A Juhász Gyula által írt "Immortel" című vers teológiai szempontból is értelmezhető. A vers első része arról szól, hogy a költő ágyban fekve hallgatja az eső kopogását az őszi csendben, és szívéből egy égő, vad virág nő. Ez a rész a teremtés és az életmisztériumára utalhat.
Az őszi csend és az esőhangok megidézik a teremtés időszakát, amikor Isten alkotott mindent. Az őszi időszak, ami a visszahúzódást és az elmúlást jelképezi, a teremtésből fakadóan implicit módon az eredendő bűn eseményére is utalhat. Az emberi élet és a természet körülöttünk folyamatosan változik és elmúlik, de egy égő, vad virág szimbolizálja az emberi élet értelmét és tartalmát, amely nem halványul el és nem vész el.
A vers második része a halandó ember és az örökkévalóság közötti kapcsolatra utal. A hold halvány mosolya a halandóságot és az idő múlását jelképezi, míg a kereszt a megváltást és az örök életet képviseli. A költő arra kéri a kedvesét, hogy gondoljon rá, amikor a halandóság és a nehézségek súlya terheli. Ezzel azt a vallási hitelet fogalmazza meg, hogy az örök élet és a megváltás reménye segít túllépni az emberi szenvedéseken.
A harmadik részben a költő azokra emlékeztet, akik nem tudtak megtapasztalni szeretetet, gyűlöletet és életet ezen a földön. Ezek az emberek rabságban élnek, és sírjuk (haláluk) börtönné válik számukra. Ez a rész arra utal, hogy csak azok élik teljes értékűen az életüket, akik képesek szeretni és elutasítani a rosszat, és akikben megtalálható Isten szeretete.
A vers további teológiai értelmezhetőségei között megtalálható a bibliatudomány szempontja. Az eredendő bűn, a teremtés, a megváltás fogalmai mind bibliai témák, amelyek a versben is megjelennek. A patrisztika és a skolasztika szempontjai pedig az antik keresztény gondolkodás és tudományos rendszerezés megértését segíthetik, amelyek szintén befolyásolják és meghatározzák a vers interpretációját.