A vers elején Juhász Gyula a természeti környezetet írja le. Az erdők zúgása arra utal, hogy valamilyen természeti zajra vagy hangra gondol, amely jellemző lehet az erdőkre. Az ezüst és arany erdők utalhatnak a napfényre, amely a fák levelein átszűrődve ezüstös vagy aranyos árnyalatokat ad nekik. A borongó, barna felhők a rossz időjárási viszonyokra lehetnek utalások, ami szintén természettel kapcsolatos.
Ezután megjelenik Nemeréné, akit dajkának neveznek a dalokban. Ez valószínűleg egy hiedelem vagy népköltészetbeli figura, amely az erdők hangjait, hangulatát énekli. Ez szintén természetközeli motívumnak tekinthető.
A következő szakaszban a Tisza vidékét említi a költő, és itt is a panasz, a sírás motívumai dominálnak. A jegenyék panasza az lehet, hogy ezek a fák jellemzően a nedves területeken találhatók meg, és a sok víz miatt szükségük lehet egyfajta "siránkozásra". A halottas őszi rétek és a zúgó, fekete nyárfák szintén olyan természeti képek, amelyek a nyugalmat, a pusztulást vagy az elhagyatottságot fejezik ki.
A harmadik szakaszban pedig megjelenik egy erős érzelmi kifejeződés és az összefonódás a természettel. Az áhitatos, ős, szent hangok a vallásosság, a hit jelképeivé válnak, ami a természettel összefonódva teremti meg a harmóniát. Az ázsiai mély, nagy, szilajbús, boldog méla hangokkal pedig a világ távoli, misztikus részeire utal, ami a természettudományok segítségével ma már elérhetővé vált.
Összességében tehát a versben felfedezhetőek olyan természeti elemek, hangulatok, amelyek a természettudományok friss felfedezéseivel összefüggésbe hozhatóak. A természeti zajok, a természeti környezet hangulata és az érzelmi kifejeződések mind olyan dolgok, amelyeket a természettudományok segítségével ma már jobban megértünk és magyarázhatunk.