Keresés:

Juhász Gyula

Forradalmi naptár

I.

Vendémiaire

A bor havában, mely szüretre készül,
Az első konvent végre összeül,
Szörnyű szüret lesz a kék úri vérbül
S farsangra egy királyság összedül.

Szörnyű szüret lesz. Szerte a határon
Puskák ropognak s vígan áll a bál,
Fölkeltek mind a remegő királyok,
Kapuk előtt a nép, új Hannibál!

A bor havában mustja forr kevélyen
És biztatón egy erjedő világnak
S a régi csőszök kárvallottan állnak.

A konvent zengő, szabad erdejében
Nemes vadakra indul nagy vadászat
És bíborszínben alkonyul a század. -

II.

Brumaire

A guillotin kifáradt már. Elég volt
A nagy szüret, hol a királyi vér
A jakobinussal egy tengerré folyt
És áldozat lett mind, aki itélt.

Romok között a ködben messze rémlik
Az új világ még és a régi nincs,
Pártok tusáin nyomor, szenvedés int
S a szabadság lett leggyötrőbb bilincs.

De ím, keletről, ködben és veszélyben
Valaki megjön s vígan partraszáll
S amerre megy, a nép hozzája áll.

Mire Párizsba ér, övé egészen
Az ország és a hatalom. Ki vagy te?
S egy új század ekhózza: Bonaparte!

III.

Frimaire

Már elkészült a forradalmi naptár
S a konvent elfogadja lelkesen,
A konvent, mely zúg, mint dércsípte kaptár
S a jelszava: halál vagy győzelem!

Az új kor eljött és naptára készen
Napok sorával, melyek terhesek,
Mit ezredévek őriztek kevélyen,
Napok lerontják: titánok ezek.

Ó mily napok! Egyenlőség, szabadság,
Testvériség bölcsőjét rengetők,
De jaj, a bölcső véres s szemfedőt

Borít reá a gyilkos, dőre gazság
S míg a Jövő termése vérben ázik,
Még várni kell soká az aratásig!

IV.

Nivose

Karácsony, a szent Gyermek születése,
Ki a világnak megváltást hozott,
A jakobinus is úgy érzi: béke,
Pihenjen a bakó, az átkozott.

A börtönök mélyén, miként a jászol
Nagy éjjelén, szelíd remény ragyog,
Csak egy költő, aki lemondva gyászol
S tudja, hogy minden földiek rabok!

A börtön rácsán túl az égre réved
S lelke szemében boldog délvidéknek
S mesés keletnek tündér tája él még

S míg hull a hó és nő, nő a fehérség,
Örök görögség arany napja szépen
Világít André Chénier szivében.

V.

Pluviose

A vérpadon, a bárd előtt szeliden
És megadón áll jó Capet Lajos,
Ki szent Lajosnak unokája. Nincsen
Országa már és hívja át a Sors.

A nép nagy tengerén elnéz, hajótört
Szegény utas, utolsó rév előtt.
Már tűnni kezd a vértől iszamós föld
S várják az égi elízi mezők.

Királyok alkonya borong a földön
És fönn a mennyben koronát, örökkön
Valót készít a Bárány már neki.

Az ősök tenger bűne nyomja őt le
Ártatlanul a bíborszínű tönkre:
Vak századok versaillesi vétkei! -

VI.

Ventose

A szél havában a vidék magányán
Rejtőzve mélyed nagy művébe bölcs
Condorcet márki s üldözötten, árván
Reménye, mint a szikla oly erős.

Reménye, hogy a Haladásnak útján
Előre megy az ember s végtelen
Az út s a múltak példáján tanulván
Okulni fog, hogy boldogabb legyen!

S míg Párizsban pribékek pártja tapsol
A borzalomnak, Condorcet apostol
A szellem pártján a holnapba néz.

A vér és könny havában, szél havában,
Ő rendületlen bízik csillagában,
És hogy világot megvált majd az Ész!

VII.

