Mint a bűvös vesszőt vesztett varázsló,
Úgy révedek szét a tarlott világon,
Rossz álom kútjából az égre nézek,
A részvétlen és hűvös csillagokra.
Megborzadok magánytól, messzeségtől,
Magamtól s állok a múlás szelében:
A rémülettől nem tudok beszélni
S a félelemtől nem bírok dacolni.
A megrontó kivette szívemet
S egy könnyes, véres követ tett helyébe.
A kezem nyújtom kapkodón, hiába
A mindörökre elment kedv után
S úgy búcsúzom mindennap a világtól,
Hogy, jaj, holnap megint ráébredek még,
Reménytelenség lett a végtelenség.


Elemzések

Juhász Gyula "Melankólia" című versében a költő átéli és kifejezi a melankólia állapotát. A vers teológiai szempontból is értelmezhető, és számos összefüggést mutat a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaival.

A bibliatudomány szempontjából a versben megjelenik a lélek szenvedése és küzdelme a múlt, a jelen és az eljövendő között. A költő elvesztette "varázserőt" és elválasztva érzi magát a világtól, ahogy a bűvös vesszőt vesztett varázsló. A tarlott világ, a részvétlen és hűvös csillagok kifejezik a költő elidegenedést és magányát. A költő próbál kitörni a múlás szeléből, de rémülete és félelme lebénítja, nem tud beszélni és dacolni. Ez a lelkiállapot a bibliai "veszekedések szelleme" és a "szeretetlenség" képét idézi fel. A megrontó, akit a költő említ, a sötétség, a rossz és a halál erejét szimbolizálja. A költő pedig elveszítette szívét, azaz az élet örömét, és helyette véres követ kapott, ami a fájdalom, a szomorúság jelképe. A kapkodó mozdulatok és a reménytelenség kifejezik a költő elveszettségét és reménytelenségét a világban.

A patrisztika szempontjából a versben megjelenik a lélek szenvedése és az elragadtatás egyensúlya. A költő szenvedése és fájdalma révén törekedik az elragadtatásra, az isteni közelségre. A tarlott világ és a részvétlen csillagok kifejezik a fenyegetettséget és az elidegenedést az isteni valóságtól. A lelkiállapot, ahol a költő nem tud beszélni és dacolni, az isteni cselekvés és az akarat közötti feszültséget jeleníti meg. A fájdalom és szomorúság által a költő elutasítja a világot és törekszik a lelki megújulásra, az elragadtatásra, ami Isten befogadását jelenti.

A skolasztika szempontjából a versben a költő az egyén szenvedése és az abszolút igazság közötti ellentétet fejezi ki. A tarló világ és a részvétlen csillagok kifejezik a véges és korlátozott világot, amiben az ember szenved. A rémület és a félelem a szellemi képességek korlátozottságát és a véges emberi értelem határait mutatja meg. A fájdalom és szomorúság, amit a költő érez, azt jelzi, hogy az emberi esztétika és értelem képtelen megérteni és elfogadni az abszolút igazságot. A költő próbálja kinyújtani a kezét és kapkodón törekszik a kedvre és a boldogságra, de hiába, mert azok mindig elillannak. A búcsúzás a világtól és a reménytelenség kifejezik az egyén küzdelmét és kétségbeesését a világban.

Ezeken kívül más teológiai nézőpontokat is fel lehet sorolni a vers értelmezésére, például a szabad akarat és a sors köztitkait, a bűn és bűnbánat jelentőségét vagy az emberi létezés paradoxonait. Minden teológiai szempontból a költő szenvedése, reménytelensége és az isteni igazsághoz való viszonya központi elemek a versben.

Juhász Gyula "Melankólia" című verse a természettudományos szempontból is érdekes elemeket tartalmaz. Bár a vers elsősorban a költő személyes érzelmi állapotát és hangulatát fejezi ki, az alábbi elemzés során kitekintünk a legfrissebb természettudományos felfedezésekre is, melyekkel összefüggésbe hozhatók a vers szimbólumai és imázsai.

A vers első sorában említett "vessző" és "varázsló" szavak olyan képzeteket idéznek fel, melyek varázslatokhoz, természetfeletti erőkhöz, esetleg biológiai változásokhoz társulnak. A mai természettudományban a génmanipuláció és a CRISPR-Cas9 módszer lehetőséget ad arra, hogy az élő szervezeteket akár "varázsló" módon megváltoztassuk vagy módosítsuk. Tehát ebben az értelemben azt is mondhatjuk, hogy a költő, hasonlóan a vesztett varázslóhoz, elvesztette a képességét a világ megértésére és kapcsolatok létesítésére.

A vers következő sorai a "tarlott világ", az "égbolt" és a "csillagok" említésével az embernek az őt körülvevő természeti világhoz való viszonyát hangsúlyozzák. Az elmúlás és a múlás szóhasználata összefüggést mutat a természet törvényszerűségeivel és időbeliségével, amihez az ember is kötődik. A modern kozmológia az univerzum tágulásának felfedezése révén rámutatott arra, hogy az emberiség nagyon kicsi és jelentéktelen része a végtelen világnak. A költő olyan érzést fejez ki, hogy a részvétlen és hűvös csillagok a magány és a távolság érzését keltik benne, ami az emberi létezés mélyebb kérdéseivel is összefüggésbe hozható.

A versben található "megrontó" szó arra utal, hogy a költő elveszítette a szívét, és azt egy követ tette a helyére. Ez a szimbólum arra is utalhat, hogy az emberi érzelmek és kapcsolatok helyét a modern technológia és a tudomány által létrehozott mesterséges tárgyak és virtuális világ veszi át. A mai technológia által teremtett távolság és kapcsolatok hiánya közelebb állhat a "megrontó" hatáshoz, ami az ember lényének megcsonkítódásához vezethet.

A vers végén a reménytelenség és végtelenség motívumai jelennek meg. A költő azt mondja, hogy búcsút vesz minden nap a világtól, de a reménytelenség végtelenséggé vált számára. Ez az állítás arra utalhat, hogy az ember szembenézhet a világ véges volta és az idő múlásával, de a belső érzelmi állapota miatt nem talál kiutat a reménytelenségből. A modern kvantumfizika és az univerzum felfedezése arra is rávilágított, hogy az idő, az űr és a valóság összetettebb és kevésbé befogadható, mint azt korábban gondoltuk. Ez arra utal, hogy a költő reménytelensége talán mélyebb jelentéssel és összetettséggel bírhat annál, mint amilyen elsőre látszik.

Összességében tehát a "Melankólia" című vers természettudományos szempontból is megvizsgálható. Az elmúlás, az idő, a magány és a kapcsolatok hiánya, valamint a reménytelenség motívumai együttesen alkotják a költő érzelmi állapotát, de a mai természettudomány legfrissebb felfedezései is rávilágíthatnak a vers egyes elemire és képeire.

Juhász Gyula "Melankólia" című versét irodalomtudományi szempontból nézve elemzhetjük. A vers az 1900-as évek elején íródott, és a költő melankóliával, magányossággal és reménytelenséggel foglalkozik. Érdemes megvizsgálni a vers szerkezetét, a költő stílusát és a verselemzéshez kapcsolódó lehetséges témákat és jelentéseket.

Az "Melankólia" című vers rímes struktúrája van, ami a költői kifejezés és a költői hangulat megragadásában segít. A versben négy soros szakaszok találhatók, amik a versfolytonossághoz és az érzelmek intenzitásához járulnak hozzá. A rímeknek és a ritmusnak köszönhetően a vers olvasása folytonosságnak és ritmikusságnak tűnik.

A vers hangulata és mondanivalója melankolikus. Az "úgy révedek szét a tarlott világon" és "rossz álom kútjából az égre nézek" sorokban a költő egy elhagyott, reménytelen világra utal. A "részvétlen és hűvös csillagokra" való nézés azt mutatja, hogy a világ teljesen közönyös és hideg a költő számára.

A költő magányossága, önsajnálata és a múlás érzése a vers többi részében is megjelenik. A "megborzadok magánytól, messzeségtől" és "állok a múlás szelében" sorokban a költő keserűsége és kilátástalansága jelenik meg. Az ismétlődő "a rémülettől nem tudok beszélni" és "a félelemtől nem bírok dacolni" sorok azt mutatják, hogy a költő képtelen megszólalni és szembeszállni a félelmeivel.

A versben a költő megjegyzi, hogy "a megrontó kivette szívemet", ami egy lehetséges szerelmi csalódást vagy valamilyen veszteséget jelenthet. A következő sorokban kifejezi az ürességet és valami hiányt, ami az életében van. A vers zárásában a költő beszámolója megbújik a reménytelenség mögött, utalva egy olyan érzésre, hogy nincs tovább és minden nap ugyanúgy indul.

A verselemzés során az is fontos, hogy a Juhász Gyula nevű költőt és műveinek helyét a magyar és a nemzetközi szépirodalom területén is megnézzük. A költő a magyar szimbolizmus képviselője volt, és a "Melankólia" című versét tekintik kiemelkedő művének.

Az irodalomtudományi elemzés során a vers szerkezetét, jelentését és stílusát is figyelembe vesszük. A Juhász Gyula "Melankólia" című versét magyar és nemzetközi összefüggésben úgy értelmezhetjük, mint a költő személyes érzéseinek és az emberi létezés általános tapasztalatainak kifejezését. A reménytelenség, magány és múlás témái általánosan érzékelhetők az irodalomban, és hasonló témákban más költők és írók is foglalkoztak velük a nemzetközi szépirodalomban.

A Juhász Gyula "Melankólia" című versét azonban az irodalomtudományi elemzés során figyelembe kell venni annak időbeli és kulturális kontextusát is. A verset az 1900-as évek elején írta egy magyar költő, ezért a magyar irodalomban és kultúrában jelentős helyet foglal el. A versben megjelenő érzelmek és témák kapcsolódhatnak a korabeli magyar társadalomhoz és a költő személyes tapasztalataihoz.

Ezen elemzés alapján megállapíthatjuk, hogy a Juhász Gyula "Melankólia" című versét irodalomtudományi szempontból tekinthetjük a magyar szimbolizmus és általában az emberi létezés tematikus vizsgálatának. A vers időbeli és kulturális kontextusában fontos helyet foglal el a magyar irodalomban. Emellett a vers általános témái és érzései összefüggnek a nemzetközi szépirodalom hasonló műveivel.