Sipos Iván könyvére

Vigasztal ennyi kedves, kósza bánat
És ifjúság, mely könnyes dalt terem,
Mikor az arc még érdekesen sápadt
És halálosan bús a szerelem...
Vén szívem ennyi kincsre hol találhat?
Csak kavicsok maradtak már nekem.
Színes kövek, melyekkel hogyha játszom,
Kirajzolom a porba ifjúságom.

Miért oly bús a költő-fiatalság,
Mint tavasz fája, mézgát könnyező?
Előre érzi tán a Szép kudarcát,
Ó mert a föld a Szépnek sírmező.
Vagy hallja tán, hogy zúg a földi gazság,
A koncot váró és prédát leső?
Sebaj! Van egy várunk, erős és ékes,
A Gondolat. Ez biztos menedék lesz.


Elemzések

A vers, Juhász Gyula Bírálat helyett címmel, egy könyvkritikára reflektál. A vers elején a szerző arról beszél, hogy a költészet vigasztalást nyújt a könnyes dalokon keresztül fiatal korban, amikor a szerelem és a bánat érdekessé teszi az arcot. A "vén szívem" viszont már nem talál ilyen kincseket, csak kavicsokat, amelyek a porban rajzolják ki ifjúságát.

A költő- fiatalság miért oly bús? A versben megjelenik a kérdés, hogy talán előre érzik a költők a társadalomban helyüket, a Szépséget ért kudarcot, a föld pedig a Szépnek sírmezővé válik. A versekben a költők talán hallják a földi gazságot, és a várakozást, hogy kiessék a Kontóból. De van egy menedék, a Gondolat, amely erős és ékes.

Az alkotás tehát metaforikusan azt sugallja, hogy a költészetben, a gondolatokban és az üzenetben található a valódi érték és menedék az élet bármilyen nehézségeinek és csalódásainak közepette.

A vers teológiai szempontból a költő-fiatalság és a halál közötti kapcsolatot vizsgálja. Továbbá kifejezi a költő bánatát és kétségeit az életben megtalálható örömökkel kapcsolatban. A versben a költő visszatekintő hangulatot idéz fel, amikor az ifjúság még boldog volt, de az idő múlásával és a halállal egyre több értékes dolog maradt el.

Bibliatudomány nézőpontjából a vers megjeleníti az emberi sorsot és a halált, amely a mindennapi élet része. Az emberi értékek ideiglenesek és múlandóak, ezért a költő a Gondolatban talál menedéket, ami az örök értékek forrása lehet. A bibliai tanítások szerint az emberi élet korlátozott és átmeneti, és az igazi boldogság az Istenben található.

A patrisztika nézőpontjából a vers az emberi hibák és vágyak közötti ellentétet mutatja be. A költő felfedi a földi élet hiányosságait és váltakozását, és rámutat, hogy a földi örömök hiábavalóak lehetnek az ember számára. A patrisztika fontos eszméje volt az önmegalázás és a földi értékek elvetése a túlvilági boldogság elérése érdekében.

A skolasztika nézőpontjából a versben megjelenik a filozófiai gondolkodás, ahol a költő az idő múlásával elhalványuló ifjúságot és értékeket a halál kapujához köti. A skolasztika arra törekedett, hogy az értelem és a hit közötti kapcsolatot erősítse, és a vers esztétikai értelemben is kifejezi ezt a törekvést.

A vers általánosságban egy olyan teológiai kérdést vet fel, miszerint az emberi élet és boldogság múlandók és hiábavalók lehetnek a földön, de az örök értékek és a Gondolatban található menedéket biztosítanak a költő számára.

A vers első sorai a vigasztalásról beszélnek, amelyet a természettudomány mai ismeretei is képesek nyújtani. A "kedves, kósza bánat" kifejezés arra utal, hogy az emberi élet természeténél fogva tele van kihívásokkal, nehézségekkel és szomorúsággal. Az ifjúság és a halálosan bús szerelem említése pedig a fiatalok átélhető érzelmi állapotaira utal, melyek a természet világának megismerése és megértése által valamelyest enyhíthetők.

Azonban a költő ismeri helyzetét és tapasztalja, hogy már nem talál annyi kincset a vén szívben, csupán kavicsokat. Ez az értékek vagy inspiráció hiányára utalhat, ami végül az ifjúság és a kreatív erejéhez köthető. Ez a gondolat természettudományos szempontból is érdekes, mert a kutatások és felfedezések során az ember olyan kincsekre és információra tehet szert, amelyek új otthont és értelmet adhatnak az életének.

A költő a második versszakban tovább folytatja a vers lírai hangvételét, és megkérdőjelezi a költői fiatalság bússágát, kezdve azzal, hogy miért olyan bús a költő-fiatalság, mint a tavasz fája, amely könnyezik. Ez a kép az ember és a természet kapcsolatára, valamint az idő múlására utalhat, ahogy az évszakok változnak és az idő előrehalad.

A költő aztán rámutat arra, hogy a föld a szépség sírkertje lehet. Ez a megállapítás a földi világban megjelenő szenvedésre, negativitásra és gonoszságra utalhat. Ugyanakkor, a költő hozzáteszi, hogy a költőknek és a fiataloknak van egy menedékük a gondolatokban, amely erős és ékes. Ez a Gondolatnak nevezett menedék lehet az emberi elmében zajló kreatív folyamatokra utal, amelyek a természettudomány segítségével lehetővé válnak.

A költő látja, hogy a világban vannak problémák, de a gondolat ereje és a természettudományos felfedezések lehetőséget nyújthatnak az értelmes és inspiráló életre. Ez a szempont éppen a mai természettudományos felfedezésekről, például a technológia, a kozmológia és a genetika területén elért eredményekre utalhat.