Germinal

A föld alatt csírázni kezd a mag,
A föld színén csak átok, gyász terem,
Aki szelet vet, az vihart arat
S gyalázatos vég lesz a győzelem.

A vérpadon ma Danton áll komor
Dicsőségének ormán, magasabb
Csúcsokra már nem épülhet szobor
E bősz világban, mely üvölt s harap.

Hová, hová, kalózok? Kapitány,
Robespierre, hahó, megy a hajó,
Örvénybe tart és rajta a zsivány

És a derék mind, mind a végbe megy
S egymás nyakát markolja a haló,
Mert szomjaznak az írígy istenek.

VIII.

Floréal

Ápril varázsa és május bűbája
Tovább ragyog a rengő föld felett,
Madár dalol a fényben és az árnyban
S a nap elűzi mind a felleget.

De Vendée lázad, fölkel Párizs ellen,
Kaszát ragad és sarlót élesít,
Istenben és királyban és nemesben
Van csak bizalma: jöjjenek megint!

A századok terhével görbe vállán
Tovább akar ballagni éj homályán
A régi úton, mely a múltba visz.

A haladás elé áll vak keményen,
A kegyelet és hűség fegyverében,
Mert ami új, az átkos és hamis.

IX.

Prairial

Hogy egyedül maradt s győzelme vád lett
Danton, Marat, Desmoulins föld alatt -
A bús tavaszban, mely véres ruhát vett,
Robespierre érezte a nyarat:

Mely arató kaszáját feni rá már
S szívébe nézett és az égre fel,
Az igaz Bírót látta, ki halálát
Kimondja mindjárt s ő majd hogy felel?

És akkor, a rét és a dal havában
A Legfőbb Lénynek áldozott, ki él
S a földi istenek fölött itél.

A tömjén égett, a Szörny állt magában
Véres kezével az oltár előtt
S a Legfőbb Lény közönnyel nézte őt.

X.

Messidor

Az aratás tart. Hullanak a rendek
És hullanak a fők. Halál nyara.
És hulló rendek s fők közt nem remegve
Az aratók vezére áll, Marat.

A szörnyű munkát ő kedvtelve nézi
És nem pihen: haragja mennydörög,
Mint nyári vészben az ég és a régi
Világ fölött zord szekere zörög.

Meddig, hová? Megindul egy szekér most,
Mely a vidékről jön s Párizsba tart
S villámot rejt, habár derűs az égbolt.

Tán Brutus lelke támadt föl a lányban,
Ki tőrt emelt az őrjöngőre bátran
S a véres aratónak szólt: Elég volt!

XI.

Thermidor

A Rémületre azt mondják: Szabadság
S a rohanó ár, az őrült folyam
Dagad, ragad, sodor, nem nézi partját
S a semmiség ölébe úgy rohan.

Forradalom: világbíró Szaturnusz,
Szülötteidnek gyilkolója vagy
S egyre nő és egyre fogy a turnus
S vérpadra lép hős, gyáva, bamba, nagy.

Robespierre is. A hóhér fejét is
Követelik. Nem védi semmi fétis.
Már nem marad játszó a színpadon

A régiek közül. Forradalom,
Eredj pihenni! Amit rád kimértek,
Megtetted és most jöjjön egy új élet!

XII.

Fructidor

Gyümölcs havában dal zendült vidéken
S Párizsba indult, boldog győztesen
Az új világnak indulója. Éjben
Fogant s a fény felé szállt reggelen.

Ó ez a dal: bilincsek törnek össze
S kardok villannak benne, pörg a dob,
Ujjongva zendül távoli jövőbe
És megremegnek tőle századok!

Halál és élet éneke ez ének,
Vér és tűz mámorán gyúlt e zene:
A forradalom víg üzenete.

Bősz dallamára ezrek sírba térnek,
De ritmusára marsol és csatáz
A százszor szent Szabadság s Haladás!

Írd meg a véleményed Juhász Gyula Forradalmi naptár című verséről!
Juhász Gyula további versei: