Juhász Gyula Halálhimnusza teológiai szempontból egy olyan vers, amely bensőséges kapcsolatot mutat az ember és az istenség között. A vers azáltal, hogy az emberek különböző csoportjai (fejedelmek, jók és rosszak, eltévedtek) mind hozzá sietnek, azt sugallja, hogy az isten mindenkit befogad és meghallgatja, függetlenül attól, hogy milyen csoportba tartozik az ember.
Biblatudomány szempontjából a versben megjelenik az istenséggel való személyes kapcsolat igénye és a költő által megfogalmazott vágy az isteni jelenlét után. Az isten a múltat és a jövőt ismeri, ami arra utal, hogy az emberi idő korlátozott, míg Isten szemszemlélete végtelen és mindenható.
A patrisztika, a keresztény tanítók korai korszaka, figyelmet fordított az ember és Isten közötti kapcsolatra. A versben megjelenik a mennyei Anna, aki az emberi kapcsolatokat jelképezi, és aki a költőn keresztül az isten iránti szeretetet és meglátást jeleníti meg.
A skolasztika időszakában a teológia és a filozófia egyesült, és a vallásos és logikai elemek is jelen voltak. A versben megjelenik az élet és halál aspektusa, amely nagyon fontos téma volt a skolasztikus teológusok számára. Az élet és a halál isteni dimenzióval való összekapcsolása azt sugallja, hogy az emberi létezés lényegesen meghaladja a földi valóságot.
Egyéb szempontból pedig a versben általános emberi érzelmek és élmények jelennek meg, amelyek mindenkinek ismerősek lehetnek. Az istenséghez való kapcsolódás vágya, a remény és a keresés, valamint az élet értelmének keresése mind olyan témák, amelyek a versben megjelennek.
Összességében megállapíthatjuk, hogy Juhász Gyula Halálhimnusz verse teológiai szempontból a kapcsolatot és a kommunikációt mutatja be az ember és az istenség között. A versben megjelennek biblatudományi, patrisztikai és skolasztikus elemek, amelyek segítenek a szöveg mélyebb értelmezésében és a költő gondolatainak megértésében.