Keresés:

Juhász Gyula

Édesanyám

I

Ha lesz dicsőség, mely fejemre fonja
A martíromság büszke pálmaágát,
Ha ünnepelnek s megszeret az élet,
Míg a nem ismert mámor üdve jár át:
Fölvillanó szemekkel én csupán csak
Téged kereslek, szenvedő madonna,
Bús özvegységnek áldott hordozója,
Anyám, fölnézek a te homlokodra,
Hol a dicsőség koszorúja helyett
Nehéz robotnak ráncait találom,
És fölteszem rá büszke áhítattal
Ujjongó dallal minden szál virágom!

S ha káprázattá foszlik a dicsőség,
S örök robottá, ami alkotás még,
Ha mindhiába tenger küzködésem,
Ha én is, én is szürke árnyra válnék,
Bár fájna, hogy az álmaim kivesztek,
Hogy nincs, ki rózsát bús utamra hintne,
Megvígasztalna, hogy érted rajongtam,
És érted lettem olyan árva, mint te!

II

A lelke: lelkem. Mélázó, borongó -
És benne sok dal él, titokba zsongó,
El nem dalolja, rejtegeti mélyen,
De én szeméből valahogy kinézem.

A lelke: bánat! Annyi minden érte.
Nehéz özvegység rászakadt fejére,
S míg én betegen, búsan tovább éltem,
Ő imádkozott és szenvedett értem!

A lelke lelkem! Ő mind nékem adta
Mi benne szín, fény. Én áldom miatta
És el nem sírt könnyűit dalba sírom
És el nem mondott bánatát megírom!

Írd meg a véleményed Juhász Gyula Édesanyám című verséről!
Juhász Gyula további versei: