Juhász Gyula "Mindig..." című verse teológiai szempontból is értelmezhető, hiszen beszél a reménytelenségről, a vágyakról, a betegségről és a szeretetről.
A bibliatudomány nézőpontjából értelmezve, a versben megjelenik a reménytelenség, ami a szeretet hiányával kapcsolatos. A kék hegyek metaforikusan a mennyei országot jelképezhetik, amire a vágyakozásunk irányulhat, és ahol végre megtalálhatjuk a szeretetet. A hűtlenség és a betegség pedig az emberi természetünkre és bűnös mivoltunkra utalhat, ami megakadályoz bennünket abban, hogy valódi szeretetet éljünk át.
A patrisztikus nézőpont szerint a versben megjelenik a bűnös ember helyzete, amelyben mindig elértetlenek maradnak a vágyott dolgok, például a rózsák vagy az élet. A versből az is átjön, hogy az élet állandóan változik és elmúlik, mi pedig mindig csak tovább kell mennünk, mindeközben dalolva és elfeledve a múltat. Ez az útmutató lehet a patrisztikus gondolkodásban, amelyben az ember arra törekszik, hogy a bűnös létből emelkedjen fel és elérje az örök boldogságot.
Az skolasztikus nézőpont szerint a vers megmutatja az emberi vágyakozást, amely soha nem teljesedhet be teljesen. Az elértlen rózsák és az örök talányok szimbolikusan kifejezik az emberi vágyak korlátozottságát és az emberi értelem véges voltát. Az élet elmenése és továbbhaladása pedig arra utalhat, hogy nem szabad az anyagi világban megállni, hanem mindig tovább kell fejlődni és törekedni az örökkévalóra.
Összességében, a vers teológiai szempontból az emberi természettel, a vágyakkal, a betegséggel és a reménytelenséggel kapcsolatos kérdéseket feszegeti. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika szemszögéből pedig az emberi bűnt és az ember törekvéseit jelképezi, valamint arra hívja fel a figyelmet, hogy az életben mindig tovább kell mennünk és a vágyaink eléréséért cselekednünk.