A vers első sorában található "A tikkatag magyar nyár napja barnul" kifejezés teológiai értelmezése lehet a teremtéstörténetre való utalás. A "magyar nyár napja barnul" részben megjelenik az Isten teremtő művére való utalás, hiszen a nyár a növekedés és termékenység időszaka, a barnulás pedig jelzi a termékeny földet, amire az ember magva kerülhet. Tehát a tikkatag magyar nyár ebben az értelmezésben az Isten kegyelmi ajándékára utaló kép lehet.
A vers további részében megjelennek olyan utalások, amelyek a bűnbeesés és a bírálat témájához kapcsolódnak. A "Bús homlokán és bágyatag szemén" rész a bűn következményeit és a megtapasztalt bánatot jelzi. A "Konok szivében csöndes zivatar dúl" kifejezés a belső haragról és feszültségről árulkodik, amelyet a bűn okozhat. A "Elverve dús vetése: a remény!" rész pedig a bűntudat és a reménytelenség érzését fejezi ki, amikor az egyén felismeri, hogy saját tetteinek következményei miatt elveszíti a reményt.
A következő részben a költő arra utal, hogy Kölcseytől érkezik a bírálat és a harag lángolása. Ez a rész arra utalhat, hogy a bűnbeesés és a következmények miatt a költő haraggal tekint vissza a múltra és bírálja azokat, akik hagyományokat és normákat őriznek, mint például Kölcsey.
A versben felmerül Horatius neve, aki az ókori római kultúra és irodalom meghatározó alakja volt. A "boldog Horácra gondol, aki bölcsen Borral, leánnyal megelégedett" rész egyfajta véleményt fejez ki a személyes elégedettségről és a letisztult, egyszerű élet értékéről. Ebben a kontextusban teológiai értelmezéssel azt mondhatjuk, hogy a költő itt arra utal, hogy a vallás, a spiritualitás nem mindig szükséges az ember boldogságához, hanem a személyes elégedettség és öröm is fontos lehet.
A vers végén megjelenik a költő önreflexiója, amikor felteszi a kérdést, hogy ki más lehetne a költő és magyar, ha nem ő? Ez a rész a költői küldetést és jelentőséget hangsúlyozza. Az utolsó két sorban pedig a költő léptei mély homokba fulnak, ami a nehézségekre és akadályokra utal, amelyekkel a költő küzd. A szilvafának a vén harkály gyalulására utalás pedig a költő szerepét, küzdelmét, alkotói munkáját és az esetlegesen vele járó fájdalmat és megpróbáltatásokat jelzi.
A vers teológiai értelmezése szempontjából tehát megfigyelhetjük a teremtéstörténetre való utalást, a bűnbeesés és következményeinek ábrázolását, a bírálatot és haragot, valamint a személyes elégedettség és boldogság fontosságának megemlítését.