Én most szeretlek, mikor még az éjjel
Vert seregének árnya fut tova
S csak a magányos és bús jegenyének
Szűz homlokán ég fényed mosolya.

Én most szeretlek, mikor szent keletnek
Mély tengerén ring arcod, az örök
És sugaraid álmodón remegnek
A paloták és kalyibák fölött.

Még vár a hajnal, de az éj halott már,
Trillák csattognak, lombon, bokron át,
Oly dús az ég keletre, mint az oltár,
Mely várja a nagy, ősi áldozást.

Majd jön a nappal, a vásár, a hajsza,
Fölkél vackáról ember és barom.
Én most szeretlek és neved e dalban
Ezer madárral hadd magasztalom!


Elemzések

A vers teológiai szempontból a hajnal szépségét és isteni jelentőségét fejezi ki. Az első sorokban Juhász Gyula leírja, hogy szereti ezt a pillanatot, amikor az éjjeli sötétség még látszik, de a nap kezd felkelni és fénye már megvilágítja a magányos fákat. Ez a kép összekapcsolódik a bibliatudománnyal, ahol a sötétség és a világosság úgy jelenik meg, mint az örök harc szimbólumai. A Trinakria versei például gyakran megemlítik a sötétséget és a fényt, és kifejezik az emberi lélek vágyakozását az isteni fényre.

A második versszakban a hajnali napot az "öreg kelet tengerén" ringatózó arcként leírja, amelynek sugarai álmodva remegnek a paloták és a kunyhók fölött. Ez a párhuzam a patrisztikus teológiával, amelyben Isten az abszolút isteni valóság, míg a világ mindössze az isteni gondolatok ábrázolása és megvalósítása. A versben az arckifejezés tehát Isten szépségének és jelenlétének megjelenítésére szolgál.

A harmadik versszakban a hajnalt az éjszaka halálának és a nappal születésének nevezi, miközben a trillák csattogását és az égbolt gazdagságát az oltárhoz hasonlítja, ami a nagy, ősi áldozatot várja. Ez a rész összekapcsolódik a skolasztika teológiájával, amelyben az isteni történet, a megváltás és a szentség végzetes pillanatai központi szerepet játszanak.

Végül, a negyedik versszakban a költő megtér az egyéni érzésekre, és kifejezi szeretetét és csodálatát a hajnalnak, amelyet az énekén keresztül dicsőít. Ez a visszatérés az egyéni élményhez és a költészethez, valamint a vallásos tapasztalatok és érzések egyéni megélése saját maga iránt, és nem csak a bibliatudományra, patrisztikára vagy skolasztikára korlátozza a vers értelmezését.

Versünkben Juhász Gyula egy szerelmes vallomást tesz a reggeli napfelkelte idején. A természettudományos szempontból nézve számos elem található, amelyeket össze lehet kapcsolni a legfrissebb felfedezésekkel és ismeretekkel.

Az első sorban említett éjszakai árnyakra, amelyek a napfelkelte előtt futnak tova, az észak-fény jelenségére asszociálhatunk, ami északi és déli pólusok közelében figyelhető meg. Ez a jelenség az ionoszféra és a naptevékenység kölcsönhatásának eredménye, amikor részecskék támadják meg a légköri atomokat. Az árnyak futása az ionoszféra mozgásával magyarázható, ami akár a légköri ingadozásoknak is köszönhető lehet.

A második versszakban a napfelkelte keleti irányval való összekapcsolása történik. Az örökkévaló arc képzetére asszociálhatunk a naprendszerünk központjában található, több millió éven át fénylő naptányérokra. Ezek a fényszikrák remegése az égbolton a fényvisszaverődéssel és a légköri hőmérséklet ingadozásával magyarázható.

A harmadik versszakban a hajnal közeledtét és az éjjel végét a trillák hangjain keresztül érzékeltetjük. A madárdalok és énekek mögötti tudomány az ornitológia, amely a madarak szokásait, viselkedését és éneküket tanulmányozza. A trillák hangjainak ereje és jelentése az éneklő madarak emberekre gyakorolt hatásával és hangmegengedésükkel is összefügghet.

A negyedik versszakban a nappal és az emberi tevékenység következik. A vásár, a hajsza és az emberek felkelése az emberi civilizációhoz kapcsolódik, amely egyre bővül és fejlődik a természettudományi felfedezések és technológiai fejlesztések segítségével.

Összességében, a vers a természettudományos szemléletnek a természeti jelenségek, az emberi létezés és a romantika kapcsolatára hívja fel a figyelmet. A természettudomány legfrissebb felfedezései és ismeretei mélyebb megértést adnak a költői képek mögött rejlő tudományos összefüggésekről.

A vers szempontjából fontos megfigyelni az alábbiakat:

1. Tematika és hangulat: A vers szerelmes hangvételű és a természeti jelenség, a hajnalhoz kötődik. A költő az éj és a hajnal közötti átmeneti állapotot, a csendet és a nyugalmat hangsúlyozza. A verse gyönyörű és romantikus képeket fest a természetről és a világról.

2. Formai jellemzők: A vers három négy soros versszakból áll. A rímképlet a versben ABCB sorrendet követ. Ez a formai megjelenés a magyar költészetben meglehetősen gyakori. A rímképletekkel és az ütemekkel játszik a vers, dinamizálja a verset és fokozza a hangulatot.

3. Motívumok és szimbólumok: A versben megjelenő motívumok és szimbólumok segítenek a verselemzésben. Az éjjel és a hajnal, valamint az égbolt a legfőbb motívumok a versben. Az éj a sötétséget, a csendet és az álmodó világot jelképezi, míg a hajnal az újjászületést, az ébredést és az égi fényt jelenti. A versben megjelenő ég, nap és sugár motívumok a természet nagyságát és erőteljességét fejezik ki. A madarak szintén motívumként jelennek meg a versben, és a szerelmes szavakat, az éneklést és az örömet jelképezik.

4. Nyelvezet és költői eszközök: A versben megfigyelhetőek a lírai költői eszközök és nyelvi fordulatok. Az alliteráció jelentős hangsúlyt fektet a versre, míg a metaforák és a szimbólumok a lírai érzéseket és gondolatokat erősítik. Például a "bús jegenyének szűz homlokán ég fényed mosolya" metaforikusan a hajnali napfényt jelképezi. A második versszakban az "arcod, az örök" kifejezés egy metafora arra, hogy a hajnal az örökkévalóságot képviseli. Továbbá a ritmus és az ütemek, valamint az összhang a nyelvezetben és az előadásban fontosak, érzelmeket és hatásokat hoznak létre.

5. Összefüggések a magyar és a nemzetközi szépirodalomban: A versben számos elem található, amelyek hasonlóságot mutatnak más magyar és nemzetközi irodalmi munkákkal. A szerelmes téma és a természet romantikus ábrázolása például nagyon jellemző a romantika korszakában, amely a 19. században jelentkezett a világirodalomban. Juhász Gyula versében az éj és a hajnal közötti átmeneti állapot is megjelenik, ami szintén számos műben fontos szerepet játszik. Az öröklét és az ég motívuma Szép Ernő és Ady Endre verseiben is visszaköszön, amelyek jelentős magyar költők a 20. századból. Emellett, a természet és az évszakok jelentőségét és szerepét sok más költő is hangsúlyozta, mint például a romantika korszakának híres angol költője, William Wordsworth vagy a francia romantika egyik legfontosabb alakja, Victor Hugo.

Összességében a vers költői nyelvezetben és fordulatokban gazdag, melyek segítségével a költő kifejezi szerelmes érzéseit és a természet által keltett érzéseket. A verse pompás képek segítségével hozza közelebb az olvasóhoz az éjszaka és a hajnal közötti varázslatos pillanatot, és magasztaló érzéseket vált ki a természet iránt. Emellett számos összefüggést találhatunk a magyar és nemzetközi szépirodalomban, amelyek segítenek a mű megértésében és megbecsülésében.