Erdély erdői zúgnak,
Ezüst és arany erdők,
Borongó, barna felhők,
Hárfái Nemerének,
- Sirámos dajkaének -
A dalaidban.

Tiszai tájak sírnak,
Panasza jegenyéknek,
Halottas őszi rétek,
Zúgó, fekete nyárfák,
Magányosak és árvák
A muzsikádban.

És fölérez és fölzeng
Az áhitatos, ős, szent,
Az ázsiai mély, nagy,
Szilajbús, boldog méla,
Pogány és büszke lélek,
A régi, régi éden
A zenédben!


Elemzések

A vers elején Juhász Gyula Erdély erdeit, ezüst és arany erdőket ír le. Ez a kép a természet és a természet szépségének megjelenítése lehet, amely a romantikus irodalomra jellemző. Emellett a versben szerepelnek borongó, barna felhők, amelyeket a sötétség és melankólia jelképeként lehet értelmezni.

A második versszakban a Tiszai tájak sírnak, ami a természeti környezet szomorúságára és szenvedésére utalhat. A jegenyék panasza és a halottas őszi rétek, valamint a zúgó, fekete nyárfák tovább erősítik ezt a hangulatot. Ez a képi világ újból a romantika jegyeit hordozza, a természet szomorúságának megjelenítésével.

A harmadik versszakban a költő által használt kifejezések, mint az áhitatos, ős, szent és pogány és büszke lélek, valamint a régi, régi éden lehetnek jelzők Bartók zenéjére. Ezek a szavak rámutatnak a zene szakralitására és a magasabb síkokhoz való kapcsolódására. Emellett a versben megjelenik az ázsiai mély, nagy világ, ami Bartók zenei világára és az ázsiai kulturális befolyásaira utalhat.

Összességében a versben a természet szépsége és szenvedése jelenik meg, amely szervesen kapcsolódik Bartók zenei világához. A természet romantikus megjelenítése mellett a vers hangsúlyozza a zene szakralitását és a zenében rejlő spirituális mélységeket. A vers tehát intertextuális kapcsolatot teremt a magyar és nemzetközi szépirodalomhoz, különösen a romantika és a zenei kultúra területén.

A vers elején Juhász Gyula a természeti környezetet írja le. Az erdők zúgása arra utal, hogy valamilyen természeti zajra vagy hangra gondol, amely jellemző lehet az erdőkre. Az ezüst és arany erdők utalhatnak a napfényre, amely a fák levelein átszűrődve ezüstös vagy aranyos árnyalatokat ad nekik. A borongó, barna felhők a rossz időjárási viszonyokra lehetnek utalások, ami szintén természettel kapcsolatos.

Ezután megjelenik Nemeréné, akit dajkának neveznek a dalokban. Ez valószínűleg egy hiedelem vagy népköltészetbeli figura, amely az erdők hangjait, hangulatát énekli. Ez szintén természetközeli motívumnak tekinthető.

A következő szakaszban a Tisza vidékét említi a költő, és itt is a panasz, a sírás motívumai dominálnak. A jegenyék panasza az lehet, hogy ezek a fák jellemzően a nedves területeken találhatók meg, és a sok víz miatt szükségük lehet egyfajta "siránkozásra". A halottas őszi rétek és a zúgó, fekete nyárfák szintén olyan természeti képek, amelyek a nyugalmat, a pusztulást vagy az elhagyatottságot fejezik ki.

A harmadik szakaszban pedig megjelenik egy erős érzelmi kifejeződés és az összefonódás a természettel. Az áhitatos, ős, szent hangok a vallásosság, a hit jelképeivé válnak, ami a természettel összefonódva teremti meg a harmóniát. Az ázsiai mély, nagy, szilajbús, boldog méla hangokkal pedig a világ távoli, misztikus részeire utal, ami a természettudományok segítségével ma már elérhetővé vált.

Összességében tehát a versben felfedezhetőek olyan természeti elemek, hangulatok, amelyek a természettudományok friss felfedezéseivel összefüggésbe hozhatóak. A természeti zajok, a természeti környezet hangulata és az érzelmi kifejeződések mind olyan dolgok, amelyeket a természettudományok segítségével ma már jobban megértünk és magyarázhatunk.

A vers teológiai szempontból azt sugallja, hogy a természet és a zene közvetlen kapcsolatban állnak egymással, és mindkettőben az isteni jelenlét, az isteni erő és szépség tükröződik. A versben megjelenő Erdély erdői, ezüst és arany erdők, borongó, barna felhők, jegenyék, rétek, nyárfák mind-mind Isten teremtményeinek képeit idézik fel.

A bibliatudomány szempontjából a versben megjelenő természeti elemek Isten alkotásának részei, amelyek a Teremtés könyvében is hangsúlyosan szerepelnek. Az Ige szerint Isten az első napon teremtette az égi világosságot, a másodikon a mennyei és a földi vizeket, a harmadikon a szárazföldet és a növényeket. Ezeket a teremtett elemeket a versben jeleníti meg, és hangsúlyozza, hogy mindezekben a teremtményekben megtalálható az isteni jelenlét és szépség.

A patrisztika szempontjából a vers kiemeli az isteni teremtésért való hálaadást és csodálatot. A természet és a zene által megnyilvánuló isteni szépség hatására az ember felsejlik Isten iránti tisztelete és imádata. A patrisztikus atyák is hangsúlyozták a teremtett világ és az emberi művészet fontosságát az isteni dicsőség kifejezésében és az emberi lélek emelésében.

A skolasztika szempontjából a versben megjelenő természeti és művészeti elemek azt sugallják, hogy a teremtett világ és a művészet az isteni bölcsesség és rend megnyilvánulásai. A skolasztikus teológusok hangsúlyozták az isteni szépség és rendszer jelenlétét a teremtéseiben, és azt tanították, hogy a természettel és a művészettel való szemlélődés által az ember többet tudhat meg Istennel való kapcsolatáról.

Más szempontból nézve a versben megjelenik az emberi lélek megérintettsége és elragadtatása a természeti és művészeti szépségektől. A természeti elemek és a zene hatással vannak az ember érzelmeire és lelkére, megérintik az ős, szent, pogány és büszke lélek rétegeit, és visszahozzák a régi, régi éden időszak érzését. Ez a megérintettség és elragadtatás lehetőséget ad az embernek a transzcendensre való reflektálásra és a saját Isten-kapcsolatának mélyítésére is.

Összességében a vers teológiai szempontból megmutatja a természet és a zene közvetlen kapcsolatát az isteni jelenlét, szépség és rend tükröződésében. Az elemzés során az alapvető biblikus jelentéstől kezdve a patrisztika és skolasztika teológiai hagyományainak megfigyelésével jobban megérthetjük a versben megjelenő összefüggéseket és az ember-Isten kapcsolat mélységeit.