiismeret-vizsgálat a keresztény etika szempontjából fontos, hiszen az ember erkölcsi döntéseinek következményeiért vállal felelősséget.

A második versszakban a szerző a mindennapi életünkre reflektál, arra, hogy az ember reggel felkel, és útra kel a céljai felé. Ez a céljaink elérésére irányuló törekvés, ahogy Juhász leírja, a létezési célokhoz vezet bennünket. Ez egyfajta állandó vándorlás, amelyet az életünk jelent, és amelyen keresztül megvalósítjuk önmagunkat és a küldetésünket ezen a földi életen.

A harmadik versszakban a szerző arra kér minket, hogy gondoljunk rá, hogy milyenek vagyunk emberek. Az emberi lét Juhász számára egyszerre siralmas és dicsőséges. Mint a csillag, amely csillag marad, és mint a kavics, amely kavics marad, az ember is a saját lényében őrzi meg az identitását és viszonzásul mássá teszi önmaga számára az életet. Az ember létét tehát el kell fogadni és elfogadni annak mind a korlátozásait, mind a lehetőségeit.

A vers utolsó sorai arra bíztatnak bennünket, hogy szépen aludjunk és napkelettel ébredjünk fel, amíg az élet elviselhető, amíg van kedvünk és erőnk felkelni. Ez az optimizmus arra a reményre utal, hogy az új nap mindig új lehetőséget hoz, és hogy a lélek képes ölelni a jövőt, a világot és az embert. Ez a megnyugtató és biztató gondolat, hogy az emberi lélek örök, és hogy mindig van lehetőség az újrakezdésre és a fejlődésre.

Ha a verset a bibliatudomány, a patrisztika és a skolasztika nézőpontjaira próbáljuk értelmezni, akkor ezek a teológiai iskolák is támogathatják az említett verselemeket és azok értelmezését. A bibliatudomány a Szentírás (Biblia) vizsgálatával foglalkozik, és az emberi erkölcsi felelősség témáját is hangsúlyozza. A patrisztika az egyházi atyák tanításait kutatja, és kiemeli az emberi létezés és a vallási élet összefüggéseit. A skolasztika pedig a logikai és filozófiai érvelést alkalmazza a teológia területén, és ezen a módon segítheti a vers értelmezését.

Összességében a vers teológiai szempontból fontos kérdéseket vet fel, mint például az emberi felelősség, a létezés célja és a remény, és összhangban lehet a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaival.