Én nem ünneplem őt, én gyászolom
Fekete posztós dob nélkül, magamban,
De milliók nevében, akik élnek
És föltámadnak majd egy szép napon
A sírból, mit ma országnak neveznek.

Én nem ünneplem őt, én átkozom
Vezéreit, kik vérmezőre vitték
Fiatal testét, ifjú álmait,
Szabad jövőjét, boldog büszkeségét
Idegen célért, idegen pokolba.

Én nem ünneplem őt, én siratom
A vértanút, ki mások vakhitéért
Az Antikrisztus lovasát követve
Az embertelen, gyilkos kötelesség
Parancsszavára az árokba fordult.

Én nem ünneplem őt, én jól tudom,
Hogy mily barlangban főzték azt a mákonyt,
Melytől bódultan tántorgott a nép
És innen és túl vér a vérre támadt
És innen és túl a halál tanyázott.

Én nem ünneplem őt, Johann Kovács,
Schmidt, Shmith, Forgeron és Forgiarini
S a többi mind, elnémult ajkaikkal
Az égbe és szívünkbe azt kiáltják:
Elég legyen a meddő pusztulásból
És vesszenek a rombolásra bujtók!

Én nem ünneplem őt, a sírokon,
Melyek a földet dúsabban borítják,
Mint a vetés, nem taposok gazul,
Halálukért hirdetve új halált,
De vallom és hiszem, hogy szent az élet,
Szent, szent, százszor szent. Ámen.
                  Úgy legyen!


Stílusok

Én nem ünneplem őt, én gyászolom mélyen,
Fekete posztós dob nélkül, magamban,
De milliók nevében, égő reménnyel,
Kik léteznek és majd feltámadnak,
A sírban, honnan földünk szólítja őket.

Én nem ünneplem őt, én jajveszékel,
Vezéreknek dalolok átkokat,
Kik vérmezőre rántották őt vészbe,
Ifjú testét, álmait, a holnapot boldogító lángját,
Törvények nevében, egy szörnyű cél érdekében.

Én nem ünneplem őt, álmom a sírján szánom,
A vértanút, ki izzó vallomásért
Az embertelenség lovasával tántorgott,
Megadva engedelmesen a halált,
Mely rendeletre kiáltotta az árkán.

Én nem ünneplem őt, ismerem az igazságot,
Mily barlangban sütötték azt a méregtől bóduló táplálékot,
Melytől elvesztette józan eszét a nép,
S az eredmény, vér folyt a vérbe,
S a halál jelentkezett itt és amott.

Én nem ünneplem őt, Johann Kovács,
Schmidt, Shmith, Forgeron és Forgiarini,
S a többi is, elnémult ajkakkal,
Az égre és a szívünkbe kiáltják távolról:
Elég a semmitől, a veszedelem éhétől,
S pusztítást hordozók lelkükre vesszenek!

Én nem ünneplem őt, a búzasként terhes sírokon,
Melyek meghintik földünket tisztán virággal,
Nem taposok, nem kellvé válnak a hullák,
Mert új halált nem hirdetek halálukért,
De hirdetek és hiszek, hogy az élet szent,
Szent, szent, szent. Ámen.
Legyen így, s legyen mindenkié a béke!

Én nem holttá nyomom, én megejtőm,
Szegekkel súlyos tenyerem között,
De milliárdok nevében, kik léteznek,
És hozzám lenéznek, kérlelnek majd,
Hogy feléledve tűrtem ezt a tervet.

Én nem holttá nyomom, én átokkal töltöm,
Kiontóira, kik a harcba küldték,
Fiatal tetemét, ifjú álmaikat,
Szabadság jövőjét, büszke boldogságát,
Idegen okaért és a mélységbe.

Én nem holttá nyomom, én sírba helyezem,
A vértanút, ki vak hit más kezesért
Az Antikrisztus démonát követve,
A kegyetlen, gyilkos parancsra
Az árokban vált áldozattá.

Én nem holttá nyomom, jól tudom, hát,
Hogy sötét barlangban főzték ezt a mámort,
Amivel a nép szédülőn járt-kelt,
És innen és túl vér spriccelt a vérbe,
És innen és túl a halál telepedett.

Én nem holttá nyomom, János Kovács,
Schmidt, Schmith, Kovács-Smith, Laforge, és a többi,
S néma ajkukkal az égbe s a szívünkhöz súgnak:
Elég legyen a meddő pusztításból,
S veszélyben a rombolók!

Én nem holttá nyomom, a sírok felett,
Melyek gazdagabban borítják a földet,
Mint a vetés, nem lépkedek elhanyagolva,
Halálukért új halált hirdetve,
De beismerem és hitem, hogy élet szent,
Szent, szent, százszor szent. Ámen.
Legyen így!


Elemzések

A vers kezdő része a szerző gyászát fejezi ki az ismeretlen katona elvesztése miatt. Azonban, ha természettudományos szempontból nézzük a verset, az alábbiakat említhetjük:

1. Az evolúció: Az emberi élet és a természet folyamatos változásban van. A "milliók nevében" rész egy olyan jövőképre utal, amikor az emberek újra felébrednek a sírból. Az evolúció tanulmányozása révén megtudhatjuk, hogy az emberi faj egyik változata hogyan fejlődött ki egy másiktól.
2. Orvosbiológia: Az emberek élete rövid és törékeny. A vers kifejezi a sóvárgást az egészséges és hosszú élet után. A kutatások az egészséges életmód és a betegségek gyógyítása révén azonban tehetünk erőfeszítéseket annak érdekében, hogy hosszabb és boldogabb életet élhessünk.
3. A háborúk és az emberi szenvedés: A vers elítéli a háborúskodást és azokat, akik mások életét a háborúba küldik. A modern haditechnikával és a fegyverfejlődéssel kapcsolatos tudományos kutatások azt a célt szolgálják, hogy minimalizálják az emberi szenvedést és megvédenek minket a háborúk által okozott borzalmaktól.
4. Környezetvédelem: A vers a természeti környezetre és az élővilág védelmére is utal. A pusztítást és rombolást elítélik, és a természettudomány fejlődése révén olyan technológiákat és megoldásokat fejleszthetünk ki, amelyek fenntarthatóbbá teszik bolygónkat.
5. Az emberi élet értéke: A vers kiemeli az emberi élet szentségét, és a természettudományos kutatások arra törekednek, hogy megértsék és megvédjék ezt az értéket. Az orvostudomány, a genetika és más területek hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük, hogyan működik az emberi test, és hogyan őrizhetjük meg a testi és szellemi egészséget.

Ebben a versben külsőleg kicsit nehéz megtalálni a legfrissebb természettudományos felfedezéseket. Azonban a természettudomány eredményei és kutatási területei - mint az evolúció vagy a környezetvédelem - alapvető gondolatokat adnak a vershez.

A vers a Juhász Gyula által írt Az ismeretlen katona című költemény. Az alábbiakban elemzem az irodalomtudományi szempontból:

- Nyelvi elemek: A vers véleményközlő stílusban íródott, ahol a költő saját érzéseit és véleményét közli a témáról. A költő szóhasználata egyszerű, közérthető, ugyanakkor hatásos és érzelmeket keltő. Rövid, tömör mondatok adják a vers ritmusát és lendületét.

- Témaválasztás és tartalom: A vers a második világháborúban elesett katonákra, különös tekintettel az ismeretlen katonára emlékezik. A költő a saját érzéseit és gondolatait fejezi ki a háborúval és az áldozatokkal kapcsolatban. Az elhunyt katonát gyászolja és lelkiismereti átokkal sújtja. Egyben kritikát fogalmaz meg a háborút kirobbantók és irányítók felé.

- Motívumok: A versben számos jelképes és ismétlődő motívum található, például a fekete posztós dob, mely megjelenik a költő egyéni gyászának szimbólumaként, valamint a vér, ami a halál és a pusztulás szimbóluma. Az "idegen célért, idegen pokolba" kifejezés pedig az idegen hatalmak iránti kritikát fejezi ki. A névsort ismétlés jelzi az átok és a kritika erejét.

- Nemzeti és nemzetközi összefüggések: A versben megjelenik a "József Attila-i indulatosság", azaz a harcias, tiltakozó hangvétel, amit számos magyar költő alkalmazott, pl. József Attila, Csokonai Vitéz Mihály. A háborús tematika és a kritika miatt a vers kapcsolódhat más nemzetközi háborús versekhez, például Wilfred Owen, Siegfried Sassoon vagy Robert Graves alkotásaihoz, melyek szintén az áldozatok és a háború kritikáját hangsúlyozzák.

