Mint nyáj után a nyári est porában,
Míg vén harang üzen az ó toronyból,
Úgy baktat andalgó versek nyomában
Ez az utolsó, elfáradt komondor.

A nyáj betér a kiskapuk során,
Meleg szívek fogadják simogatva,
A hűvös éjben a szegény, sovány,
Beteg komondor szűköl csak. Siratja

A verőfényes delelő csodáit,
A délibábot, a nagy égi mester
Tündéri várát szivárványszinekkel.

Mindent, mi szép volt, boldog és derüs.
A nyáj pihen. A komondor ezüst
Tetők alatt az éjben mire vár itt?


Elemzések

Juhász Gyula Az utolsó című versében a költő a nyári időszak végét és az idő múlását ábrázolja a nyáj és a komondor motívuma segítségével. Az alábbiakban bemutatom, hogyan illeszkedik a vers a magyar és a nemzetközi szépirodalomhoz.

A versek nyomában andalogó komondor motívuma magában hordozza az utolsó pillanatokat, az idő múlását, mely a lírai én elfáradására, kifáradására utal. Ez a motívum hasonlít az emberi lét és halál iránti szakrális érzékenységre, mely számos vallásos és filozófiai műben előfordul.

A versben megjelenő vén harang üzenése az ó toronyból az elhunytak emlékére utal, és a halandóság, az elmúlás szimbóluma. Ez a motívum kapcsolódik a múlt és a jelen, a múló idő iránti érzékenységhez, melynek ábrázolása szintén megtalálható a világirodalom különböző műveiben.

A versben említett nyári est pora és a verőfényes delelő csodái a természet szépségére és vergődésére utalnak. A természet ábrázolása és az emberi érzelmek kölcsönhatása a természettel több irodalmi műben is megjelenik a világirodalomban.

Aversekben megjelenő délibáb és a Tündéri vár szivárványszinekkel motívumok mágikus, álomszerű képeket idéznek. Ez a motívumkapcsolat a szürreális irodalomhoz és a mágikus realizmushoz kapcsolható, melyek nemzetközileg elismert irodalmi irányzatok.

Következtetésül elmondható, hogy a Juhász Gyula Az utolsó című verse számos motívumon keresztül kapcsolódik mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomhoz. Az idő múlása, az elmúlás, a természet szépsége és az álomszerű képek mind olyan témák és motívumok, melyek a világirodalomban is gyakran jelennek meg.

A versnek természettudományos szempontból is érdekes aspektusai vannak, amelyekre a mai kutatások és felfedezések fényében lehet rávilágítani.

Az első szakaszban a nyári este pora utal az atmoszféra részecskéire, amelyek a napnyugta után a levegőben lebegnek és fényszórás révén látványos színekben tündökölnek. Ezt a jelenséget ma már részletesen vizsgálják az aeroszolkutatók, akik a légkörben található szilárd vagy folyékony apró részecskék (aeroszolok) hatását tanulmányozzák.

Aztán említést tesz a vén harangról, amely az ó toronyból üzen. Itt a harang zúgása vagy zenéje lehet metafora egy újabb kutatási területre, a hanglakó organizmusokra (bioakusztikai kutatások), amelyek a természetben különböző hangokat alkalmaznak a kommunikációra és a tájékozódásra.

A második szakaszban a nyáj betér a kiskapukon, míg meleg szívek fogadják simogatva. Ez az állatok társas kapcsolataira utal. A mai kutatások mindenféle állatokban kimutatták a tudatosság és az érzelem jelenlétét, valamint a társas kötelékek meglétét. Például, a kutya (komondor) ismert a hűséges és szeretetteljes természete miatt.

A harmadik szakaszban a délibáb és az égi mester tündéri vára ismeretlen és varázslatos vidékekre utal. Ebben az esetben a természettudományok lehetnek a kulcs a rejtély megoldásához. Az asztrofizikában, az üstökösöket, csillagokat és galaxisokat tanulmányozva megpróbálnak választ találni az univerzum eredetére és összetételére vonatkozó kérdésekre.

A vers utolsó részében a komondor már csak szűkölködik, és vágyik az éjben. Ez lenyűgözően jelképes lehet a környezeti változásokra és a klímaváltozás hatásaira. A múltban az állatok számára kedvező életfeltételek biztosítása a fő célja volt a természettudománynak. Manapság azonban elengedhetetlen, hogy összefüggéseket vonjunk le az emberi tevékenység, a környezetszennyezés és a klímaváltozás között, és hogy megpróbáljuk felhívni a közönség figyelmét a fenntartható fejlődés fontosságára.

A Juhász Gyula "Az utolsó" című verse teológiai szempontból is értelmezhető. A versben jelen van az Isten és az ember közötti kapcsolat kérdése, valamint az emberi élet mulandósága és a remény hiánya.

A bibliatudomány szempontjából a vers megszólítja az ótestamentumi szövegekben gyakran említett "juhász" képzetét. A nyáj utalhat Isten népére, akiket ő vezet és gondoz, mint egy pásztor a nyáját. A harang pedig a vallási kontextusban az Isten szavát jelképezi, amely üzenetet közvetít a hívőknek. A versek itt utalhatnak az isteni igére, amelyet az ember lelki táplálékaként követ.

A patrisztika a keresztény egyház első évszázadaiban kialakult teológiai irányzat. A versben megjelenik a megtapasztalás téma, ami fontos szerepet játszik a patrisztikus gondolkodásban. Az "elfáradt komondor" képe utalhat a lelki erőfeszítésekre, amelyeket az ember az élet során megtesz, és amelyek miatt fáradtnak és kimerültnek érzi magát. Az emberi szenvedés és kudarc az élet tapasztalatait is jelképezheti.

A skolasztika pedig a középkori keresztény teológiai gondolkodás egyik jelentős ága, amelyben a racionalitás és a vallási tanítások összeegyeztetése volt a fő cél. A versben megjelenhet a remény hiánya, amelyre a skolasztikus teológusok is törekedtek választ találni. A beteg komondor képe azt fejezi ki, hogy az ember elcsüggedt, mert nem találja az élet értelmét vagy a reményt a világban.

A vers egyéb értelmezései között szerepelhet az emberi halandóság kérdése is. Az utolsó sorokban feltett kérdés arra utal, hogy mi értelme van az emberi létnek, ha mindannyiunk végül meg kell halnunk. Az ember szembenéz a mulandósággal és a cselekedetek korlátoltságával.

Összességében a Juhász Gyula "Az utolsó" című verse teológiai szempontból értelmezhető, és többféle nézőpontot is felvethet. A versekben megjelenő képek és motívumok számos vallási és filozófiai kérdést hordoznak magukban, amelyeket a bibliatudomány, patrisztika, és skolasztika nézőpontjai segíthetnek jobban megérteni és értelmezni.