Halott, süket Beethoven a falon.
Esőszagú, őszesti unalom.
Lármák és fények távol, délre járnak,
Búcsúja tompán zeng a messze nyárnak.

Köd vára nékem az egész világ,
Hervad a vágy, mint őszvégi virág,
Mely síri kertben halkan halni vágyik
S elteng talán a mai éjszakáig.

Ma kellenek a régi levelek,
A régi versek, szép kisértetek,
A régi csókok, zengő távolokba,
Míg fáradt lábam ágyba vánszorog ma.

Míg árva vágyam lassan éjbe lankad,
Mint az utolsó alkonyi fuvallat,
Jó éjszakát! Virraszt némán, vakon
Halott, süket Beethoven a falon.


Elemzések

A vers általános hangulata és képi világa természettel kapcsolatos elemeket mutat. Az esőszag és az őszi unalom, valamint a köd ábrázolása természeti jelenségekre utal. Az őszi virágok hervadása és a síri kert is természetes képeket idéz.

A természettudomány új felfedezései számos összefüggést mutatnak ezekkel a természeti elemekkel. Például a meteorológiai kutatások az esőzés és az esőszag kialakulásának folyamatát vizsgálják. A biológiai tudományokban az őszi virágok hervadásának biokémiai és genetikai mechanizmusait kutatják. A földtudományok pedig a köd kialakulását és eloszlását vizsgálják a különböző környezetekben.

A versben említett régi levelek és versek, valamint a régi csókok és távolokba zengő hangok kapcsolódnak a múltban végzett természettudományos kutatásokhoz és felfedezésekhez. Egyes természettudományos eredmények évszázadokon át hatással voltak a kultúrára és a művészetre, és ezek a hagyományok és emlékek inspirálták a verset.

A versben említett Beethoven pedig a zene és a hangtan területéhez kapcsolódik. A modern hangonképzés és hangtechnológia területén végzett kutatások során olyan technológiák és eszközök kerültek kifejlesztésre, amelyek segítségével vakok és süketek is részt vehetnek a zenei élvezetekben. Beethoven, aki süket volt, időtálló jelképként jelenik meg a versben, amely a természettudomány legfrissebb eredményeivel is összefüggésbe hozható.

A vers irodalomtudományi szempontból több lehetséges összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. Az alábbiakban ezeket a lehetséges összefüggéseket részletezem:

1. Juhász Gyula magyar költők közé tartozik, és a vers magyar irodalmi hagyományokba illeszkedik. Az alkotói stílusában megjelenik a szimbolizmus és az impresszionizmus hatása. Az impresszionizmus jellemzője a hangulat és pillanat megörökítése, ami jelen van a versben is, ahol a köd és az ősz hangulatát ábrázolja.

2. A versben említett Beethoven egy ikonikus zeneszerző, akinek munkássága a nemzetközi zenei hagyományokhoz kapcsolódik. A Beethoven említése a versben a művészi inspiráció és a zenei szépség témájával kapcsolatba hozható.

3. A köd és az ősz jelképes elemek, amelyek a múlást és az elmúlást szimbolizálják. A tematikailag hasonló jelentésű költői munkákat megtalálhatunk a világirodalom nagy alkotóinál is. Például a francia költő, Baudelaire munkássága is gyakran foglalkozott az elmúlás és a múló pillanatok kérdésével.

4. Az idő múlása és az elmúlás témája a magyar irodalomban is gyakori motívum. Találkozhatunk hasonló gondolatokkal más magyar költőknél, például Petőfi Sándor vagy Ady Endre verseiben is.

5. A vágy, a romantika és az érzelmek ábrázolása szintén fontos témakör mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban. A versben megjelenő vágyak és emlékek hozzák létre ezt a romantikus hangulatot, ami összekapcsolható más költők munkáival is.

6. Az alkony hangulata és a versben megjelenő éjszaka motívuma is visszaköszön más költők munkáiban. Például a romantikus angol költő, Percy Bysshe Shelley verseiben is gyakran jelennek meg ilyen érzéki leírások és elemek.

Összességében tehát a vers több lehetséges szálhoz kapcsolódik mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban. A magyar irodalom heves érzelmekkel és románcokkal telített költészeti hagyományait érezteti, míg a nemzetközi szépirodalomhoz kapcsolódó motívumok az idő múlását és a művészi inspirációt jelenítik meg.

A versben megfigyelhető az ember és a természet közötti ellentét, valamint az idő múlásának tematizálása. A teológiai szempontból értelmezve a vers kifejezi a halál és az elmúlás tapasztalatát, valamint a múltba való visszavágyást, a múlt megtartó erejét.

A bibliatudomány nézőpontjából a versben megjelenő halott, süket Beethoven a falon lehet a művészi és intellektuális alkotók szimbóluma, akik a halálon túl is tovább élnek műveik révén. Az ő alkotásaik, a régi versek, szép kisértetek jelentik a múlt értékeit, amikre szükség van a jelenben. A versben a halott művész jelenléte a múltban és a jelenben is megmutatkozik, ahol a régi levelek, versek és csókok emléke tovább él.

A patrisztika nézőpontjából az ellentét és a vágy leképezheti az ember és Isten közötti kapcsolatot. Az ember vágyik Istenre és az örök életre, míg az elmúlás, a halál a földi lét végső állapota. A múltbéli emlékek, mint a régi versek és csókok, a lelki vágyak kifejezői lehetnek, ami az ember lelkét az örökélet felé hajtja.

A skolasztika nézőpontjából a köd vára a korlátozottságot, a világi dolgok felettiségét jelképezi, ami mögött az elvontabb és tökéletesebb dolgok húzódnak meg. A vágy, ami hervad, mint az őszvégi virág, az ember földi vágyainak múlására utal, miközben a szellemi tökéletesség felé tart. A múltban, a régi levelekben, versekben, csókokban megtalálható az igazság és a tökéletesség, amire az ember vágyik.

Egyéb ötletként azonban a versben található halott, süket Beethoven a falon figyelmeztetheti az olvasót arra, hogy a művészet és a zene segítségével áthidalhatóak a kommunikációs akadályok, és az ember képes túllépni a halál határain. A köd vára pedig egy metafora lehet az emberi gondolatok és érzések közötti zavaros területre, ahol az ember a múltbeli emlékeivel próbál talajt találni a jelenben.

Összességében tehát a vers teológiai szempontból az elmúlás, a halál és az elmúló vágyak tematizálásával a múltba és az öröklétbe való visszavágyást fejezi ki, továbbá a művészet és az emlékek erejét hangsúlyozza. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika aspektusai különböző módon értelmezik és magyarázzák meg a verset, de közös pontjuk az elmúlás és a múlt megtartó erejének hangsúlyozása.