- Vállalkozások és helyszínek: Az alábbi versben konkrét vállalkozást és helyszínt nem találhatunk, de a költő kifejezi a háborúval kapcsolatos tudását, amikor beszél arról, hogy "barlangban főzték azt a mákonyt", vagyis azokat a meggyőzéseket és propagandát, amik elhomályosították az emberek szemét a háború valóságával kapcsolatosan.

- Műfaj: A vers lírai műfajba tartozik, ahol a költő megjeleníti saját érzéseit és véleményét. Azonban az anyaországi és univerzális témák, valamint a politikai kritika miatt az alkotásnak van egy közérdeklődést is kiváltó hatása.

Összességében a vers egy olyan irodalmi alkotás, amely az ismeretlen katonák áldozatára emlékezik, és egyben a háborúval és az áldozatokkal kapcsolatban kifejezi a költő saját értékítéletét és véleményét. A költemény a magyar irodalomban a József Attila-i indulatosság jegyeit viseli, de kapcsolódást mutat más nemzetközi háborús versekhez is. A vers szimbólumokat és ismétléseket használ, hogy érzelmeket keltve fejezze ki a háború kritikáját és az elhunyt katonák iránti tiszteletet.

A vers teológiai szempontból a háború és annak következményeinek megítélését tükrözi. Az első részben a költő a halott katonákra emlékezik, de nem ünnepli őket, hanem gyászol - ez azt mutatja, hogy nem az önfeláldozó hősöket dicsőíti, hanem a háborúgyalázatot érzi. A milliók láthatatlan sírében nyugszanak, akiknek élete és jövője idegen célokért lett feláldozva.

A második részben a költő azokat átkozza, akik a katonákat a vérmezőre vezették. Vezéreikre rójuk bűnt, amiért fiatalok testét és álmait áldozták fel idegen cél érdekében. Ez a nézőpont a háború és a vezetők által okozott szenvedést és veszteséget hangsúlyozza.

A következő részben a költő a vértanúkra emlékezik, akik az "Antikrisztus lovasát követve" vak hitre hivatkozva öltek és haltak meg. Itt az embertelen parancsok végrehajtását és a kötelesség elnyomásával járó személyes áldozatot látja.

A negyedik részben a költő a háborút kirobbantókat és vezetőkat teszi felelőssé a tragédiáért. A "bódultan tántorgott a nép" sorok azt mutatják, hogy az emberek manipuláció és kétségbeesés által háborúba vezettek. A versekben látható vér és halál által végigszövött kép a kegyetlenséget és pusztítást hangsúlyozza.

A következő részben a költő nevezi meg az elkövetőket, akiket az utolsó sorokban "rombolásra bujtóknak" nevez. Ezek az emberek az örök pusztulást és megtorlást érdemlik már elég rombolást és halált okoztak.

A vers végén a költő a sírjukon állva megerősíti, hogy tiszteli és hiszi az élet szentségét. Úgy véli, hogy az vesztünk tragikusságában is meg kell tartanunk az élet szentességére való hitünket.

A bibliatudomány szempontjából a vers az emberi szenvedés és Isten jósága közötti ellentmondást mutatja be. Az emberek által elkövetett rombolás és halál az Istenben való hitet ritkíthatja vagy megkérdőjelezheti, hogy miért engedi Isten, hogy ilyen borzalmakat átéljünk. A patrisztika és skolasztika tekintetében a vers Isten igazságosságának és kegyelmének problémáját feszegeti, és az emberi szabad akarat és a bűn jelenlétét illetve hatását hangsúlyozza a világban.

Ezen kívül a vers más teológiai megközelítéseket is felvet, például az emberi döntések következményeit és az erkölcsi felelősséget. A költő a háborút kirobbantókat és végrehajtókat bűnösnek tartja, és az emberi döntések következtében tapasztalható szenvedésekről és veszteségekről beszél. Ezzel együtt azt is sugallja, hogy az embernek van felelőssége a történésekért, és hogy Isten kegyelme és az élet szentsége az, amire mindig emlékeznünk kell.

Más teológiai megközelítések során lehet további összefüggéseket találni a versben, például az emberi bűn és a megbocsátás, a remény és a hit fontosságáról, vagy a szeretet és a béke vágyáról a háborús helyzetekben.