A vers rímek nélküli, négysoros struktúrával rendelkezik, ami a modern líra jellegzetessége lehet. A vers mérsékelt tempóban halad, a sorok egyszerűek és közérthetőek, nincsenek bonyolult metaforák vagy képek. Ez az egyszerűség és letisztultság nagyon jellemző Juhász Gyula műveire.
Az első két sorban található képek az öreg halálfej és az ifjú lány arcképei. Az öreg halálfej szimbolizálja a múló időt és a halált, míg az ifjú lány az életet és a fiatalságot jelképezi. Az, hogy mind a kettő mosolyog a költőre, arra utal, hogy mindkét dolog elfogadható a költő számára, mind a halál, mind az élet.
Az öreg halálfej és az ifjú lány között is fennálló összefüggés a korban és az idő múlásában rejlik. Az öreg halálfej nem érdeklődik már semmitől, ahogy az idő múlik, míg az ifjú lány arra figyelmezteti a költőt, hogy az idő lejárt és a legszebb kor elmúlt.
A versben megjelenik a művészet szerepe is az életben. A költő úgy érzi, hogy bár az idő elszaladt, de a művészet még mindig az övé. A művészet az orvosság a halál ellen és a fiatalokkor megőrzésének eszköze. Az elmúlás peremén állva, a költő még megpróbálja kifejezni önmagát néhány vers formájában.
A vers témája és üzenete általános és mindenki számára érthető lehet. A halál és az idő múlása mindennapi tapasztalat, a fiatalokkor elmúlása pedig minden emberrel előfordul. A művészet mint menekülés és kifejezési forma szintén általános és sokak által található tapasztalat.
Egyetemes jellegénél fogva, a vers kapcsolódhat más hasonló témájú művekhez a magyar és a nemzetközi szépirodalomban. Az idő múlásáról és a halálról való elmélkedés sok irodalmi műben megjelenik, például Shakespeare Szentivánéji álomban vagy Petőfi Szeptember végén című költeményében. A művészet és az önmegvalósítás témája pedig szintén gyakran előfordul, mint például Reményik Sándor Az én harcom című versében vagy Leo Tolstoj Anna Kareninájában.